Célzottan építjük az országimázst – Jakab Zsófia a Mandinernek

2022. augusztus 17. 19:28

Bármilyen nehézségek sújtották is az ágazatot, az ország gazdaságának újraindulásában mindig kulcsszerepet játszott a turizmus – mondja a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese. Interjú.

2022. augusztus 17. 19:28
null

Szalai Laura interjúja a Mandiner hetilapban.

Kinevezésekor Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatósági elnöke azt mondta, az ön feladata lesz vendégeket hozni. Az évek óta tartó világjárvány időszakában és a gazdasági válság küszöbén hogy áll neki?
A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) vezetőjeként már volt alkalmam valamelyest megtapasztalni, hogy milyen Magyarországot népszerűsíteni, a mostani is igazán megtisztelő és komoly feladat. A turizmus a gazdaság egyik húzóágazata, 2019-ben a GDP több mint 13 százalékát hozta, és mintegy 450 ezer embernek adott munkát. A hazai turizmus teljesítménye 2010 óta évről évre emelkedő tendenciát mutatott, 2016-tól folyamatosan rekordokat döntött. A 2019-et bezzegévnek nevezhetjük, 42 millió vendégéjszakát regisztráltunk, ez a szám esett vissza 2020-ban a koronavírus-járvány hatására 23 millióra. Ám akármilyen nehézségek sújtották is az ágazatot, az ország gazdaságának újraindulásában mindig kulcsszerepet játszott a turizmus. Az utóbbi időszak a fejlesztésekről szólt, az volt a cél, hogy kiépüljön a megfelelő infrastruktúra Magyar­országon. Mostanra a fejlesztések nagyobb része lezárult, és végre elérkeztünk oda, hogy vidéken is vannak minőségi szálláshelyek. A járvány miatt az elmúlt években értelemszerűen a belföldi forgalom lendült fel igazán, a kampányainkkal mi is arra törekedtünk, hogy a magyarok felfedezzék az országot. A külföldi vendégek szempontjából pedig idén már az év elején elindult a fellendülés, ismét keresett desztináció lett hazánk. A budapesti turisztikai szektor talpra állítását és a Magyarországra irányuló turisztikai kereslet ösztönzését az MTÜ többféle módon segítette elő, például együttműködött több légitársasággal, hogy mielőbb visszaálljanak a légi összeköttetések és induljanak új járatok hazánkba. A mi munkánknak is köszönhető, hogy újra nagy számban érkeznek hozzánk a külföldi, jól költő turisták, és idén már minden nehézség ellenére meg fogjuk közelíteni a 2019-es évet.

Magyarország biztonságos úti célnak számít a turisták körében”

Az energiaválság és az infláció miatt azonban az emberek várhatóan nem fognak pihenésre költeni az elkövetkező időszakban.
Konkrét adatok birtokában lehet majd megmondani, hogy milyen hatással járnak a változások. Jelenleg nem látunk visszaesést az előfoglalások alapján, ezzel együtt tény: a bizonytalanság hatására rövidült a foglalás és az utazás közötti idő, ami arra utal, hogy a vendégek már kevésbé terveznek előre.

Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” opciót!
Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” opciót!
Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!