Hatalmas tömeg vett részt a római keresztúton

2013. március 30. 10:59

Tízezrek követték a római Colosseumnál a Ferenc pápával tartott Via Crucist, amelynek meditációit libanoni fiatalok írták.

2013. március 30. 10:59

Olaszok és külföldiek mécsessel a kezükben követték a stációkat és az elhangzó meditációk szövegét. A keresztút az ókori amfiteátrumtól a szemközti Palatinus-dombig haladt, ahol Ferenc pápa várta a keresztet. Az első stáción a mai kor Pilátusairól volt szó, akik „kezükben tartják a hatalmat és az erősek érdekeit szolgálják vele (...), eltaposva az emberek méltóságát és az élethez való jogát”. A másodikon a „hit és az erkölcs értékeit elfojtó vak laicizmusról”, majd a „mártírként szenvedő Közel-Kelet megalázott és szenvedő népeiről” szólt a meditáció. Ennek szövegét libanoni fiatalok írták Bisár ar-Rai antióchiai maronita pátriárka vezetésével.

A témák között szerepelt a család és az élet védelme, valamint a vallásszabadság és a vallások egysége „a közös jó érdekében”. Többször volt szó a Közel-Keletről, amelynek „testvériesebbnek, békésebbnek, igazságosabbnak” kell lennie. A „keleti egyházak fiainak legyen bátorsága ahhoz, hogy országaikban maradjanak” - hangzott el. Számos állomáson a szegényekért, hajléktalanokért, betegekért, menekültekért, az „erőszaknak és kizsákmányolásnak kitett” gyermekekért, a „sebzett, megerőszakolt és diszkriminált” nőkért, „az elkeseredés, kábítószer, szekták áldozataivá váló" fiatalokért imádkoztak. „A sebzett és elfelejtett ember nem veszíti értékét” - szólt a keresztutat kísérő szöveg.

A keresztet a stációkon többen vitték: Agostino Vialli bíboros a pápa római helynöke, egy kétgyermekes olasz és egy indiai család, egy tolószékes beteg, két kínai szeminarista, két szentföldi ferences szerzetes, két nigériai és két libanoni nővér, két brazil fiatal a nyári Ifjúsági Világtalálkozó jegyében. Libanoni kórus énekelt. Ferenc pápa ülve és térdelve imádkozva követte a keresztutat. „Néha úgy tűnik Isten csendben van, nem válaszol a rosszra. Isten már szólt, Krisztus keresztjével” - fogalmazott a Via Crucist követő beszédében. Hangsúlyozta, hogy „Isten szeretetével ítélkezik felettünk (...), ha hiszünk szeretetében, üdvösségre találunk, ha elutasítjuk szeretetét, mi ítéljük el önmagunkat”.  

A rossz bennünk és körülöttünk is tevékeny. A keresztényeknek a rosszra a jóval kell válaszolnia” - hangoztatta. Emlékeztetett XVI. Benedek tavaly szeptemberi libanoni látogatására, amely „a remény jele volt az egész Közel-Kelet számára az ott élő keresztények ereje és muzulmán testvérek barátsága” miatt. A Ferenc pápa vezette első római keresztút rövidebb volt a megszokottnál: a stációk címe csak olaszul hangzott el és az egyházfő szokása szerint rövid beszédet mondott. Rómában a húsvéti szertartások a Ferenc pápa vezette szombati vigíliával folytatódnak a Szent Péter bazilikában.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!