Parlamenti állásfoglalást akar a székelyzászló-ügyben a román ellenzék

2013. február 18. 08:36

Betelt a pohár a PDL-nél azzal, hogy a magyar Parlamentre is kitűzték a székely zászlót, ezért a román pártok közös állásfoglalását sürgeti az ügyben.

2013. február 18. 08:36

A romániai ellenzékhez tartozó Demokrata Liberális Párt (PDL) azt kezdeményezi, hogy a román törvényhozás hétfőn foglaljon állást a magyar Országgyűléssel szemben a székelyzászló-ügyben. Cezar Preda, a PDL első alelnöke egy vasárnapi sajtótájékoztatón kijelentette, pártja „sajtónyilatkozat” elfogadását kéri a román parlamenttől. A nyilatkozat szövegjavaslatát a PDL már hétfőre elkészíti – idézte a Mediafax hírügynökség a politikust. 

Preda egyben bírálta a Ponta-kormányt, amiért a külügyminisztérium „dadogásával és elkésett reakcióival” a székelyzászló-ügy újbóli fellángolását idézte elő. Elmondta: pártja számára azzal telt be a pohár, hogy pénteken kitűzték a székely zászlót a budapesti Országházra. Úgy vélte, ezt a román parlamentnek kell egy villámgyors ülésen megvitatnia, és ennek végén olyan nyilatkozatot kell elfogadnia, amely immár nem tulajdonítható egyetlen pártnak.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, nagy hibának tartaná a román parlament állásfoglalását. „A székely zászló nem Románia hivatalos zászlaja, ezért nem hiszem, hogy hivatalos nyilatkozatokat kellene küldözgetnünk egymásnak” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Megismételte, álláspontja szerint mesterségesen gerjesztett problémáról van szó, amelyet csakis a párbeszéd oldhat meg, nem pedig a „hadakozó nyilatkozatok”. 

Georgica Severin, a román szenátus kulturális bizottságának szociáldemokrata elnöke az Agerpres hírügynökségnek elmondta, Romániának higgadtan kell kezelnie a székelyzászló-ügyet. Vigyáznia kell, hogy „ne öntsön olajat a tűzre”, hiszen ezzel voltaképpen a választásokra készülő magyar kormányzat játékába szállna be – fogalmazott.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2013. február 18. 21:52
Egyhangú döntést hozott a román parlament arról, hogy az összes helyi közösség - köztük Kovászna megye - zászlaját felsorakoztatják a román törvényhozás előtt
Felebarát
2013. február 18. 10:58
csak egy apró kérdéske, Székely barátainkat valaki megkérdezte, hogy támogassuk őket, tűzzük ki a zászló, ne tűzzük ki, órditsunk a románk felé, vagy hagyjuk most..?
hakos
2013. február 18. 10:55
Szóval három lehetőség van: A románok a székely zászlót nem érzik sajátjuknak, és ezért tiltani akarják használatát Románia területén. Ebben az esetben viszont miért jelent számukra problémát, ha egy másik ország területén használják? Második lehetőség, hogy sajátjuknak érzik, és ezért bántja őket, hogy egy másik ország is használja. Ekkor viszont miért akarják tiltani a használatát saját területükön? Harmadik lehetőség, hogy valami egyszerűen elborította az elméjüket, és azt gondolják, hogy egy más ország területén előírhatják, hogy milyen zászlót lehet kitűzni. Valószinűleg azt gondolják, hogy nekik nem elég betiltani csak Székelyföldön a székely zászló használatát, hanem ezt az egész univerzumban is meg kell tenniük.
ruszti
2013. február 18. 10:54
jó kis gumicsont ez az agyhalottaknak mert így ezzel foglalkoznak és nem azzal ,hogy: "Januárban számos negatív csúcs dőlt meg a munkaerőpiacon: két éve nem volt ilyen kevés új munkahely, az ellátás nélküli állástalanok száma pedig eddig nem látott csúcsra, 340 ezerre emelkedett." ha ezt megoldották felőlem kalóz zászló is loboghat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!