Nizalowski Attila írása a Mandiner hetilapban.
A karácsonyba két ok miatt szokás belekötni. A kommercializálódás kiöli belőle a jóságot, a fenyőállítás pedig nem magyar szokás, csak nemrég vettük át a németektől. Van némi igazság ezekben, ám nem a lényegről szólnak. A karácsony ugyanis évszázadokig kettős arcú volt, a vallásos mellett volt egy pogány oldala is. A történet onnan indul, hogy a téli napforduló, azaz a természet újjászületésének, a megváltás reményének az ünnepe az ókori naptárak szerint december 25-ére esett. Libériusz pápa csak 354-ben rendelte el, hogy Jézus születésének napját szintén meg kell ünnepelni e napon – a még mindig népszerű Mithrász napisten kultuszát kívánta megtörni.
A látványos téli ünnephez minden korban bőséges lakoma és ajándékozás tartozott. Ovidius szerint a rómaiak a calendae ianuariae során házukat zöld ágakkal díszítették, jókívánságokkal köszöntötték egymást, arannyal bevont gyümölcsöket, fügét, mézet, süteményt és szerencsehozó gallyakat adtak egymásnak. Még a rabszolgák is köszöntötték uraikat, akik ajándékkal viszonozták azt. A Mithrászkultusz egyes elméletek szerint az ősmagyar vallásra is hatott. Ebből alakulhatott ki a koledálás szokása, ami még száz éve is dívott. Emlékét ma már csak a kalandor és a rosszízű koldulás szó őrzi, és néhány regösének, amely a karácsonyi-újévi kalendák alkalmával sebes vízben gázoló „csodafiúszarvasról” szól.
Öntudatlanul ma is tartjuk a pogány újévi – társadalmi kapcsolatokat erősítő ajándékozás – szokását. Ilyen az ügyfeleknek vagy a munkavállalóknak szóló kedveskedés, bár ezt már Mikulásnak, Télapónak és más gyermekded ajándékosztónak tudjuk be. A régi reklámokban pedig azért olvasni a „karácsonyi-újévi ajándék” kifejezést, mert ők még megkülönböztették a kettős jelleget. Persze így az ajándékozás napja sem volt annyira kötött, mint ma, akár 27-én is lehetett osztani.
A karácsonyi ajándék viszont valóban családi szokás: a 17. századtól alakult ki a nagycsalád bomlásával és a kis család erősödésével, miközben a gyermek szerepe megnőtt. A 19. század elején még főképp ők kaptak ajándékot, a felnőtt családtagok körében később lett általános. Velünk együtt az angol és a francia nép is átvette a fenyőállítás szokását a németektől, a mikulásvirág, a ciklámen, a karácsonyi kaktusz és a fekete hunyor (karácsonyi rózsa) pedig fontos ünnepi dísznövény lett.
Van mire vigyáznunk, mielőtt kiveszik ünnepünkből a pogány s keresztény életöröm”