Alkotmányellenesen rúgták ki a bírót, aki szidta a rendszert

2014. július 23. 10:18

Ravasz László Csongrád megyei bíró a sajtóban kritizálta a bírósági rendszert még 2011-ben, ezért fegyelmi eljárást folytattak le ellene, aminek a végén elbocsátották. Az Alkotmánybíróság formai okokból semmisítette meg az erről szóló határozatokat, a fegyelmi bizottság ugyanis nem ült össze, hanem csak telefonon egyeztettek a döntés előtt.

2014. július 23. 10:18

A bírósági szervezeti rendszer jelenleg olyan válságban van, amely már a jogállami működést is veszélyezteti” – írta Ravasz László Csongrád megyei bíró a Magyar Hírlapban 2011-ben. Kifejtette: „hűbéri rendszer” uralkodik a bíróságokon, és nem a legalkalmasabbak kerülnek a felsőbb pozíciókba. A cikk miatt a Szegedi Törvényszék korábbi elnöke kezdeményezett fegyelmi eljárást Ravasz ellen.

Az elsőfokú szolgálati bíróság megállapította a fegyelmi vétséget, és elbocsátást szabott ki büntetésként, amit a Kúria mellett működő szolgálati bíróság helyben hagyott. Áder János június 6-án mentette fel Ravaszt, aki az Alkotmánybírósághoz és a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bírósághoz fordult, mert szerinte a véleménye nyílt vállalása miatt indítottak ellene fegyelmi eljárást. A szolgálati bíróságok szerint viszont Ravasz megsértette a politikai tevékenységtől való tartózkodás tilalmát.

Az Alkotmánybíróság szerdai határozatában alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Ravasz ügyében született két fegyelmi határozatot, igaz nem tartalmi, hanem formai okok miatt. A fegyelmi tanács tagjai ugyanis nem tartottak ülést (holott ez kötelező lett volna), hanem telefonon tárgyalták meg az ügyet, és ezt követően döntöttek.

Ezzel az Ab szerint sérült a tisztességes eljáráshoz való jog, ráadásul olyan bíró is részt vett az ügy másodfokú elbírálásában, aki már első fokon döntött.

Azzal nem foglalkozott az Ab, hogy megvalósította-e Ravasz a fegyelmi vétséget – írja a Népszabadság

 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drkovax
2014. augusztus 06. 15:41
Áh dehogy ! Keller 0%-át meg sem közelíti ...
tamas222
2014. augusztus 06. 15:41
Szép dolog a hatalmi arrogancia. Csak kurva drága. Akik esetleg bűnösek is lehetnek,még azok is betegre keresik magukat a röhejes,tehetségtelen ügyészeken,bírókon. (Itt ugye az egyéni,anyagi felelősségvállalás,fel sem merülhet. Mentek volna CNC esztergályosnak,50 évig fizetnék az okozott kárt. Úgy emlékszem Budai Gyula a helyi bajnok vmi 3%-os sikermutatóval....
Karvaly
2014. augusztus 06. 15:40
Annak ellenére, hogy az olaszok is meghozták a bírók nyugdíjkorhatár-csökkentését, és a kutyát nem érdekelte. Ja, hogy ott baloldali kormány alatt született a döntés...
emhem
2014. augusztus 06. 15:40
ne aggódj, már látszik az út a jogállamból kifele.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!