Az utolsó száz méter – A világ úszóelitje a Duna Arénában

2021. október 15. 21:23

A magyar klasszisok és a külföldi kiválóságok két év után újra nézők előtt versenyezhettek a Duna Arénában, ahol október 7. és 9. között rendezték az úszóvilágkupa második állomását. A szombati versenynap zárásaként Cseh László hivatalosan is elköszönt a versenyzéstől – megható és méltó volt a búcsú.

2021. október 15. 21:23
null

Bánfalvi Szabolcs írása a Mandiner hetilapban.

A budapesti háromnapos világkupaviadalon harminckét versenyszámban álltak rajtkőre az úszók, köztük rengeteg hazai és nemzetközi kiválóság. A magyar sportolók két arany-, kilenc ezüst- és öt bronzérmet szereztek a lelkes hazai szurkolók buzdítása közepette.

A magyarok közül az olimpiai, világ- és háromszoros Európa-bajnok Milák Kristóf teljesített a legjobban, három nap alatt hét versenyszámban úszott a budapesti világkupaversenyen; egy arany-, két ezüst- és két bronzérmet szerzett, valamint országos és egyéni csúcsot is elért. A hétből hat számban Szabó Szebasztián szintén a vízbe ugrott, és ebből öt döntőben Milákkal is nagy csatát vívott, a vegyes csapatok 4×50 méteres gyorsváltójában pedig már egy csapatban, egymásért küzdött a két magyar klasszis Pádár Nikolett és Jakabos Zsuzsanna társaságában. Ez a négyes a második helyen ért célba. Az Európa-bajnok Szabó emellett be­zsebelt egy ezüst- és két bronzérmet.

„Ezúttal is bebizonyosodott, hogy versenyre születtem, a verseny­medencében tudok igazán jól úszni, s ott érzem jól magam. Elégedett vagyok az eredményekkel. Örülök, hogy végre volt közönség, és nagy szurkolótábor jött össze. Rendkívül jólesett, a nézők rengeteg energiát és erőt adtak nekem, hogy jól tudjak úszni” – fejtette ki Milák a Mandinernek a vegyes zónában.

A legeredményesebb magyar női úszó az Európa-bajnok Jakabos Zsuzsanna lett, akinek a tokiói volt az ötödik olimpiája, ezúttal pedig újra megmutatta, hogy szereti a kihívásokat: a 32 éves sportoló öt versenyszámban indult, a váltóban szerzett második hely mellett begyűjtött még két egyéni ezüstérmet.

Ráadásul a feltörekvő magyar tehetségek is szép sikereket értek el. A fiatalok közül a 18 éves Kós Hubert eredménye kiugró: Magyarovits Zoltán tanítványa három számban indult, s mindegyikben elhozott egy-egy medált; egy arany-, egy ezüst- és egy bronzérem a mérlege. Ezzel megszerezte pályafutása első világkupa-győzelmét 200 méter háton, pedig alapvetően vegyesúszónak tartja magát.

„Elégedett vagyok a 400 vegyesen szerzett bronzéremmel, 200 pillangón pedig még kisebb különbséggel lettem második. A 200 hát elképesztő élmény volt számomra, ezt tartom a legkülönlegesebbnek a három eredményem közül, mert eddig magyarok előtt nem nyertem érmet világkupán a karrierem során. Fantasztikus élmény volt hazai közönség előtt versenyezni. Erre vártam már a 2017-es hazai világbajnokság óta, amikor a Duna Aréna lelátójáról szurkoltam a magyar úszóknak” – mondta lapunknak Kós Hubert.

Jakabos Zsuzsanna, Szabó Szebasztián, Milák Kristóf és Pádár Nikolett, az ezüstérmes magyar 4×50 méteres vegyes váltó tagjai. <br> Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
Jakabos Zsuzsanna, Szabó Szebasztián, Milák Kristóf és Pádár Nikolett, az ezüstérmes magyar 4×50 méteres vegyes váltó tagjai.
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A második versenynap záróeseményén a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) hivatalosan is elbúcsúztatta a világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes Cseh Lászlót, aki a tokiói ötkarikás játékok után vonult vissza. A közönség hatalmas ovációval fogadta a 35 éves világklasszis úszót, majd kivetítőn mutatták be a legenda rendkívüli pályafutásának főbb állomásait. Amikor felsorolták az úszó eredmé­nyeit, Cseh László is meghatódott sokakkal egyetemben. Videóüzenetben búcsúzott és tisztelgett a régi nagy rivális és jóbarát, az olimpiai és világbajnok Chad le Clos is, aki sérülés miatt nem tudott részt venni az eseményen, pedig az előzetes tervek szerint Cseh vele úszta volna a pillangót 100 vegyesen.

