Együtt 2014-PM: Program a vidéki Magyarországért

2013. március 21. 20:04

Programcsomagot fogadott el az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség. A napokban véglegesített 22 oldalas dokumentum egyik központi eleme a vidéki Magyarország felzárkóztatásáról, a regionális gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséről szól – közölte Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért (PM) országgyűlési képviselői csoportjának vezetője Békéscsabán.

2013. március 21. 20:04

Karácsony Gergely a csütörtöki sajtótájékoztatóján a közös program elemeit részletezve ismertette az önkormányzati törvény módosításának tervezetét, amelynek eredményeképpen a településeknek nagyobb autonómiájuk lenne, és kedvezőbben juthatnának forrásokhoz. Hozzátette: a jelenlegi szabályozás sokat vett vissza a helyiek politikai autonómiájából. Kijelentette, hogy a szövetségnek nem célja a járási rendszer megszüntetése, az új szabályozással szabad társulási lehetőségek nyílnak meg az önkormányzatok előtt, és ezek a társulások nyújtanak majd segítséget azoknak a településeknek, amelyek nem képesek megfelelő minőségű közszolgáltatásokat nyújtani az egészségügyben vagy az oktatásban.

A munkahelyteremtés fontosságát hangsúlyozva Karácsony Gergely kiemelte: a kis és a közepes vállalkozások foglalkoztatásának ösztönzésével lehet a területen érdemi eredményt elérni, hiszen ők a legnagyobb foglalkoztatók Magyarországon. A választási szövetség részükre járulékcsökkentési programot vezetne be a hátrányos helyzetű régiókban, ez regionális szinten eltérő léptékű lenne a területi különbségek kiegyenlítése érdekében. Hozzátette: kiemelt figyelem övezi a mezőgazdasági vállalkozások támogatását, a magas hozzáadott értéket képviselő helyi mezőgazdasági termékek előállítását és piacra jutásának elősegítését. A mezőgazdasági kkv-k, a kis és a közepes méretű gazdaságok részére egyszerűsített általányadózási rendszer bevezetése szerepel a tervek között.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2013. március 22. 09:32
"Együtt 2014-PM: Program a vidéki Magyarországért" Ne vidékizzetek, nyavalyásak! Eddig úgy gondoltam hogy rátok szavazok, de mivel mocskosul vidékiztek, így hát köpök rátok! JOBBIK 2014!!!!
imres
2013. március 21. 23:42
Azt hiszem, Karácsony elvtárs, hogy beszélned kellene Bajnai elvtárssal a libatenyésztők támogatásának emelése érdekében. Tudod, őket Bajnai elvtárs nagyon elszomorította. Karácsony elvtárs! Te értesz a libákhoz?
kulakman
2013. március 21. 21:04
Vidéki gazdaként azt mondom azt a programot ki ne mozdítsák a nagyfaluból(főváros)mert itt vidéken hamisak a korcskutyák!!!
Member
2013. március 21. 20:35
Na persze, csupa fővárosi emberke. A PM alig tudott vidékieket átcsábítani. Most félnek, hogy beszorulnak SZDSZ módjára a fővárosba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!