Ferenc pápa: Soha nem támadták annyira a családot, mint ma

2014. október 28. 09:49

A családot ütik-vágják, a családot támadják, a családot elkorcsosítják – mondta Ferenc pápa a Schönstatt Apostoli Mozgalom találkozóján, a hétvégén. Hozzátette: nem helyes, hogy „ma már mindent családnak lehet hívni”.

2014. október 28. 09:49

Ferenc pápa október 25-én a vatikáni VI. Pál teremben fogadta az alapításának százéves évfordulóját ünneplő Schönstatt Apostoli Mozgalom képviselőit. A világ 50 országából több mint 7500 zarándok – köztük magyar küldöttség is – érkezett a mozgalom október 23-án kezdődött találkozójára.

A mozgalom néhány tagja által feltett kérdésekre válaszolva Ferenc pápa megállapította: a házasságot soha nem támadták annyira mint napjainkban. A közelmúltban tartott püspöki szinódusra utalva megjegyezte, hogy a társadalomban a családot egyre inkább egyfajta „társulásnak” tekintik. 

Mint mondta: a családot csapások sújtják, lefokozzák, mintha egyfajta társulat lenne. Mindent családnak lehet nevezni. „Mennyi a megtört család, hány házasság ment tönkre, milyen relativizmussal tekintenek a házasság szentségének fogalmára!” A pápa sürgette a papokat, hogy legyenek közel a párokhoz, és a házasság zátonyra futása tragédiájának áldozataihoz, a gyermekekhez. 

Ferenc pápa rámutatott: jelenleg szociológiai szempontból és az emberi értékek szempontjából, csakúgy, mint a katolikus, keresztény szentség szempontjából a család válságban van. Mint mondta: a házasság szentségét egy szertartásra fokozzák le, ami társadalmi eseménnyé válik. A társadalmi tényező pedig elhomályosítja az alapvető lényeget, ami nem más, mint az Istennel való egység.

„Az, amit ma javasolnak, nem házasság, hanem társulás. Szükség van arra, hogy világosan nevükön nevezzük a dolgokat. A lelkipásztorkodás segít, de legyen személyhez szóló. Elkísérni a személyeket, nagy időveszteséget jelent. Jézus az időveszteség nagy mestere! Időt fordított arra, hogy elkísérje az embereket, hogy megérlelje a lelkiismeretüket, hogy ápolja a sebeket, hogy tanítson. Elkísérni annyit jelent, hogy együtt tesszük meg az utat” – fejtette ki a pápa. 

„Az újfajta együttélések teljesen pusztító jellegűek, korlátozzák a házassági szeretet nagyságát. Annyi együttélés, különválás és elválás van: ezért csak a személyes lelkipásztorkodás segíthet, prozelitizmus nélkül, mert ez nem hoz eredményt: elkísérni türelemmel” – hangzott a pápa bátorítása. 

A találkozó végén Ferenc pápa megáldotta a jelenlévők keresztjeit, misszióba küldve őket a világ öt földrészére. 

A schönstatti apostoli mozgalom egy katolikus lelkiségi mozgalom, amelyet 1914-ben alapított Joseph Kentenich pallottinus szerzetes. A mozgalom tagjai sok nevelési programban, szociális segítő projektben, misszionárius, kulturális és politikai területeken köteleződnek el, főleg közösen más lelki közösségekkel és egyházi kezdeményezésekkel. A mozgalom magyar központja a Balaton-felvidéki Óbudaváron található. Magyarországon 1983-ban jött létre a Schönstatt Családmozgalom, amely évente rendez egyhetes nyári családos lelkigyakorlatokat. Külön fiú- és lánymozgalom is létezik, a cél a fiúk és lányok gyakorlati családi életre nevelése.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2014. november 11. 13:39
Nincs ellentmondás. Pap szavára a Szentlélek közreműködik és akkor is Krisztus teste lesz az ostya, ha az a pap éppen válságban van. Akár lelki, akár erkölcsi. Vagyis érvényes lesz az áldozás. Ez nem a paptól függ. A Szentlélek akkor is működik.
grad
2014. november 11. 01:03
"A szentséget kiszolgáltató személy egyéni hite... nem befolyásolja, nem teszi függővé a szentség hatékonyságát. A felvevő, ... hite és készsége a döntő jelentőségű." Itt mintha lenne egy kis ellentmondás.
Sulammit
2014. november 11. 00:57
Ma jobb, amikor mindenki maga választ és "jól" beválaszt? Az a "vadidegen" az apának, nem volt vadidegen. Ezzel nem azt mondom, hogy jobb volt, de egy indiai példát hozok. Megkérdezte valaki az indiai menyasszonyt, hogy nem ciki, hogy még nem is látta a vőlegényét? Mire a lány "az apám szeret engem és nem akar rosszat nekem." Megbízott az édesapjában.
Arma Gedeon
2014. november 06. 19:52
Hogy ennek nem sül le a bőr a pofájáról... Ki támadja a legdurvább helyről ma a családot? Ferenc pápaimitátor a Vatikánból!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!