Kereszténység és kormányzás

Vajon mitől nevezhető egy kormány kereszténynek? Sokat emlegetett kérdés ez mostanában, egyfajta hitelességi tesztet jelent – márpedig a keresztény mérce rúdjai magasan vannak, nehéz őket megugrani, könnyű őket leverni. Bizton könnyebb, mint a baloldaliságét, melyek mélyen vannak.

A baloldal láthatóan nem tud mit kezdeni a kereszténységgel, és ellentmondásosan viszonyul hozzá. Egyrészt azt hangoztatja, hogy a vallás magánügy, az egyházak ne politizáljanak, a kereszténység elavult, kirekesztő, intoleráns. Másrészt mégis igyekszik számonkérni a hiteles kereszténységet a jobboldaliakon, konzervatívokon, kereszténydemokratákon. Csakhogy a baloldal „kereszténysége” korántsem kereszténység, hanem szekularizált, szentimentális humanizmus. Ahogy egy baloldali tévés aktivista szokta mondani: szerinte a kereszténység üzenete az „univerzális szeretet”. A baloldal kereszténysége valamiféle hippi látomás békejellel dúsítva a tolerancia, elfogadás, szociális érzékenység és társadalmi igazságosság jelszavai mentén.

A baloldal „kereszténysége” tehát egy leválogatott összetevőkből álló, eltorzított, kilúgozott, vallástalanított valami. Nincs benne sem Isten, sem a kereszténység fő célja: a lelkek üdvössége. De azért számonkéri a keresztényeken a keresztény etikát. A baloldal azzal szokta vádolni a keresztényeket, hogy lenézik a nem hívőket, rá akarják kényszeríteni másokra a saját igazságukat, mintha ők tökéletesek lennének. A baloldal a vallásos kereszténységben nagyképű elitklubot lát, a magukat tökéletesnek mondók elitklubját, és számonkéri rajtuk a tökéletességet.