Luxusbunkereket építtetnek a milliárdosok, nem is akármilyet

2022. október 3. 5:11
A legtöbbünk bunkernek egy szürke, betonozott szobát képzel el polcokkal, ahol konzervek, tartós élelmiszerek állnak, alattuk egerek futkosnak – ám a 21. századi luxusbunkerek nem is különbözhetnének ennél jobban 20. századi társaiktól.

A világ elitje közül sokan – köztük sportcsillagok és technológiai vezetők (Bill Gates a pletykák szerint minden ingatlanán épített bunkert) – úgy döntöttek, hogy saját titkos menedékhelyet készíttetnek, ahol családjuk és személyzetük is elfér, ha szükség lenne rá.

Gary Lynch, a texasi székhelyű Rising S Company vezérigazgatója szerint 2016-ban

az egyedi, csúcskategóriás földalatti bunkerek eladásai 700 százalékkal nőttek 2015-höz képest, míg az általános eladások csak a novemberi amerikai elnökválasztás óta emelkedtek 300 százalékkal.

A cég acéllemezből készült bunkereit úgy tervezték, hogy generációkon át épek maradjanak, lakosonként legalább egy évnyi élelmiszert tudnak eltárolni, és ellenállnak a földrengéseknek.

Az ilyen közösségi óvóhelyek fejlesztői gyakran korábbi katonai bunkereket és rakétasilókat építenek át – ezek olyan bunkerek, amelyek megépítése ma több százmillió dollárba kerülne. A megerősített építményeket úgy tervezték, hogy ellenálljanak a nukleáris csapásoknak és ez még nem minden: fel vannak szerelve energia- és víztisztítórendszerekkel, robbanószelepekkel és nukleáris-biológiai-kémiai (NBC) levegőszűréssel.

Egy kisebb társadalom is elfér a bunkerekben

Bár képzeletünkben az élhet, hogy pár szobás, lakás-szerű építményekről beszélünk, viszont néhány bunker esetében ennél sokkal többről van szó. 

A Vivos xPoint bunker a dél-dakotai Black Hills közelében található, és 575 katonai bunkerből áll, amelyek 1967-ig a hadsereg lőszerraktáraként szolgáltak. Jelenleg egy olyan létesítménnyé alakítják át, amely körülbelül 5000 ember befogadására alkalmas. Minden egyes bunker belsejét a tulajdonosok alakíthatják ki saját igényeik szerint (a kiépítés ára körülbelül 25 000 és 200 000 dollár között mozog). Maga a „bunkerkomplexum” egy kisvároshoz hasonlóan lesz felszerelve, a közösségi színházat, tantermeket, orvosi rendelőt, gyógyfürdőt és edzőtermet is beleértve – írta korábban a CNN. 

Nem csak a milliárdosok kiváltsága az atombunker

A Csehország északnyugati részén lévő libereci Tebrix cég elsősorban az atomtámadást is kivédeni képes óvóhelyekre szakosodott. A tulajdonosa, Michal Terendy elmondta, hogy az ukrán háború óta igencsak megnövekedtek a megrendeléseik – adta hírül korábban a Makronóm.

Idén már nem feltétlenül csak az igazán gazdagok építtetnek bunkert, a felső középréteg is megjelent a megrendelők között. 

A megrendelések első megugrását Terendy a migránsválsághoz köti, erre ráerősített a Morva folyó mentén végigsöprő tornádó, majd jött az ukrán háború. A középosztálybeli megrendelők közül sokan csak kisebb átalakításokat szeretnének, ilyenkor ajánlanak kisebb szűrőberendezéseket, akkumulátorokat és egy komolyabb ajtót, négyezer euróért. Ez legalább már véd a radioaktív sugárzástól, illetve a robbanás légnyomásától.

Na de mennyibe is kerül egy ilyen modern bunker?

Terendy a kisebb óvóhelyekkel kapcsolatban rögtön azzal kezdi, hogy most mindennek felment az ára. Egy 20 négyzetméteres óvóhely esetében 6 ezer eurós négyzetméterárral lehet számolni, ami nagyobbaknál lemegy már 5 ezerre. Azaz a kis óvóhelyek ára 120 és 180 ezer euró között mozog.

Képek forrása: terravivos.com


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 40 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés