Csaknem ötödével emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak

2013. március 13. 10:19

Januárban a mezőgazdasági termelői árak 18,1 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Az adat megegyezik a decemberi drágulás ütemével.

2013. március 13. 10:19

Az élőállatok és állati termékek ára 7,4 százalékkal nőtt az előző havi 4,5 százalékot követően, míg a növényi termékek áremelkedése ennél jóval nagyobb mértékű, 24,2 százalékos volt, lassabb a decemberi 26,1 százalékosnál. A KSH szerint a termelői árak alakulását alapvetően a burgonya árának jelentős, 88,7 százalékos és a nagy súlyt képviselő gabonafélék árának 32,5 százalékos növekedése befolyásolta. A burgonya ára az utóbbi hónapok trendjét követve januárban is jelentősen nőtt, a decemberi 54,7 százalékos drágulás után – jegyezte meg a KSH. A gabonafélék áremelkedése az év végi 39,6 százalékos ütemről lassult le.

A gabonák közül a búza termelői ára januárban átlagosan 67 500 forint, a kukoricáé pedig 63 900 forint volt tonnánként, ami csak kismértékben tér el a 2012. decemberi ártól. A KSH megjegyzi, hogy az értékesített mennyiség mind az előző hónaphoz, mind az előző év azonos hónapjához viszonyítva jelentősen csökkent. Az ipari növények ára 13,1 százalékkal nőtt az előző év januárjához mérten, ezen belül az olajos növények ára 11,9 százalékkal lett magasabb. A zöldségfélék és a gyümölcsök árszintje januárban 11,7, illetve 4,5 százalékkal emelkedett, azt követően, hogy decemberben a zöldségek 3,9 százalékkal voltak drágábbak, mint egy évvel korábban, míg gyümölcsöt 14,2 százalékkal olcsóbban lehetett kapni.

A vágóállatok termelői árszintje januárban 9,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Legnagyobb mértékben a vágómarha ára nőtt, 17,5 százalékkal, ami a KSH szerint a 2012. év eleji külkereskedelmi értékesítési problémákra vezethető vissza, amikor 12,3 százalékkal estek az árak. A vágóbaromfi ára 2012 áprilisától folyamatos növekedést mutat, az idén januárban 14,5 százalékkal emelkedett. A vágósertés áremelkedése tavaly novemberben megállt, így a 2012. januárihoz képest az idei év első hónapjában 3,4 százalékkal volt magasabb. Az állati termékek drágulása szintén október óta lassul, idén 3,6 százalékkal emelkedett az előző év januárjához viszonyítva. A tej felvásárlási ára a 2011. decemberi csúcs után 2012 augusztusáig csökkent, majd újra emelkedett. Jelenleg eléri a 2011. decemberi csúcsot, ami 2012 januárjához viszonyítva 1,1 százalékos árnövekedést jelent. Eközben a termelők közvetlen piaci értékesítésénél 7,2 százalékos áremelkedés tapasztalható, így összességében a tej termelői árnövekedése 1,6 százalékos.

A tojás felvásárlási ára 2,9 százalékkal maradt el a 2012. januári szinttől, miközben a termelői piacokon 17 százalékos áremelkedés volt. Így összességében az étkezési tyúktojás termelői árszintje (a termelőktől való felvásárlás és a termelői piacokon történő értékesítés figyelembevételével) 14,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!