Elfogadta a Vatikán az ördögűzők társaságának szabályzatát

2014. július 02. 21:30

Hivatalosan elismerte a Szentszék, a római katolikus egyház legfőbb intézménye a nemzetközi ördögűzők társaságát. Elméletileg minden egyházmegyében kellene legyen exorcista, de a gyakorlatban általában nincs. Az ördögűzők a hozzájuk fordulók többségét pszichológushoz, pszichiáterhez küldik.

2014. július 02. 21:30

A L'Osservatore Romano című vatikáni lap kedden számolt be arról, hogy a vatikáni Klérus Kongregációja jóváhagyta az ördögűzők szervezetének szabályzatát, és az egyházjog alapján elismerte a csoport működését. 

 
Az ördögűzők társaságának világszerte harminc országban mintegy 250 katolikus pap a tagja. A szervezet egyik alapítója Gabriele Amorth atya, aki Róma legfőbb ördögűzőjeként vált ismertté, és több könyvet is írt tapasztalatairól.
 
A katolikus egyház 1999-ben adott ki egy ördögűzésről szóló, átdolgozott kézikönyvet. Magára a jelenségre 1973-ban hívta fel a nem katolikus közönség figyelmét Az ördögűző című amerikai film.
 
Ferenc pápa elődeinél gyakrabban beszél az ördögről, és tavaly kezét egy elmondása szerint négy démontól kínzott férfi fejére tette.
 
Francesco Bamonte atya, a társaság vezetője elmondta, a Vatikán elismerése nem csupán nekik, hanem az egész egyháznak örömére szolgálhat. „Az ördögűzés egyfajta jótékonykodás, amely a szenvedők javára válik” – mondta Bamonte.
 
Az exorcizmusnak igen szigorú szabályai vannak, az úgynevezett nagy exorcizmust, a filmekből ismerős jellegű ördögűzést csak a megyéspüspök által felhatalmazott papok végezhetnek. Elméletileg minden egyházmegyének kellene, hogy legyen ördögűzője, de ezt a kritériumot évtizedek óta nem teljesíti a püspökök jó része. Az ördögűző szertartások túlnyomó többségének nincs köze a látványos exorcizmusokhoz, inkább imáról van szó, valamint böjtre, gyónásra, szentségekhez járulásra kérik az érintetteket. Az ördögűző első feladata ugyanakkor az ima mellett annak megállapítása, hogy nem pszichológiai-pszichiátriai problémáról van szó. Az ördögűzők a hozzájuk fordulók többségét általában elküldik pszichológiai szakemberhez, és akkor „lépnek akcióba”, ha a szakemberek nem tudnak mit kezdeni az esettel; sőt gyakran együtt dolgoznak, együttműködnek a pszichológus-pszichiáter szakma képviselőivel.
 

Összesen 139 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2019. augusztus 28. 13:53
Felőlem! Töltheted az idődet egy könyvtárban is. Az Ószövetség népe az Ókorban nagyobb "humanizmusról" tett tanúbizonyságot, amit te humanizmusnak nevezel, az csak kulloghat utána. Felvilágosodás? Aztán miről világosított fel téged?
Sulammit
2019. augusztus 28. 13:45
És neked az megvan, hogy ez a listázó állam a legnagyobb szarkeverő? Persze, ha még, csak azt kevergetné nem okozná annyi ember halálát! "Alig várom, hogy ezt a szánalomparádét hogy fogják kidumálni az agyhalott pázmányos mandiner-kommentelők. A színvonal persze sejthető, hisz ifjú/alkesz keresztények közt vagyunk mégiscsak..." A véleményedet mindenesetre nagy gyorsasággal és igyekezettel hoztad a tudomásunkra. SZERETNÉD MEGBESZÉLNI? Tudod ez az amcsi szöveg a lelki problémájukkal terheltek felé. Szóval egy lelki toprongy beszélgetése folyik itt az agyhalottakkal. Meg vagyunk hatódva ettől a leereszkedéstől! És a színvonalad látható, olvasható! Csak ennyire telik?
Sulammit
2016. május 10. 00:34
Onnan, hogy rajtad kívül mindenki - most egyházi személyekre gondolok - tudja, hogy ennek a mondatnak mi az értelme. És természetesen egyet is ért vele. Rágalom, még a gondolata is a részedről, és ki is kérem magamnak, Xavér atya nevében, hogy egyáltalán feltételezed róla, - látszik, hogy azt sem tudod kiről van szó - hogy ezt a mondatát, egyház ellenesnek az "Egyház tanításával szembeszegülőt", szembeszegülőnek tituláld! Egy köztiszteletben álló és szeretett bencés szerzetest, aki a bencés harmadrend Obláció magyar megalapítója, a liturgia tudósa, ilyen rágalomnak kitegyed! "A szavak gondos megválasztása szükséges!" Ezt Xavér atyára vonatkoztatod? Mert akkor a válaszom: És a korlátolt gondolatok féken tartása mindinkább! "Honnan tudod, hogy Szunyogh Xavér nem a valóban renitens magatartásúakról beszélt?" Hogy honnan tudom? Onnan, hogy ismerem a munkásságát. Veled ellentétben, aki csak kritizálni tudsz mindent és mindenkit. Gondolod, hogy idézném egy olyan papnak a mondatát, aki szembemegy az egyház tanításával? Mit képzelsz te rólam, és Xavér atyáról? Mi? És tulajdonképpen mit gondolsz a zsinatokról? Egyszer csak minden előzmény nélkül elhatározták, hogy lehet változtatni a liturgián? Egyszer szemrehányást tettél nekem, hogy miért nem érdekel annyira a liturgia? Azt mondtam, mert a teológia más tudomány ágai JOBBAN érdekelnek. Nem voltál megelégedve a válaszommal. Pedig, ha nem ismered Szunyogh Xavér Ferenc atyát, akkor neked nincs fogalmad a liturgiáról! Most én kérdezlek téged. Mit tudsz te az egyház szervezetéről, a zsinatok előzményeiről, arról a sok munkáról, ami megelőzi? Sőt mi több a szentek életéről, ha ilyen kijelentésekre ragadtatod magad? SEMMIT! Inkább megkérdőjelezed egy szerzetes pap mondatát, mondanivalója értelmét és igazságát? Ezt okoskodásnak nevezik. Úgy látom, hogy te még az élő fába is belekötsz. Itt vitatkozol a pápa védelmében és közben kikezdesz egy másik szerzetest, aki történetesen nem lett pápa. Ha a pápától olvastad volna ezt a kijelentést, most meg se mernél mukkani! Ami az utolsó mondataidat illeti, hallottál már a II. Vatikáni Zsinatról? Hát a zsinat "elfogadottá és természetessé" tette Xavér atya "újításait". Vagy te másképp tudod? Téged latinul kereszteltek, eskettek? Latinul hallod a misét és háttal misézik a pap?
Zokni
2016. április 30. 20:19
"Az ateizmus is hit." - írja. Ez filozofikus értelemben igaz. Ugyanis egy CSAK "hit" által igazolt lény létezésének tagadása CSAK kétkedésen - a hit hiányán - alapulhat. Ezért a "bölcs" azt mondja, hogy a vitában az bizonyítson, aki állít valamit. (Vigyázat! Ha valaki az állítását "nyilvánvalónak" véli, az még nem bizonyíték.) Az imádságosok csodás gyógyulására, amit említ még, nincs mit értékelni. A "hír" nem tény.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!