Áder: A magyar szabadságszerető nép ma is

2015. október 22. 20:57

A magyar ugyanaz a szabadságszerető nép, mint 1956-ban – jelentette ki Áder János Münchenben, aki szerint az a tény, hogy „az Európai Unió és a NATO tagjaként, az újraegyesült Németországban közösen emlékezhetünk meg 1956. október 23-áról, jelképes és valóságos értelemben is forradalmunk győzelmét jelenti”.

2015. október 22. 20:57

A magyar most is ugyanaz a szabadságszerető nemzet, mint 1956-ban – jelentette ki Áder János köztársasági elnök csütörtökön Münchenben az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott ünnepségen. Az államfő a bajor fővárosban működő magyar főkonzulátus rendezvényén mondott ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy forradalmat kirobbantó követelések mind egyszerű és értelmes célokról szóltak.

A magyarok szabad választásokat akartak, és követelték az alapvető emberi és polgári szabadságjogok érvényesülését. Felelős kormányt, nemzeti önrendelkezést és egyenrangúságra épülő külpolitikát akartak, szocialista tervgazdaság helyett pedig megalapozott fejlődést és gyarapodást.

A magyarok 1956-ban olyan életre vágytak, amelyben „a munkának értelme és eredménye, az egyénnek joga és szabadsága, a nemzetnek pedig másokkal egyenrangú, független jövője van” – mutatott rá Áder János.

A forradalom az újrakezdésről szólt

A mai magyarok '56 örökösei, „örökösei azoknak, akik nem felejtik az ellenforradalmi terror élére álló illegitim Kádár-kormány akkor elkövetett népellenes bűneit”, de örökösei azoknak is, akik „a szabadság forradalmában nem a bosszú, hanem a békés országépítés lehetőségét látták” – tette hozzá a köztársasági elnök.

„Forradalmunk már az első napon az újrakezdésről, a normális mederbe terelt életről szólt” – húzta alá.

A szovjet csapatok ugyan vérbe fojtották a szabadságharcot, de a forradalom ügye nem bukott el. „Szabadságszerető nemzetünk példája még a romok alól is azt üzente a világnak, hogy van remény” – hangsúlyozta Áder János.

Ez a remény „történelemformáló erővé vált, amely Európa újraegyesítése előtt is megnyitotta az utat”, és visszaigazolta azt a szintén történelemformáló szolidaritást, amelyet Bajorország tanúsított a szovjet megszállás és a kádári ellenforradalom elől politikai menekültként emigrációba kényszerült magyarok iránt – emelte ki az államfő, aki egyben köszönetet mondott Bajorországnak és a német polgároknak a magyarok befogadásáért.

Rámutatott: az a tény, hogy „az Európai Unió és a NATO tagjaként, az újraegyesült Németországban közösen emlékezhetünk meg 1956. október 23-áról, jelképes és valóságos értelemben is forradalmunk győzelmét jelenti”.

A bajorok és a magyarok egyetértettek '56-ban, '89-ben, és napjainkban is

Joachim Herrmann bajor belügyminiszter ünnepi köszöntőjében kiemelte: a bajor-magyar együttműködésnek évszázados hagyománya van, és egy „igaz európai sikertörténet”. Ez mutatja például az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem, amelynek tevékenysége az egységbe fejlődő „összenövő Európa” kiemelkedő jelképe.

Az '56-os magyar menekültek védelemre és új otthonra találtak Bajorországban, Magyarország pedig 1989-ben segített a keletnémet menekülteknek, amivel nemcsak Németország újraegyesítése, hanem Európa egysége felé is megnyitotta az utat – hangsúlyozta a bajor belügyminiszter.

Ezekben a napokban egészen más típusú menekülthullámról beszél Európa, de a bajorok és magyarok ebben az ügyben is egyetértenek – tette hozzá a Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa. Közös meggyőződés, hogy a menekültáradatot korlátozni kell, és ismét érvényesíteni kell az Európai Unió menekültügyi szabályait, méghozzá valamennyi tagországban – húzta alá Joachim Herrmann.

Abban is teljes az egyetértés, hogy meg kell védeni az európai nemzetek identitását, önazonosságát – tette hozzá a bajor belügyminiszter, aki Áder János mellett Orbán Viktor miniszterelnöknek is köszönetet mondott a jó kétoldalú együttműködésért.

A nymphenburgi kastélyban (Schloss Nymphenburg) tartott megemlékezésen több százan vettek részt, köztük diplomaták, bajor politikusok és helyi magyarok. Áder János csütörtökön kétnapos látogatást kezdett Münchenben. Pénteken megbeszélést folytat Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel, a CSU elnökével.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trespass
2015. október 23. 09:12
"Akik pedig befogadták őket, az ő megszenvedett igazságukat és megküzdött szabadságukat is befogadták velük együtt, s lettek általuk maguk is erősebbé, szabadabbá, igazabbá."
smarton
2015. október 23. 09:02
Nana... Értem én, hogy a bajorok jóindulatúak Magyarországgal, plusz a migráns helyzet miatt kimutatják rokonszenvüket, de mit is keresünk a nemzeti ünnepünkön Münchenben? Mit segített nekünk akár a kelet-, akár a nyugati német 56-ban? Majd azt ünnepeljünk Münchenben díszvendégként, hogy Magyarország derekasan támogatta őket az újraegyesítés létrejöttéhez az ő ünnepükön.
kukagyerek
2015. október 23. 08:46
"Áder: A magyar szabadságszerető nép ma is" ... A kevés épeszű, gerinces "nácikokról" beszél?
Quet
2015. október 23. 08:07
Szerintem ma sehol nem vagyunk azokhoz az elszánt és elkeseredett emberekhez képest, akik a forradalmat csinálták és akár meg is haltak érte.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!