Gyalázatosak a toborzási mutatók az Egyesült Államok hadseregénél

2022. augusztus 4. 14:50
Nagy port kavart a tengerentúlon az NBC News beszámolója, amely szerint az idei pénzügyi év toborzási céljainak mindössze 40 százalékát teljesítette az USA hadserege. Az évek óta tartó hanyatlás okainak elemzésébe több háborús veterán is beszállt, akik a lila elméletek helyett tiszta és logikus válaszokkal tudtak szolgálni – amelyek persze nem mindenkinek fognak tetszeni.

Az Egyesült Államok hadseregének minden szegmensében érződik az a küszködés, amelyet a toborzási program produkál a 2022-es, szeptember végéig tartó pénzügyi évre vonatkozóan. Az NBC News összefoglalójában egészen borús képet kapunk a rendszer működésképtelenségéről: a katonai szolgálatra jelentkező fiatalok egyre nagyobb számban alkalmatlanok arra, hogy a hadsereg tagjai legyenek, ezzel párhuzamosan folyamatosan nő azok száma, akik semmiféle érdeklődést nem mutatnak a szolgálat iránt. Márpedig a Biden-érában az USA ismét elkezdett a világ csendőrének szerepében tetszelegni,  így igencsak kellene az utánpótlás.

Szánalmas adatok

A jelenség igen komoly aggodalmat vált ki a Pentagonban. Lloyd Austin védelmi miniszter súlyos problémaként jellemezte a létszámhiányt, Thomas Spoehr nyugalmazott altábornagy, a The Heritage Foundation igazgatója pedig rámutatott: a vietnámi háború vége óta nem küszködött ilyen utánpótlási problémával a hadsereg. A terület szakértője óvatosan azt is hozzátette:

a toborzási válság elhúzódó is lehet, aminek következménye akár az önkéntes szolgálati rendszer felülvizsgálatát is maga után vonhatja. 

Ami azt illeti, az egyik legnagyobb problémát az alkalmatlanság okozza. James McConville tábornok, vezérkari főnök egy kongresszusi meghallgatáson úgy nyilatkozott: a 17-24 év közötti amerikai fiataloknak mindössze 23 százaléka megy át az alkalmassági vizsgálaton, szemben az elmúlt esztendők szintén nem túl izmos 29-es átlagával. A kizáró okok között mind a férfiak, mind a nők esetében toronymagasan az elhízás szerepel, de a listán előkelő helyet foglalnak el a különböző szenvedélybetegségek (alapvetően a rendszeres kábítószer-fogyasztás) és a büntetett előélet is. 

Nem segít a statisztikán az sem, hogy az amerikai társadalom látványosan kezd elfordulni saját hadseregétől.

Az idén a katonai szolgálatra jogosult fiatalok mindössze 9 százaléka mutatott érdeklődést a toborzóirodákban, ez a szám pedig 2007 óta nem volt ennyire gyalázatos. 

A katonai pályába vetett hit már a múlt ködébe vész. A Pentagon által végzett közvélemény-kutatás szerint a fiatalok 57 százaléka úgy véli, hogy katonai szolgálata végén maradandó fizikai, vagy érzelmi, pszichés problémái lesznek. Mint kiderült, éppen ehhez kapcsolódik, hogy a hagyományos katonacsalád-modell sem hat már ösztönzően a célcsoport számára: míg 1995-ben a bevonulók 40 százaléka jött olyan otthoni környezetből, ahol valamelyik szülő korábban katona volt, ez a szám napjainkra 13 százalékra csökkent. Nem csoda, hogy a Védelmi Minisztériumot aggasztja ez az arány, korábban ugyanis éppen a szülők voltak, akik a legnagyobb mértékben befolyásolták gyermekük karrierválasztási döntését.

A hadsereg iránti bizalom csökkenése tehát nem csak a fiatal generációra jellemző, hanem az egész társadalomra.

Ezt támasztja alá a Ronald Reagan Alapítvány 2021-es éves felmérése is, amelyből kiderült: az amerikaiak mindössze 45 százalékának van pozitív véleménye a hadseregéről, ez pedig 25 pontos csökkenést jelent a 2018-ban végzett hasonló kutatás eredményeihez képest.

Az NBC ugyanakkor még egy elképesztő tényt közölt: a megkérdezett fiatalok 75 százaléka gyakorlatilag alig tud valamit az amerikai hadseregről. Mindamellett, hogy az USA kulturális termékeinek kiemelt szegmense (Hollywood és kapcsolódó részei) a hadsereg pozitív ábrázolását állítja tematikai középpontjába, azért is meglepő az adat, mert a Pentagon propaganda- és népszerűsítési módszereinek teljes csődjét jelzi. 

Gyere katonának, a hadsereg fizeti a nemátalakító műtétedet!

