Mécs: Göncz Árpád minden idők legjobb köztársasági elnöke volt

2015. november 06. 16:04

Göncz Árpád minden idők legjobb köztársasági elnöke volt: megmentette a magyar társadalmat, a magyar jogállamot azoktól a hibáktól, amelyeket a rendszerváltáskor nem tudtak elkerülni – mondta Mécs Imre Göncz Árpád temetésén.

2015. november 06. 16:04

Göncz Árpádot minden idők legjobb köztársasági elnökének nevezte búcsúztató beszédében Mécs Imre, Göncz egykori rabtársa az egykori köztársasági elnök temetésén, pénteken az Óbudai temetőben. „Te a szeretet embere voltál, a szeretetet hirdetted, mint (...) a Názáreti is, és mindenkihez volt jó szavad” – mondta személyes hangú beszédében Mécs Imre.

Göncz Árpád államfővé választását úgy jellemezte, hogy egy nagyon bölcs és jó paktum eredményeként lehetett a frissen megalakult Magyar Köztársaság elnöke. „Te minden idők legjobb köztársasági elnöke lettél”, szeretet övezett, de ha kellett, nagyon határozott tudtál lenni – jelentette ki. Hangsúlyozta, Göncz Árpád megmentette a magyar társadalmat, a magyar jogállamot azoktól a hibáktól, amelyeket a rendszerváltáskor nem tudtak elkerülni.

Mécs Imre úgy írta le a volt államfőt, mint aki „ember volt, az embereknek az embere”, a szegény embereknek, az elnyomottaknak, a jogtalanoknak a szócsöve.

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát – akit még Göncz Árpád kért fel a búcsúztatásra – azt mondta: Göncz az őszinte szív és a nyílt szellem embere volt, aki nemcsak szeretni tudott, de szeretetre méltó is volt. Várszegi úgy fogalmazott, sokak nevében vesz búcsút teljes tisztelettel és szeretettel a Magyar Köztársaság volt elnökétől, a férjtől, a családapától, az unokáiért rajongó nagyapától, az irodalmártól, de mindenekelőtt az embertől.

A főapát a teremtő Istennek megköszönve Göncz Árpád életét, felidézte megismerkedésüket, és azt, hogyan ismerte meg emberségét, gondolkodását, az emberek, a magyarság, az emberiség iránti szeretetét, és „mint börtönt járt és börtöntől többször fenyegetett embernek a mély szabadságvágyát”. Várszegi Asztrik Göncz Árpádot mint hívő embert zelótának (a szentíráshoz buzgón ragaszkodónak) írta le, aki jellemzése szerint „Isten igéjét radikálisan értelmező és követelő keresztény volt”.

Összesen 249 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2015. november 07. 06:07
"Mécs: Göncz Árpád minden idők legjobb köztársasági elnöke volt" Marhaság arról beszéni, hogy a háborút követő időszakban ki volt a legjobb köztársasági elnök. Egyik nagyobb szemét mint a másik.
Mindjárt
2015. november 07. 05:19
Nem érdemli meg a magyar nép tiszteletét mert ártott a rabtársainak amikor beköpte őket és ártott a nemzetnek amikor részt vett a nemzet kifosztásában és a kommunista gyilkosok hatalma átmentésében.
áfonya
2015. november 07. 01:12
1989 után magyaroknak lett egy szent Antajuk ,egy gönc rongyuk ,egy kupa szaruk.. Shalom elvtársak hirtelen dollárkommunisták lettek,Gönc papi megmentette nekik az ország vagyonát a Zétényi-Takács igazságtétel semmissé tételével .Országot eladósították gazdaságát padlóra vágták.Legújabb gáncsolás betolakodókat a magyar nép nyakába ültetnék ,velük veretnék le a magyarokat.
CharlieFirpo
2015. november 06. 20:29
A 98-as választások után azért hetekig forgatta a választási törvényt meg az alkotmányt, hogyan tudná Gyulát meg a szabad madarakat hatalmon tartani, ami okozott némi gazdasági bizonytalanságot, illetve nem tette a pártatlanságát megkérdőjelezhetetlenné. Abban igazad van, hogy ez is jobb, mint állandóan felnyomni az ellenfelet Brüsszelben meg a nyugati médiában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!