A csillagok árvája

2021. március 17. 14:18

2021. március 17. 14:18
Győrffy Ákos

Utassy József életművének egésze, megrendítően nagy költészete a huszadik századi magyar irodalom egyik sarokköve. Talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy halálával valami véget ért a magyar költészetben. Itt nem elsősorban költői világára, a hagyományokhoz szervesen illeszkedő, őket mégis minduntalan felül- és újraíró költői hangjára gondolok, hanem inkább arra a lelkületre és izzásra, amely Utassy minden verssorát a legmélyebben járja át. „Életművének nem a terjedelme, hanem a súlya nagy” – írta róla Alföldy Jenő, és pontosan ez a súly az, ami kivételessé teszi Utassy költészetét.

Utassy életének és költészetének központi fogalma, újra meg újra felbukkanó témája a hiány. A hiány, amely körül szinte kényszeresen, nem múló fájdalommal és kitartással kering az életmű minden darabja. A hiány, mint egy fekete lyuk, amely elnyeli a fényt, és láthatatlan, de hatalmas energiája mégis képes meggörbíteni maga körül a tér hálóját. Ez a különös, félelmetes és lenyűgöző csillagászati jelenség talán a legpontosabb hasonlat, ha Utassy József költészetére gondolunk. A megfejtés persze elmarad, mert válaszaink nincsenek, nem is lehetnek az életünket meghatározó kérdéseinkre, Utassyt olvasva azonban eljuthatunk egy olyan határpontig, ahová csak nagyon kevesen képesek elkalauzolni az olvasót.

Fotó: MTI / Kovács Attila
Fotó: MTI / Kovács Attila
Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
... az oláhokat
2021. március 18. 08:38
"Besúgó nádas. Címerárulás. Gúlába gyávul a kukoricás." (Hanyatlásvégi nyár)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!