Újabb mélypontok a gazdasági kapcsolatokban
Szerbia és Magyarország 2008 és 2014 között 204 közös projektet valósított meg (körülbelül 50,1 millió euró értékben) az IPA határon átnyúló együttműködési programon keresztül, a Szerbiai Gazdasági Kamara (Privredna Komora Srbije) hivatalos adatai alapján. Ezekben a projektekben 335 604-en vettek részt, megközelítőleg 34 km kerékpárút épült a két ország között, 11 árvízvédelmi akció valósult meg és 66 rendezvényt szerveztek a gazdasági együttműködés javítása érdekében. Több mint 181 ezer ember tekintette nézte meg a két ország kulturális és történelmi látnivalóit. A kutatás-fejlesztési projektekben pedig 494 vajdasági és magyarországi kutató vett részt, olvasható ki az adatokból.
Az ezredforduló lendületében a 2003-as év azonban egy újabb törést hozott, ugyanis a ma is reformerként emlegetett Zoran Đinđić miniszterelnököt meggyilkolták. Halála némileg visszafogta a befektetőket a régiótól, ahogy a 2004-es koszovói zavargások és az erősödő nacionalista nézetek, amelyek miatt a magyar kisebbség is gyakran lett az atrocitások elszenvedője.
így az Európai Parlament frakciói határozati javaslatot fogadtak el az atrocitások ellen. Megszületett a Magyarország, valamint Szerbia és Montenegró között a Magyar Köztársaságban élő szerb kisebbség, illetve a Szerbia és Montenegróban élő magyar kisebbség jogainak védelméről szóló, valamint a magyar kormány, illetve Szerbia és Montenegró minisztertanácsa közötti tudományos és technológiai együttműködésről szóló törvény.
Teljesítmény a világválság alatt
Miután az országot ért tragédia politikai megtorpanást, ezzel pedig újabb gazdasági nehézségeket okozott, ezért a 2003-as év nem nyújt releváns adatokat, például az Újvidéki Ügyviteli Szakfőiskola (Visoka poslovna škola strukovnih studija u Novom Sadu) Szerbia nemzetközi kereskedelmét a 2000 és 2010 közötti időszakot felölelő elemzésében nem is említi. E szerint déli szomszédunk ebben a tízéves időszakban a gazdasági világválság évében, 2008-ban teljesített a legjobban, akkor ugyanis 1097 millió dolláros kivitelt valósított meg hazánk felé, míg az importja 2433 millió volt Magyarországról.
Ám ebben a történetben még egy törés érzékelhető, mégpedig 2006-ban, amikor Montenegró önállósult (vagyis szétesett a Szerbia és Montenegró közös állami formáció). Az akkori GDP-visszaesés is ezzel magyarázható. Ezt követően Szerbia önálló köztársaságként, függetlenül szervezhette a gazdaságát és a külpolitikáját is, ám a globális történések újabb súlyos terheket helyeztek az országra. Mint azt a Oeconomicus Gazdaságkutató Alapítvány a szerb–magyar kapcsolatok változását elemző írásában kiemeli, a 2008–2009-es gazdasági válság gyenge helyzetben érte az országot, ekkorra még nem alakult ki olyan stabil háttér, ami védelmet biztosított volna. A válság hatására 3,1 százalékos GDP-visszaesés kezdődött, Szerbia helyzetét pedig egy hétéves recessziós időszak nehezítette, és csak 2016-ban sikerült elérni a 2008-as szintet.
Az inflációs mutató szintén romlott, a 2007-es 6 százalékról 2008-ra 12,4 százalékos emelkedést jelzett, a szigorúbb monetáris politika azonban itt is éreztette hatását, és 2010-re ismét sikerült 6 százalék körüli értéket elérni. Külkereskedelmében az importkitettség magas, és a folyó fizetési egyenleg jellemzően negatív, deficitet jelez. 2008-ban a hiány rekordmagas értékre ugrott, 10 537 millió dollárt tett ki. A válságot követő években csökkent az import és az export értéke, a kivitelben csak 2011-ben, míg a behozatalban 2017-ben sikerült újra megközelíteni a 2008-as értéket.
Kiviteli termékei között megtalálhatók a különböző fémeszközök és nyersanyagok, az elektronikai berendezések és alkatrészek, valamint a mezőgazdasági termékek (kukorica, gyümölcsök és zöldségek, magvak, gabonafélék). Az import főként Oroszországból, Németországból, Olaszországból és Kínából érkezett, amelyben a nyersolaj, a csomagolt gyógyszerek, a járművek és műsorszóró berendezések szerepeltek.
Közvetlen tőkebefektetések – FDI-beáramlás
A külkereskedelem mellett a közvetlen külföldi tőkebefektetések (FDI) szerepe is egyre hangsúlyosabb lett a szerb gazdaságpolitikában. 2005-ben a Michelin, a Microsoft, a Coca-Cola, valamint a Banca Intensa alapított leányvállalatot az országban, egy évvel később pedig a Telenor, a Gruppo Sanpaolo IMI, a Stada és a JTI bővítette a portfólióját a balkáni állammal. Ezeknek a cégeknek a tevékenysége azért is fontos, mivel zöldmezős beruházásokként léptek a szerb piacra. 2008-tól fokozatosan nőtt a tőkebefektetések állománya az országban, amelyet a válság ugyan visszavetett, de 2012-től ismét emelkedést mutat az érték. Az eddigi legtöbb FDI 2011-ben áramlott Szerbiába, 5467 millió dollár értékben.
A főként nyugat-európai társaságok által kihelyezett tőkebefektetések jelentős hatással vannak a gazdaság fejlődési ütemre, mindehhez azonban az szükséges, hogy stabil befektetői környezet fogadja az ideérkezőket.
– mutatott rá az Oeconomus gazdaságkutató alapítvány. Az elemzésük kiemeli azt is, hogy a magyar nagyvállalatok közül is többen döntöttek a szerbiai piacra lépés mellett: 2005-ben a Mol, 2006-ban az OTP Bank kezdett terjeszkedni ott, mellettük pedig a Richter Gedeon is megvetette lábát az országban. A zászlóshajónak tekinthető nagyvállalatok mellett egyre több kis- és középvállalkozás is a szerbiai nyitás mellett döntött, többek között a Masterplast Kft., valamint a KÉSZ Kft.
Diplomáciai feszültségek
A két ország között a diplomáciában az együttműködések már korántsem voltak ennyire dinamikusak, mint a külkereskedelemben. 2008-ban, miután Koszovó kikiáltotta a függetlenségét, Magyarország elismerte azt. Ez a lépés diplomáciai feszültséget okozott Szerbiával, Belgrád válaszként visszarendelte a magyar nagykövetét Budapestről, a két állam közötti kapcsolat így mélypontra jutott. Majd miután Szerbia minden erejével az EU-csatlakozásra fókuszált, háttérbe szorultak a lehetséges partneri kooperációk, dacára annak, hogy Magyarország, akkor már 2004 óta EU-tagként, feltehetően számos ponton aktívan is segíthette volna déli szomszédunk csatlakozási szándékát.
Folytatjuk...
(Forrás: Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány)
A kereskedelem fejlődése déli szomszédunkkal – 1.rész
Bejelentkezés