Diplomaták kérték XII. Piuszt, ne tiltakozzon a magyar deportálások ellen

2011. május 31. 10:05

Egy nyilvánosságra került levél szerint attól tartottak a britek, hogy XII. Piusz a deportálásokkal együtt az orosz hadsereg által elkövetett rémtetteket is elítéli. A Vatikán ennek ellenére semleges államként levélben tiltakozott a magyar kormánynál.

2011. május 31. 10:05

Amerikai és brit diplomaták arra kérték XII. Piuszt, hogy ne tiltakozzon nyilvánosan a magyar zsidók elhurcolása ellen. A britek attól tartottak, hogy a pápa rádiónyilatkozatban ítéli el a magyar zsidók elhurcolását, és ekkor, semleges hatalom lévén, a kiegyensúlyozottság jegyében, kritizálni fogja az orosz hadsereg által elkövetett szörnyűségeket is - adta hírül a Magyar Kurír a Catholic Herald nyomán.

A brit vatikáni nagykövet ezért azt mondta az Egyesült Államok különleges vatikáni küldötte munkatársának, hogy meg kellene akadályozni, hogy XII. Piusz nyilvánosan megtegye mindezt. Az erről szóló levél 1944. november 7-i keltezésű, amikor már épp szervezték a budapesti zsidók deportálását. November 19-én viszont a Vatikán csatlakozott azon semleges államokhoz amelyek levélben tiltakoztak a magyar kormánynál a deportálások ellen.

A levelet közlő New York-i Pave the Way Foundation elnöke, Gary Krupp szerint a levél megmutatja, hogy milyen nyomás alatt volt XII. Piusz pápa, akit mindig hallgatással vádolnak. Szerinte az egyszerű igazság az, hogy a Vatikán olyan semleges állam volt, amely semlegességét ezrek megmentésére használta.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
holnaPinap
2011. június 01. 09:41
feldaraboljátok az országunkat ami 1000 évig volt európa ánusza, ahová az összes toprongy bele akarta tenni a farkát. Soha semmikor nem segítettetek, leszámítva a habsburgokat, akik jól meg is szálltak minket, és betelepítették országunkat az utódállamok népeivel. lett is belőle trianon. ennek orvoslásaként területeket kaptunk, amiben Őkelmei a döntőbizottságokban nem vettek részt, hozzáláncolva minket a németekhez. cserébe roosevelt hülyére bombázta budapestet, tiszteletére az MTA tere az ő nevét viseli. köszönjük. tudták hogy mit művelnek a nácik, ezek már az enigmát is ismerték, hát még a fajelméletet. csak kényelmesebb volt a vesztesek nyakába varrni ha engedik megvalósítani. a cél érdekében hallgattak arról hogy az ázsiai hordák ismét magukévá tegyék a kelet európai nőket, hiszen az ellenségem ellensége a barátom. akkor nem segítettek a zsidóknak, most nem kellenek a jobb élet reményében elvándorló cigányaink sem. szorgalmazom a vörös báró kis virágos beugróját churchill térnek elnevezni. kreálok is egy csoportot a fosbookon.
Karcsi75
2011. május 31. 21:15
Mikor jönnek már rá végre, hogy vannak olyan emberek akiknek soha semmi nem elég?
Mimes
2011. május 31. 20:27
Úgy imádom azt, hogy mi érezzük szarul magunkat, miközben: - 1944 végéig Magyarországot egy darab zsidó sem hagyta el deportálás céljából, mert a "szemétfasisztanáci" Horthy nem engedte (csak a német megszállás után kezdődtek meg a deportálások) Ép ezért több ezer zsidó élte túl a világháborút, mert Magyarországon menedéket találtak - mindeközben a román vasgárda alaposabb munkát végzett, mint a német ss - azt ugye alapból nem említik, hogy az ss-nek nem volt célja a zsidók kivégzése, az alapelképzelés úgy volt, hogy ki utasítják őket az országból, csak ugye a nagyon jóságos franciák és britek se kértek belőlük (aki olvasta az Exodus-t, az tisztában van a britek zsidókhoz való hozzáállásával) - magyar nácik... harsogja egy olyan állam, ahol a feketék és a fehérek 20 évvel második világháború utánig nem ihattak ugyanabból a csapból - Izrael pedig a hab a tortán: amit ők most csinálnak a palesztinokkal, az semmiben sem különbözik az ss módszereitől, miközben folyamatosan vadásszák a "náci háborús bűnösöket" (értsd. 93 éves emberek meghurcolása), ők vidám népirtást rendeznek a palesztinok között
Gombóc XVI. Artúr
2011. május 31. 16:23
Azért az is érdekes, hogy a szövetségesek miért nem bombázták szét a deportálásra használt vasútvonalakat?? Igaz akkor leállt volna a deportálás, de ezek szerint olyan nagyon nem is akarták ezt megakadályozni. Persze a győztesnek mindig igaza van...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!