Csökkenhet a parkolási-díj

2010. május 18. 20:31

Csökkentené a fővárosban a parkolási- és pótdíjakat a Fidesz. Emellett azt is meghatároznák, hogy a parkolás önkormányzati hatáskör lenne, a magáncégeket ezzel kizárnák.

2010. május 18. 20:31

Az Alkotmánybíróság tavaly év végén semmisítette meg a fővárosi parkolási rendeletet és idén június 30-ig adott határidőt az új jogszabály megalkotására - emlékeztetett keddi sajtótájékoztatóján Rogán Antal. Mint mondta, a Fidesz elkészítette és hétfőn be is nyújtotta törvénymódosító javaslatát.

A Fidesz módosítása azt írja elő, hogy a parkolás lebonyolítását csak az önkormányzat vagy pedig kizárólagosan önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaság láthatja el. Ezzel a cél az, hogy a parkolásból befolyó összes pénz az önkormányzatoké legyen. A javaslat csökkentené a kiszabható legmagasabb parkolási díjat. A Fidesz módosítása szerint a maximális díj az ólmozatlan benzin előző évi átlagárához viszonyulna, annak kétszeres lenne.

A pótdíjak is csökkennének a törvénymódosítás szerint. Késedelmi kamat felszámítására nem lenne lehetőség és a behajtásra is csak bírósági úton. A javaslat azt is definiálja, hogy türelmi időt kell biztosítani a pótdíj kivetése előtt.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
honphibu
2010. május 19. 08:22
A parkolási díjakat nyugodtan lehet csökkenteni, nem lesz zsúfoltabb a belváros, mert így sincs elég parkolóhely, tehát mindegy, hogy magas vagy alacsony a díj. Amin változtatni kell, az az, hogy egyrészt ebből ne 10-15% kerüljön az önkormányzatokhoz, a maradék meg a haverimaffia-parkolási társaságok zsebébe ill. azon keresztül ki tudja hova vándorolt, hanem az önkormányzatok része igenis legyen vagy 75-80%, abból viszont, mint ahogy elméletileg le van fektetve, ténylegesen útkarbantartást és útfelújítást végezzen. És akkor lesz értelme a parkolási díjnak, mert most senki nem tudja mire és miért fizet akkor, mikor még a havat sem hajlandó a jelenlegi parkolómaffia eltakarítani.
bryan
2010. május 19. 01:40
Parkolási díjak csökkentése hülyeség. A város túlterhelt ilyen szempontból is. Az hogy lenne, hogy nincs késedelmi kamat? Majd befizeti a szabálytalankodó, ha úgy gondolja? A többi résszel nincs problémám.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!