Gyors NATO-csatlakozásban bíztak az észak-európai országok – de nem számoltak Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel, aki kíméletlenül kihasználja ütőkártyáit Ankara térségbeli érdekeinek előmozdítására.
Greczula Levente László írása a Mandiner hetilapban.
A török államfő, legalábbis látszólag, nyeregben van: egyrészt országa közvetítőszerepe nélkülözhetetlennek tűnik az ukrajnai béketárgyalásokban, másrészt jóformán senki nem akadályozhatja meg, hogy újabb hadműveletekbe kezdjen Szíria északi részén a főellenségnek kikiáltott kurdok ellen. De sikerülhet-e Erdoğan terve?
Az egész a finnekkel és a svédekkel kezdődött. A két észak-európai ország az ukrajnai háború hatására úgy döntött, hogy feladja évtizedek óta követett semlegességi politikáját, és csatlakozik a NATO-hoz. Azaz csak csatlakozna, mert hiába tűnik egyértelműen nyereséges üzletnek a fejlett hadiiparú és védelmi képességű államok felvétele az észak-atlanti szövetségbe, volt, aki szót emelt a bővítés ellen: Törökország.
Ankarának több kifogása is van a két ország csatlakozásával szemben, és mind a kurdkérdéshez kapcsolódik. A törökök szerint az északiak nem ítélik el elég határozottan a kurd szervezetek által elkövetett terrorcselekményeket – itt elsősorban a Kurdisztáni Munkáspártra (PKK) és a főként Szíriában tevékenykedő Népvédelmi Egységekre (YPG) kell gondolni. Ennek némiképp ellentmond az, hogy az Európai Unió tagjaiként Svédország és Finnország is terrorszervezetként tartja számon a PKK-t. Mind Stockholm, mind Helsinki tagadja, hogy támogatná a PKK-t vagy az YPG-t, persze ezzel viszonylag kevés kétkedőt sikerül megnyugtatniuk Ankarában. Annál inkább is, mert Svédországban valóban akad néhány – kurd származású – parlamenti képviselő, aki nyíltan szimpatizál a Szíriában működő kurd milíciákkal. Egyikük, Amineh Kakabaveh tavaly egész addig nem is volt hajlandó támogatni Magdalena Andersson miniszterelnökké jelölését, amíg meg nem ígérte, hogy a kormány a jövőben is együttműködik majd az YPG egyik politikai szárnyával. Ez legalábbis alátámasztani látszik Erdoğanék álláspontját a szerintük terroristákat istápolgató svéd politikusokkal kapcsolatban – és érvényteleníteni tűnik a svéd ellenérveket is.
Ankara most több mint harminc ember kiadatását követeli a két északi aspiránstól, aminek persze aligha tesznek eleget, s ezt természetesen a török fél is jól tudja. Neki azonban így is megfelel, mert a jelenlegi helyzetben az a legfontosabb, hogy addig ne történhessen előrelépés a svéd és a finn NATO-csatlakozás ügyében, amíg ő nem ad zöld jelzést – és akár akkor is megadhatja, ha Svédország és Finnország végül nem adja ki ezeket az embereket.
A globális katonai kiadások kilenc egymást követő évben döntöttek rekordot. Tavaly sem volt ez másképp: összesen 2443 milliárd dollárt költöttünk arra, hogy vagy háborúzzunk, vagy felkészüljünk a háborúra.
A románoknak sem kellett sok, hogy meggondolják magukat.
A korrupciót mint kampánytémát szoros egymásutánban utasították vissza a magyarok, a törökök, a lengyelek, a szlovákok és a horvátok is.
Nyíltan beszélt erről az orosz külügyminiszter-helyettes.
Radoslaw Sikorski szerint nem a Nyugatnak kell aggódnia az esetleges összeütközéstől Oroszországgal, hanem fordítva.
Nem az oroszok felől.
Idehaza több vállalkozás önállóan is azon gondolkodik, miként lehet a fenntarthatóság jegyében fejleszteni, aminek egyértelmű alapja a magyar innovációs készség.
Hamarosan az Országgyűlés elé kerülhet a gyermekvédelmi törvény szigorítása.
