Pert nyert a TASZ a Vidékfejlesztési Minisztériummal szemben

2013. október 16. 08:40

Elsőfokon arra kötelezte a Fővárosi Törvényszék a Vidékfejlesztési Minisztériumot, hogy számoljon el azzal az egymilliárd forinttal, amely az adófizetők egyszázalékos felajánlásaiból parlagfű-mentesítésre gyűlt össze ‒ olvasható a TASZ honlapján.

2013. október 16. 08:40

A szervezet azt sérelmezte, hogy az összeg jelentős részét a kormány átcsoportosította más célokra, ezért közérdekű adatigényléssel fordult a minisztériumhoz, hogy számoljon el az összeggel. Időközben azonban a folyamatban lévő eljárásokra is kiterjedően módosították az információszabadság törvényt, aminek értelmében az adatkezelőnek lehetősége van azért megtagadni egy adatigénylés teljesítését, ha azt átfogónak, tételesnek vagy számlaszintűnek minősíti.

A TASZ szerint ez azért veszélyes, mert ilyen minősítést az adatigénylések nagyon tág körére rá lehet húzni, ez pedig veszélyezteti a közérdekű adatok nyilvánosságát. A Fővárosi Törvényszék az ítélet szóbeli indoklásában azt fejtette ki, hogy az adatkezelőnek mérlegelési lehetősége van ebben az esetben az adatigénylés teljesítése kapcsán. Márpedig az információszabadság törvény úgy rendelkezik, hogy ilyen esetben a megtagadás alapját szűken kell értelmezni. Az ítélet egyelőre nem jogerős.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Soma
2013. október 18. 20:30
Májkrém! Kérdezd már meg a Ferit, miért mondta azt, hogy jobb, ha nem tudjuk, honnan származott a kampánypénz a szociknál! ? Ezzel foglalkoznátok inkább, mint a komcsi bíróság ítéleteivel veritek a nyálatokat.
Messire
2013. október 16. 18:12
A TASZ a kurva anyját kaszálja, ne minket.
micream
2013. október 16. 18:11
Gyurcsány Ferencnek egymilliót fizet a Magyar Nemzet A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítélete szerint a Magyar Nemzet című napilap és annak online kiadása a plágiumváddal megsértette Gyurcsány Ferenc személyiségi jogait. A bíróság eltiltotta a Fidesz-közeli orgánumot a további jogsértéstől, egyúttal a Demokratikus Koalíció elnökének egymillió forint kártérítést ítélt meg. 2013. okt. 16. 11:04
Julismama2
2013. október 16. 18:11
Májkrém! Ez a mai napra kiadott feladat?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!