A szervezők végül más meglepetéssel szolgáltak, a másik barát, a rövid pályás világ- és Európa-bajnok Bernek Péter úszott Cseh mellett a 100 vegyes első úszásnemében, a pillangón. A második távot, a hátat Wladár Sándorral, a Magyar Úszó Szövetség elnökével, moszkvai olimpiai bajnokkal együtt teljesítette, majd mellen a 82 éves Kiss Miklós, Cseh László első edzője ugrott a vízbe a korábbi tanítvány mellé, ő tanította meg úszni a gyermek Cseh Lacit az alapoktól kezdve. Hab a tortán, hogy Cseh a magyar úszóválogatott összes tagjával úszta le gyorson élete utolsó hivatalos 25 méterét. Hosszú Katinka csak emiatt állt rajtkőre a Duna Arénában, mivel a háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok úszó a világkupán nem indult. Az egyes úszásnemek rajtját Cseh egykori kiváló edzője, Plagányi Zsolt indította el sípjával. Közben a medenceparton és a lelátón a nézők és korábbi bajnokok – például Darnyi Tamás, Risztov Éva és a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Kulcsár Krisztián – állva tapsoltak Cseh Lászlónak tisztelegve.

Népünnepélyt tapasztalhattunk, nagyon sok néző kilátogatott, méltó, megható és szimbolikus búcsú volt. A legenda a Duna Aréna medencéjében úszott utoljára hivatalosan, ahol pályafutása utolsó, 71. érmét szerezte felnőttvilágversenyen. Akkor, a 2017-es világbajnokságon 200 pillangón nyert ezüstérmet éppen Chad le Clos mögött, s ezzel igencsak nehezen megdönthető rekordot állított fel: egymás után nyolc nagy medencés világbajnokságán állhatott dobogóra.

Cseh László búcsúztatása euforikus élmény volt”

„Méltó lezárása volt ez a pálya­futásomnak. Kezdem elhinni, hogy a rengeteg érem, helyezés s mindaz, amit elértem az elmúlt évtizedek alatt, fantasztikus eredmény volt, és én is elégedett lehetek. Az emberek nagyon kedvesek, köszönöm nekik, hogy ilyen sokan eljöttek a búcsúztatómra, és megnéztek még egyszer utoljára. Igazán jólesik és óriási meglepetés volt ez a búcsúúszás. Egyelőre élvezem a szabadságot, utána eldöntöm, mihez kezdek az életben. Igaz, hivatalosan a Duna Arénától is elbúcsúztam, de biztosan visszatérek majd ide. Imádom a vizet, a medencében és a partján ott leszek majd” – mondta Cseh László a Mandinernek a búcsúztató után.

Sikeres világkupaversenyt zárt a Duna Aréna, a külföldi úszósztárok – Tom Shields, Emma McKeon, Arno Kamminga – is elmondták nekünk, hogy ezt tartják a legjobb helyszínnek. A MÚSZ elnöke, Wladár Sándor is elégedetten nyilatkozott lapunknak az esemény végén: „Boldog vagyok. Rengeteg gratulációt kaptam, ám a kiváló csapatomnak köszönhető, hogy sikeresen megrendeztük a világkupaversenyt. Két év után végre közönség előtt versenyezhettek az úszók, pénteken és szombaton szinte telt ház volt. A magyar nézők azért mennek egy sporteseményre, hogy magyaroknak szurkolhassanak, így van értelme rendezvényt szervezni. Nemzeti érzés a sport. A csúcspontot Cseh László búcsúztatása jelentette, euforikus élmény volt. Különleges alkalomnak bizonyult, hiszen az ikonikus úszótól így méltón el tudtunk köszönni.”

Nyitóképen: A tokiói olimpia után visszavonuló Cseh László búcsúztatása a Duna Arénában zajló rövid pályás világkupa második napján, október 8-án. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!