Északról az orosz medve, délről a kínai sárkány fogja körül. Nyugatra tőle, a valaha Dzsingisz kán uralta sztyeppén rendőrállamok, puha posztszovjet diktatúrák és forradalomról forradalomra bukdácsoló kényszerköztársaságok sorakoznak. Politikai tudatában a nomád szabadság keveredik a hidegháborús tojástánccal a kínai és a szovjet blokkok között. Ez Mongólia.
2020. július 29. 19:46
p
0
0
0
Mentés
Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban.
Kétszáznyolcvanhét fertőzött, nulla halott, a világszerte „szabványosított” kéthetes helyett huszonegy napos karantén a határátlépőknek, egy teljes fővárosi kerületet érintő „lockdownszimuláció”, harmincezer ajándék bárány a vírustól szenvedő Kínának, kasmírkecskénként hétdollárnyi tugrik a hazai gyapjúipar károsult kistermelőinek – ennyivel tudta le Mongólia az év politikai slágertémáját, a koronavírus-járványt. Míg a világ karanténban ült, Mongólia a maga játszmáit vívta a szomszédságban: június 24-én tartották a parlamenti választást, az ugyanazon a napon mongol katonák részvételével zajló győzelem napi moszkvai díszszemle élő közvetítését pedig – a választást befolyásolni képes, szimbolikus volta okán – a köztévé levette a műsorról. Erre az ulánbátori orosz nagykövetség hevesen reagált, és felkérdezte a közmédia igazgatótanácsát, hogy vajon beállt-e abba a globális kampányba, amely választások meghekkelésével vádolja az oroszokat. Ezt a sértést a tévéelnökön kívül persze még sokan kikérték maguknak, nem kis részben azért, mert mongol politikai csúcsvezetők generációi szenvedték már meg azt, hogy a két nagy szomszéd mindig szimbolikus győzelmeket próbál aratni.
A mongol Trump
Egy tévéműsorból keveredő diplomáciai csetepaté persze jelentős előrelépés azokhoz a „szimbolikus győzelmekhez” képest, amelyeket a szovjetek a harmincas években arattak – emlékezetes, hogy Peldzsidín Genden mongol miniszterelnök 1935-ben egy politikai vita alkalmával darabokra törte Sztálin pipáját, ezért később a Szovjetunióba rendelték, és 1937-ben kivégezték. Horlógín Csojbalszan regnálása alatt a Mongol Népköztársaság a japánok ellen szovjet szövetséges volt, félmillió lóval segítette a Vörös Hadsereget. Jumdzságín Cedenbal 1974 és 1984 között regnáló államfő pedig talán a legnagyobb szívességet tette a szovjet vezetésnek, amikor egy elmérgesedett kínai–mongol tárgyalássorozat után nyíltan felajánlotta országát annexióra a Szovjetuniónak, amit az kegyesen visszautasított – de katonákat azért küldött, és 1991-ig ott is tartotta őket.
„Az egymástól nagy távolságokra élő, nomád hagyományaira büszke népben nem épült ki igazi államtudat”
Ez az ünnep arra tanít, hogy egy időre szakítsuk meg a kataton körforgást, mélyüljünk el a pillanatokban, és értékeljük helyünket, hivatásunkat a világban. Constantinovits Milán írása.
Mark Galeotti szerint az Orosz Föderáció államfője megváltoztatta kormányát, egyesítette az ország védelmi és polgári gazdaságát, hogy állandóan mozgósított állammá váljon.
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
A nyugati vágyvezérelt gondolkodás szerint a háború után Oroszország visszatér majd a nyugati orientációhoz, hiszen az európai kultúrkörbe tartozik – a valóság azonban nem ez.
Jelenléte betöltötte az egész teret, és megtelének mindnyájan a Magyar Péter iránti hamis szeretettel és reménységgel, holott azt sem tudják vala, kicsoda.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.
p
5
0
36
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!