Ferences vértanúk tiszteletére avatnak emléktáblát Jászberényben

2013. március 04. 08:25

Négy ferences vértanú tiszteletére avatnak emléktáblát vasárnap Jászberényben, az eseményhez kapcsolódva Ternyák Csaba egri érsek ünnepi szentmisét tart a helyi Barátok templomában - közölte Kálmán Peregrin ferences szerzetes pénteken az MTI-vel.

2013. március 04. 08:25

A szerzetes, aki hét vértanú rendtag boldoggá avatási, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány által elindított eljárásának magyarországi felelőse (viceposztulátora), elmondta, hogy a hét mártír sorsú ferences közül négy kötődött Jászberényhez: Kovács Kristóf ott született, Károlyi Bernát, Kiss Szaléz és Lukács Pelbárt pedig a jász főváros lelkipásztora volt. Utalt arra, hogy az emléktáblát a Jászok Egyesülete, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a KDNP jászberényi szervezete a Jézus Neve Egyházközség támogatásával állíttatják a vértanúk tiszteletére.

Kálmán Peregrin arról is szólt, hogy szintén vasárnap domborművet szentelnek a ferences vértanúk emlékére Budapesten, a Tövis utcai Kapisztrán Szent János-templomban. Elmondta, hogy a hét ferences vértanú közül hárman a kommunista partizánok, illetve katonák, négyen pedig a kiépülő szovjet típusú hatalmi rendszer áldozatai lettek. A hét mártírról a ferencesek és az érintett egyházközségek úgy vélekednek, hogy azok „Krisztusért adták életüket”.

Közlése szerint a 20. századi magyar ferences vértanúk – Körösztös Krizosztom, Kovács Kristóf, Hajnal Zénó, Kiss Szaléz, Lukács Pelbárt, Kriszten Rafael és Károlyi Bernát – boldoggá avatási perének az egyházmegyei szakasza a végére ért, ennek során mintegy nyolcvan tanút is meghallgattak. Jelenleg a több ezer oldalas dokumentáció olaszra fordítása zajlik, ezután pedig az eljárás Rómában folytatódhat – tette hozzá.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!