Szudán: elengedik a halálra ítélt keresztény nőt

2014. június 01. 10:42

A szudáni hatóságok úgy döntöttek, elengedik azt a fiatal keresztény nőt, akit május közepén, terhesen hitehagyás vádjával halálra ítéltek.

2014. június 01. 10:42

A szudáni hatóságok úgy döntöttek, elengedik azt a fiatal keresztény nőt, akit május közepén hitehagyás vádjával halálra ítéltek – írja az MTI.

 
A 27 éves Meriam Jahija Ibrahim Isagot a Szudánban érvényes iszlám jog, a saría alapján május 15-én ítélték kötél általi halálra, illetve házasságtörés miatt száz korbácsütésre. (Ez utóbbit úgy érte el, hogy keresztény férfihoz ment feleségül, pedig Szudánban csak egy muzulmánnal házasodhatott volna össze.)
 
Isag három napot kapott a tárgyalás előtt, hogy megtagadja a keresztény vallást, de erre nem volt hajlandó. Az Amnesty International szerint Isag anyja ortodox keresztény volt, és a lányát is a hite szerint nevelte. A nőt a húsz hónapos fiával együtt börtönözték be, de kedden megszülte a kislányát is.
 
Az eset nagy felháborodást váltott ki; a brit, a francia és az amerikai elnök is tiltakozott a döntés ellen. Arra kérték a szudáni kormányt, hogy vonja vissza a barbár határozatot, és engedjék szabadon a nőt.
 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2014. december 05. 12:09
Végre ezeknek az országoknak a vezetői is, egy pozitív emberi érték mellett álltak ki. Végre egy ember életét megmentették, a sok elvett mellett. Ez most győzelem, az övék, és a volt elítélté is. Szebb Jövőt!
Sulammit
2014. augusztus 20. 20:29
És mit kéne tennie, kócolja össze Ficó haját?
Sulammit
2014. július 16. 11:58
Istennek legyen hála! És köszönet azoknak, is akik felemelték a szavukat.
magnamater
2014. június 07. 20:40
Hála Istennek,a kormányok tiltakozása eredményes volt. A magyar kormány is tehetne már valamit Malina Hedvig,a temerini fiúk és mások érdekében! Szégyenletes az a közömbösség, amit eddig minden kormányunk tanúsított a határon túliak sérelmeivel kapcsolatban!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!