A szenvedés értelme?

2021. március 31. 10:44

2021. március 31. 10:44
Szilvay Gergely

Ez a második járvány sújtotta húsvétunk. Egy éve azt gondoltuk, hátha megússzuk egy hullámmal. Jött a nyár, majd az ősz – és a második hullám. Szinte szünet nélkül ért minket a harmadik. Most már talán nincs olyan ember az országban, aki ne ismerne személyesen valakit, akit elkapott a vírus – szerencsés, ha őt nem kapta el.

Szenvedés mindig volt a földön. Egyes szegleteiben minden­napos, majdhogynem az élet rendje. A nyugati világban azonban kevés ilyen hely van. Ráadásul a szenvedés nem azonos a szegénységgel, noha a kettőt ma hajlamosak vagyunk összekeverni. A koronavírus­-járvány azonban komplett országokat tanított meg arra, mi is a szenvedés. Mi, magyarok is valamiféle kollektív szenvedésen megyünk keresztül.

Persze nem ugyanaz a szenvedés jut ki a vírust elkapó betegnek, az orvosnak, a mentőnek, a rokonoknak, a kontaktszemélyeknek és azoknak, akik pusztán a karanténidőszak nehézségeit kell hogy elviseljék. De azért a korábbi, megszokott életünkhöz képest mégis kollektíve nélkülözünk és szenvedünk. Ki kevésbé, ki jobban.

Mindezt egy olyan korban, amikor a szenvedéssel semmit nem tudunk kezdeni. A szenvedés nem a mindennapjaink része (kivéve talán az egészségügy és az egyházak munkásait). Azt hittük, már legyőztük. Jóléttel, technikával, orvosi ismeretekkel, pszichológiával, kényelmi szolgáltatásokkal. Valójában a modern kor nagy törekvése a szenvedés elkerülése.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!