Az elemzéssel kapcsolatban az NBC megkereste a Védelmi Minisztériumot, de érdemi választ azóta sem kapott. A hír természetesen óriási port kavart, így elemzők és önjelölt szakértők százai próbálták megmagyarázni, mi állhat a fiatalok kedvetlenségének hátterében. A vitába több háborús, Irakot, Afganisztánt is megjárt veterán is bekapcsolódott, akik egymástól függetlenül jutottak nagyjából ugyanarra a következtetésre. John Vaughn Irakot és Afganisztánt megjárt ex-katona igen precízen és elfogadható érvekkel tálalta mondandóját

A mostani toborzási mélyrepülés szerinte összefüggésbe hozható a Biden-kormányzat erőszakos struktúra-átalakításával, amely elérte a hadsereget is. A fegyveres erők állományának zöme hagyományosan a jobboldali, republikánus területről érkezik, akik nem tudnak vagy nem akarnak a woke kultúra részeseivé válni.

Nem azzal van problémájuk, hogy milyen az összetétele  a hadseregnek, hanem azzal, hogy az összetétel egy erőltetett, mesterségesen rájuk erőszakolt folyamatnak a része, amelyet a kormányzat rendkívül diplomatikusan a sokszínűség erkölcsi kötelességének nevez. 

A woke kultúra hadseregre gyakorolt hatásairól a Mandiner már részletesen írt. A Black Lives Matter ébredésével párhuzamosan berobbanó kormányzati intézkedések kimondatlanul is a pozitív diszkrimináció gyanúját keltik. Az viszont, hogy Biden az identitást helyezte előtérbe a hatékonyság helyett, nem a legmegfelelőbb motivációs lökés azon fiatalok számára, akik egyébként harcolni és – ha kell – meghalni indulnak távoli országokba, hogy az USA gazdasági érdekeit szolgálják. Magyarra fordítva: az, hogy

egyes posztokra nem a teljesítmény, hanem kifejezetten a külső jegyek alapján választanak ki embereket,

lehet, hogy működik más területeken, de a hadseregben, ahol tényleg minden baki emberéleteket követelhet, a lehető legszerencsétlenebb, és hatásában messzemenőkig kontraproduktív döntés.

Nehéz elmagyarázni egy konzervatív társadalmi közegből érkező fiatalnak, akit rá szeretnének venni, hogy csatlakozzon a hadsereghez, hogy

a Pentagon 2016 óta miért költ több millió dollárt hormonterápiákra és nemátalakító műtétekre a transznemű katonák esetében,

és hogy a tisztikarban miért fontosabb annak hangsúlyozása, hogy valaki színes bőrű, nő vagy transznemű, mint az, hogy mit tett le addig az asztalra. Tucker Carlson műsorvezető és véleményvezér elég tömören így foglalta össze a Biden-kormányzat pozitív diszkriminációját: „az elnök nem is törődik azzal, hogy megpróbálja elhitetni veled, hogy a kulcsfontosságú munkákra a legkompetensebb embereket választja. Ehelyett elmondja, hogy néznek ki. Csak a megjelenésük számít. Így aztán megint ott tartunk, hogy a borítója alapján ítélünk meg egy könyvet”. Ez az irány, lehet, hogy megfelel a Fehér Ház sajtószóvivői irodájában, de nem feltétlenül alkalmazható a világ egyik legnagyobb hadseregénél, toborzási eredményessége pedig példátlanul szint alatti. Ahogyan Carlson fogalmazott: „Az amerikai hadsereg arra van, hogy harcoljon és megnyerje a háborúkat. Ez az egyetlen célja a létezésének. Az amerikai hadsereg nem civil szervezet, nem annak eszköze, hogy nagyobb egyenlőséget érjünk el, nem társadalmi kísérlet. Végképp nem munkaügyi központ: senkinek nincs Isten adta joga arra, hogy a hadseregben dolgozzon”. 

Vaughn – sok társával egyetemben – úgy vélekedik, hogy

a woke kultúra a hadsereg kapcsán csupán elidegenítést generált az állami intézményrendszerrel szemben,

ennek köszönhető a fentebb említett közvélemény-kutatás bizalmatlansági eredménye a hadsereggel szemben, ami a toborzási eredményeken világosan megmutatkozik. „Senki nem akar meghalni a woke-ért  – vagy éppen miatta” – fogalmaz.

Halványuló minták

A hadsereg politikai megerőszakolása önmagában is óriási problémát okoz, de nem lenne képes ekkora negatív hullámot indítani a toborzás területén. A demokrata politikai irányzat a múlt átértelmezésén is töretlenül dolgozik, gyakorlatilag majdnem mindent rasszistának és kirekesztőnek tüntetve fel, ami 1492 óta történt és nem simul bele az extrém tolerancia világképébe, így a történelmi események – köztük számos olyan, amelyek évfordulója ünnepnapnak számított – újraírása óriási zavart okoz egy tradicionális, a hagyományokat maximálisan tisztelő és világnézetében azokból táplálkozó családban nevelkedett fiatalban.

