Tavasszal megszaporodtak a genderkérdéssel kapcsolatos kiadványok a magyar könyvpiacon. Az MCC Press például kapásból hét címmel jelentkezett (Ryan T. Anderson: Harryből Sally; Abigail Shrier: Visszafordíthatatlan károk; Eugénie Bastié: Viszlát, mademoiselle!; Katy Faust – Stacy Manning: Szemünk fényei; Maria Keffler: Visszalépés, visszaváltozás és megtisztulás – Szabadítsa ki gyermekét a genderkultuszból!; Helen Joyce: Transzneműek; Birgit Kelle: Genderkomédia), és a Századvég is készül ezzel-azzal. Lényegében tehát az előző évek fontosabb külföldi könyvei már magyarul is olvashatók.
Magyar kiadvány – bár nemzetközi híreket mutat be – az Alapjogokért Központ Bolond lyukból című kötete, mely a Mandinermellékletek anyagából született meg. Ennek megfelelően lényegében felnőtteknek szóló képeskönyvvel van dolgunk, melyben a dizájn, a grafika legalább olyan fontos, mint a szöveg. Ez azért is szerencsés, mert a gyomrunkat megterhelő sok hírt és történetet, melyet a szerkesztők összegyűjtöttek, hatásosan ellensúlyozza és oldja fel humorral a kiadvány. A gazdag illusztráció tehát némelyest savlekötőként szolgál.
Ez az ünnep arra tanít, hogy egy időre szakítsuk meg a kataton körforgást, mélyüljünk el a pillanatokban, és értékeljük helyünket, hivatásunkat a világban. Constantinovits Milán írása.
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
Olvasni jó, sőt érdemes is, izgalmas regényekből pedig akad bőven. Ezúttal három teljesen eltérő könyv került a kosárba, egyetlen közös vonással: izgalomból egyikben sincs hiány.
Mitől vonzók a magyar egyetemek a külföldiek szemében? Mikor kerülhet pont az Erasmus-ügy végére? Interjúnk a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetköziesítéséért felelős miniszteri biztossal.
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a nemzeti együttes bő keretét. E 34 labdarúgó közül kerül ki az a 26, aki Magyarországot képviseli nyáron Németországban. Seregszemlénk az Európa-bajnokságra készülve.