2020 reformátusszemmel az örömhír éve is. Az elcsendesedés hónapjaiban sokan ismerték fel saját határaikat, ami világszerte az Istenhez való odaforduláshoz vezetett. A koronavírus-válság jó alap a megújulásra – üzeni új könyvével Balog Zoltán lelkész, egykori miniszter.
2020. október 08. 03:55
p
0
0
0
Mentés
Balog Zoltán maga sem akarta elhinni, de a koronavírus-járvány tavaszi hullámának elején a Facebookon megosztott imádságát néhány nap alatt 330 ezer ember olvasta el.
Váratlan és lelkesítő benyomása a karanténidőszak későbbi szakaszaiban is megmaradt. A Hold utcai, német ajkú református egyházközség istentiszteleteit az analóg életben megszokott létszám többszörösének megfelelő sokaság követte online. Mintha a világra telepedett csend Isten és ember kapcsolatában is újat hozott volna. A hazai tapasztalatok mellett világszerte erről tanúskodnak a keresztény közösségek beszámolói.
A lelkész s immár püspökjelölt, korábbi miniszter e minden tekintetben rendkívüli hónapok gondolatait, benyomásait, tanulságait rendezte most kötetbe (a huszonkét szöveget tartalmazó gyűjtemény előszavát Balog gyülekezeti társa, Vásáry Tamás világhírű zongoraművész, karmester jegyzi).
Nem véletlen, hogy a könyv tematikáját a legfontosabb keresztény ünnepek adják pünkösdtől húsvét utánig: szerzőnk meggyőződése szerint e jeles és elpusztíthatatlan napok a legnehezebb időkön is kézen fogva kísérik át az istenfélő embert. Persze csak akkor, ha utóbbi maga is hajlandó érte tenni és küzdeni.
Ez az ünnep arra tanít, hogy egy időre szakítsuk meg a kataton körforgást, mélyüljünk el a pillanatokban, és értékeljük helyünket, hivatásunkat a világban. Constantinovits Milán írása.
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
Mitől vonzók a magyar egyetemek a külföldiek szemében? Mikor kerülhet pont az Erasmus-ügy végére? Interjúnk a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetköziesítéséért felelős miniszteri biztossal.
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a nemzeti együttes bő keretét. E 34 labdarúgó közül kerül ki az a 26, aki Magyarországot képviseli nyáron Németországban. Seregszemlénk az Európa-bajnokságra készülve.