Az addigi példaképek kriminalizálása szükségszerűen azok pótlásának törvényszerűségét feltételezik, ilyen azonban mutatóban sincs sok az Egyesült Államokban, ahol jelenleg a történelmet egyszerre kérdőjelezik meg azok alakítóival. 

Maradna motivációként a családi minta és indíttatás, de ez sem tűnik már eredményesnek. A fentebb említett statisztikákban az egyik legérdekesebb, hogy a katonaszülők gyermekei körében a hadsereg iránti érdeklődés 13 százalékra esett vissza a kilencvenes évekhez képest, miközben a válaszadók 57 százaléka attól fél, hogy a katonai szolgálat maradandó fizikai vagy pszichés problémákat okozna számára. De miért? Pontosan azért, mert látják a saját szüleiket, látják a veterán ellátási rendszer nevetségességét, látják az ismerettségi körükben azokat, akiknek leszerelés utáni sorsa sok mindenről árulkodik, csak éppen arról nem, mennyire magasztos dolog életeket kettétörni a gazdasági indíttatású, ideológiai maszlagba csomagolt háborúk miatt. A Pentagon egyik – és alapjaiban jogos – magyarázata szerint a fiatalok túlnyomó része nincs tisztában a hadsereg rendeltetésével és szerepével, de a katonacsaládok gyerekeinek elutasító magatartása éppen az ellenkezőjét feltételezi:

a hadseregben szolgált szülők véleménye és mintája nagyon is érthetővé teszi számukra a szolgálatot, annak negatív hatásaival együtt.

Ahogyan Vaugh fogalmaz: „Semmi szórakoztató és példaképszerű nincs egy olyan apában, akinek hazatérése után évekkel is rémálmai vannak az átélt szörnyűségek miatt, mint ahogyan abban sem, ha egy veterán arról mesél, miként mosták ki társuk belső szerveit egy felrobbant teherautóból. Semmi magasztos és követendő nincs abban, ha egy fiatal apja a poszttraumás stressz miatt lecsúszott alkoholista vagy éppen öngyilkos lesz”.

Ha már családi tradíciók és ösztönző erő: Vaughn külön kitér a nők helyzetére a hadseregben. A felszínen ugyan a woke kultúra ural mindent, és külön szégyennek számít egy alakulatnál, ha nem éri el a kötelező, de legalábbis erősen ajánlott létszámkvótát a katonanők esetében, a mélyben sokkal sötétebb dolgok zajlanak, amelyek véleménye szerint ugyancsak erősen befolyásolják a toborzási eredménytelenséget. A tény az – írja –, hogy

az amerikai hadseregben a trauma nem csak a tengerentúli szolgálatban részt vevők szomorú privilégiuma.

Egy 2013-as jelentés szerint az aktív szolgálatot teljesítő nők 23 százaléka számolt be arról, hogy munkavégzése során érte már szexuális zaklatás, egy 2018-as publikáció pedig még mindig a megdöbbentően magas 6,2 százalékos arányra mutat rá. Miután ezek az adatok mindig nyilvánosságra kerülnek, Vaughn teljes joggal teszi fel a kérdést:  „melyik anya tudja tiszta szívvel azt mondani a lányának, hogy a katonaságot válassza, ahol esélyes, hogy szexuális bántalmazásban lesz része?”

Mit fúj be a szél?

Vaughn ugyan csak az okokat keresi, megoldási javaslattal nem tud szolgálni a toborzási rendszer látható hullámvölgyére, ám az USA hadkiegészítésének szomorú látleletét mégis leírja. Mint mondja, a felszerelni vágyók motivációs szándéka – főleg a woke következtében – már régen túllépett a tradicionális eszmékbe vetett hit, a hagyományosan amerikai megközelítésű patriotizmus fogalmán, amelynek – tetszik vagy sem – a megélhetési lehetőség vette át a helyét. Márpedig az amerikai hadsereg valóban nem spórol a katonáin. Egy rossz körülmények között élő, alsó társadalmi osztályba ragadt család gyerekének a katonaság valóban óriási kiugrási lehetőséget biztosít, akkorát, amellyel akár feljebb is léphet a társadalmi ranglétrán.

A seregbe viszonylag könnyű bekerülni, a juttatási rendszer pedig a legtöbb szegényebb sorsú fiatal számára döntő tényező.

Éppen ezért – vonja le a konklúziót a szerző – a Pentagonnak nincs is nagyon más lehetősége jelenleg a toborzás célcsoportjának meghatározásában. 
Az, hogy a rendszer még így sem működik, már sokkal bonyolultabb problémákat vetít előre az önmagát katonai és globális nagyhatalomként definiáló Egyesült Államok számára. 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés