Növekedhet az öngyilkosságok száma

2010. augusztus 31. 12:08

A depresszió terjedése és a túlzott alkoholfogyasztás is jelentős szerepet játszhat abban, hogy 2006 óta nem csökken az öngyilkosok száma. Szakemberek szerint negatív tendencia érzékelhető.

2010. augusztus 31. 12:08

Hazánk ugyan már nem világelső az öngyilkosságok számát tekintve, ám még mindig az első öt között vagyunk megtalálhatóak. A listán csak Litvánia, Fehéroroszország, Oroszország, valamint Kazahsztán előz meg minket. Magyarországon az ötvenes években kezdett meredeken emelkedni az öngyilkosok száma. A folyamat 1983-ban érte el csúcsát évi ötezer fővel, az ezt követő huszonhárom évben 47 százalékkal esett vissza ez a szám. 2006 óta stagnálás tapasztalható. Németh Attila, az Országos Pszichiátriai Központ szakmai igazgatója szerint ismét nőhet az öngyilkosok száma.

Zonda Tamás pszichológus úgy véli: a tendenciára nagy hatással van az alkoholfogyasztás növekedése, illetve az, hogy a depresszió elleni küzdelem önmagában nem elégséges. „Jeleztük is, hogy változás lesz az öngyilkossági számokban. De, hála a pszichiátriai szakma egy részének és a sajtónak, még a csapból is kizárólag a depresszió és az ellene ható gyógyszerek propagandája folyik” - mondta el.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
küllő
2010. augusztus 31. 14:28
Pedig áprilisban eljött a messiás,és beköszöntött a jólét. Aki meg nem hiszi, fogjon egy kötelet és menjen le a pincébe..... Kövér elvtárs megjósolta.
bogyo01
2010. augusztus 31. 13:53
Ricochet 2010. augusztus 31. 13:04 a bukott szocik körében! dőljenek a kardjukba!
Ricochet
2010. augusztus 31. 13:04
Hát politikusi körökben...???
honphibu
2010. augusztus 31. 12:50
De ezt a Nemzeti Együttműködés Kormánya nem fogja hagyni!!! Nem, nem soha!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!