Bajnai pert vesztett Hoppállal szemben

2014. június 12. 14:40

Az Együtt-PM vezetője, Bajnai Gordon által a Fidesz-szóvivője, Hoppál Péter ellen benyújtott keresetet elutasító elsőfukú bírósági határozatot helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla, így Bajnai pert vesztett Hoppállal szemben.

2014. június 12. 14:40

Jogerősen helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön Bajnai Gordonnak, az Együtt-PM vezetőjének a Hoppál Péter Fidesz-szóvivő ellen benyújtott keresetét elutasító elsőfokú bírósági határozatot. 

Bajnai Gordon a Fidesz szóvivőjének 2013. június 29-én és július 2-án tartott sajtótájékoztatóján az ingatlanadó-fizetéssel, valamint a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székházánál történt tavaly márciusi tüntetésekkel kapcsolatban elhangzott kijelentések miatt indított személyiségi jogi pert, kért elégtételt és nem vagyoni kártérítést. Az Együtt-PM vezetője szerint a Fidesz szóvivője megsértette a jó hírnévhez való jogát, mert valótlanul állította, hogy „Bajnai Gordon fejében még az az extrém elképzelés is megfordult, hogy azok a családok, nyugdíjasok, akik nem tudják fizetni ezen ingatlanadót, jelzálogbejegyzést kell, hogy engedélyezzenek a bankok javára”.

Bajnai Gordon Hoppál Péter mondandójában kifogásolta azt is, hogy „a hajdani baloldali bankárkormány szereplői most újra arra készülnek, hogy a magyar emberek ingatlanait a baloldal közreműködésével átjátsszák a bankoknak, melyek így akár emberek százezreinek otthonára tehetik rá a kezüket”.

A volt miniszterelnök szintén valótlanságként, jó hírnevének megsértéseként értékelte, amikor Hoppál Péter azt mondta, hogy „Bajnai Gordon közvetlen politikai megrendelésére balhézott és tört-zúzott a Bajnai-gárda korábban a Fidesz-székházánál”, a fiatalokat Bajnai Gordon buzdította, bátorította erőszakos cselekményekre.

A táblabíróság Szentpéteriné Bán Erzsébet vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Pécsi Törvényszék döntését, amely szerint Hoppál Péter nem a saját, hanem pártja álláspontját közvetítette, hatáskörét nem lépte túl, ezért a felperes nem érvényesítheti igényét vele szemben.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ciseaux
2014. június 12. 21:56
..ez a tyúk-per (liba) pont olyan, mint a Feri szakdolgozat plágium, nincs szakdogi izéje, mert a Feri is: "Bizonyítsák be! (...) Ki fogom perelni őket a vagyonukból, mert nincs annyi vagyonuk, amennyit ér az én tisztességem!" Mert a Feri becsülete meg a "jó hírnévhez való joga" is csak mások vagyonában mérhető.
ciseaux
2014. június 12. 21:52
"Az Együtt-PM vezetője szerint a Fidesz szóvivője megsértette a jó hírnévhez való jogát..." Hi-hi-hi! Haaaa-ha-ha! Mije van a Bajnau...ha-ha-ha- "joga"? Híííííí-hi-hi-hi! A kis hisztis! Kész "Lédi Gá-gá!
S0ma
2014. június 12. 21:07
Gordonunknak felírták a hazugság elleni tablettát. :-)))
vakhangya3
2014. június 12. 20:59
Azért érdekes a fidesz. Orbán hány hangon szólal még meg? Orbán magyar hangja Hoppál Péter, Zsigó Róbert, Szijjártó Péter. Tényleg ha már Szijjártó. Mi lesz Németh Zsolttal? Mikor is jár le a besúgó volt MNB alelnök megbízatása?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!