Schobert: Ebben az országban mindent lehet!

2010. június 30. 14:42

Bizonyítékok hiányában lezárta a Schobert Norbi elleni támadás ügyét a rendőrség, holott az esetről videofelvétel is készült, és a támadó is önként jelentkezett. A fitneszedzőt a leginkább az zavarja, hogy azt feltételezik róla, ő adta el a médiának a sztoriját.

2010. június 30. 14:42

Schobert Norbertet még január végén támadták meg szentendrei kávézójában egy állítólagos tartozás miatt, amihez szerinte és ügyvédje szerint neki nincs semmi köze. Az esetről felvétel készült, a verést pedig az önként jelentkező tettes is elismerte, ám az ügyet a Szentendrei Rendőrkapitányság bizonyítékok hiányában mégis lezárta. „Ebben az országban mindent lehet” – fogalmazott a döntés kapcsán a Velvetnek Schobert, aki csalódott ugyan, de nem tervez további jogi lépéseket az ügyben.

A nyomozás ugyan nem a Schobert által remélt eredményt hozta, ám ennek ellenére mégsem ez keseríti el a legjobban: „Egy dolog bánt engem. (...) Nagyon sok kommentben, fórumon azt olvastam, hogy a médiához fordultam. Egy újságírót sem hívtam fel ebben az ügyben. Ők előbb voltak az állami egészségügyi központban, mint én.” - panaszkodott a fitnesz guru.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
freehckr
2010. június 30. 15:15
Ez a történet mókás volt, a "fitnesz guru" kap egy pofont és előbb a sarokban, majd a balesetin végzi. Ennyit Norbi fitneszéről (állóképesség)... :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!