Klaus Johannis visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését

2016. március 03. 17:10

Egy bírósági döntés nyomán visszavonta Klaus Johannis román elnök Tőkés László 2009-es román állami kitüntetését, amit az 1989-es forradalomban játszott szerepéért kapott. A lépést még Victor Ponta korábbi kormányfő kezdeményezte, amiért Tőkés felvetette az ötletet, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.

2016. március 03. 17:10

Klaus Johannis román elnök visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését. Az államfő ezt csütörtökön az elnöki hivatalban tartott sajtótájékoztatón jelentette be. Emlékeztetett arra, hogy a minapi bírósági ítélet nyomán kellett döntenie, amelynek értelmében érvényben maradt a kitüntetés visszavonását javasló becsületbírósági határozat. Johannis elmondta, hogy több szempontot is figyelembe vett ebben a helyzetben.

„Aki kitüntetést adományoz, el akarja ismerni a kitüntetett érdemeit, és meg akarja jutalmazni őt. Aki viszont elfogadja a kitüntetést, annak el kell ismernie Romániát, a román alkotmányt, és tiszteletben kell tartania azokat az értékeket, amelyek az alkotmány alapját képezik” – hangoztatta az államfő.

Tőkés László 2009-ben kapta meg Traian Băsescu volt román elnöktől a Románia csillaga érdemrend állami kitüntetést az 1989-es forradalomban játszott szerepéért. Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.

Tőkés nem harcol a kitüntetésért

A becsületbíróság döntését Tőkés László megtámadta a közigazgatási bíróságon, keresetét a román legfelső bíróság a múlt héten utasította el jogerősen.

Tőkés László múlt pénteken az MTI-nek úgy nyilatkozott, nem számít arra, hogy Johannis visszavonja tőle a kitüntetést, mert az elnök európai típusú demokratának mutatkozik, ezért nem tudja elképzelni, hogy engedne a posztkommunista magyarellenes kurzusnak. Leszögezte: ha mégis megvonnák tőle a kitüntetést, nem fog bíróságon harcolni a visszaszerzéséért.

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2016. március 04. 10:19
Piti dolog, azt a kitüntetést Tőkés 1989-ben (és előtte) tanúsított bátorságárt kapta, ami nem vitatható. Legfeljebb nem adnak neki újat...
peninsulavaldes
2016. március 04. 09:34
jogos
kurbitalis
2016. március 04. 08:00
Érdektelen. Nem a posztbolsi elnökön múlik, hogy ki Tőkés László. Sokkal fontosabb, hogy a románok mindig alattomos, sunyi politikát folytattak. Migráns ügyben kell résen lennünk vel7k kapcsolatban!
cerberus
2016. március 03. 23:18
Felhasználom az alkalmat bizonyos tévhiteket egyszer és mindenkorra eloszlatni : "Die Volksversammlungen der Siebenbürger Sachsen und der Banater Schwaben entschieden sich im Jahr 1919 ebenfalls für die Vereinigung ihrer Gebiete mit Rumänien." http://www.suedostdeutsche.de/vertrag-von-trianon.html A lényeg : az erdélyi szászok és a bánsági svábok 1919-ben gyülésükön a Romániához való csatlakozásra szavaztak. Ez a történelmi és a jogi tény. A valóság pedig az, hogy bevették a mézesmadzagot. A románok megígértek nekik minden jót, szabadságot és boldogságot...aztán megkapták, hogy darabra adta el őket Ceausescu mint a vágott sertést. Ez csak azért fontos, mert a magyarok szemére-annak idején- a magyarosításokat hányták. Bár ügyesek és szorgalmasak voltak, de ugye nagyobb helyzeti előnyt kaptak a beözönlő kárpátokontúli román analfabétákkal szemben. A sors fintora, hogy síratják vissza a "hazát". Ismétlem:románszeretetük ellenére a románok darabra,fejpénzért adták el őket mint a Rindvieh-t. ( barmokat) https://www.youtube.com/watch?v=l1HJTY9o5bw Aztán, belenyugszanak az eurós nyugdíjukba. Összegezve: az erdélyi szászok és svábok legtöbbje NEM magyarbarát, főleg azok nem, akik tiszta szász településeken éltek. Egy Johannistól szolidaritást elvárni butaság és csak a helyi körülmények félreismerésén alapszik.Sőt!!! A Gábor cigányokban több empátia van a magyarok irányába! p.s : nem véletlen, hogy a brüsszeli csúcs előtt Romániába megérkezett az első "kontingens".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!