Lefasisztázta Magyarországot a Nobel-díjas közgazdász, de most a magyar megközelítést ajánlja a világnak

2022. február 24. 17:40
A sztárközgazdász különadót vetne ki az infláción nyerészkedő spekuláns óriáscégek extraprofitjára, amiből egyszeri adókedvezményt adna vissza a középosztálynak, és valószínűleg nem is tudja, hogy Magyarországon mindez lényegében megvalósult.

Az utolsó pénzfürdőjüket veszik a globális olajcégek

„Bár valamekkora kínálati hiányra számítani lehetett a világgazdaság újraindításánál a koronavírus-járvány miatt bevezetett lezárások után, azonban szélesebb körűnek és tartósabbnak bizonyult, mint azt várni lehetett. Egy piacgazdaságban, amelyet legalább részben a kínálat és a kereslet törvényei irányítanak, arra lehet számítani, hogy a hiány az árakban is tükröződik. Amikor pedig az egyes termékek áremelkedései összeadódnak, azt inflációnak nevezzük, amely sok éve nem látott szintre emelkedett” – írja Stiglitz, hozzátéve, hogy leginkább amiatt aggódik, hogy a jegybankok túl fogják reagálni a helyzetet, azaz túlzottan megemelik a kamatokat, és így végül megnehezítik az elinduló gazdasági kilábalást. Ahogy az lenni szokott, ezt az alacsony jövedelműek fogják a legjobban megszenvedni.

A Makronóm is többször számolt be arról: elemzők szerint a mostani inflációs helyzet különleges, az infláció oka is más, mint általában (kínálati korlátok és a profitjukat emelő óriáscégek), így egy kamatemelés, azaz monetáris szigorítás ezúttal gazdasági összeomlást eredményezne.

„Több dolog is kiemelhető a legfrissebb adatok közül. Először is, az infláció volatilis. Januárban a média nagy ügyet csinált abból, hogy az éves infláció 7 százalékra emelkedett az Egyesült Államokban, miközben arról nem tettek említést, hogy a decemberi inflációs adat alig haladta meg az októberi ráta felét. Miután nincs jele egy inflációs spirálnak, a piaci várakozások – amelyek az inflációkövető és a nem inflációkövető kötvények hozamai közötti különbségben láthatók – mérsékeltek, helyesen”, folytatja a közgazda.

Stiglitz szerint „a magasabb infláció egyik fő forrása az energiaárak változása, amelyek szezonálisan kiigazítva éves szinten 2021-ben 30 százalékos emelkedést mutattak. Megvan az oka annak, hogy ezeket az árakat miért nem veszik figyelembe a maginflációnál. Ahogy a világ kezd elmozdulni a fosszilis energiaforrásoktól – ahogy arra szükség is van a klímaváltozás fékezése érdekében –, néhány átmeneti költséggel valószínűleg számolni kell, mivel a fosszilis energiaforrások terén megvalósított beruházások mértéke gyorsabban csökkenhet, mint ahogy az alternatív energiaforrások kínálata növekszik.

Amit azonban jelenleg látunk, az az olajtermelők piaci erejének leplezetlen érvényesítése.

Tudva, hogy napjaik meg vannak számlálva, az olajvállalatok

bezsebelnek minden hasznot, amit még tudnak.”
A Makronóm már januárban beszámolt arról: a nagy olajcégek, bár látják a kereslet gyors növekedését és a világgazdasági felpattanást, ami az energiaválsággal párhuzamosan bontakozik ki, mielőtt növelnék a termelést, inkább elidőznek, lassítják a kitermelés felfutását, hogy extraprofitot zsebelhessenek be.

Erre ráadásul lapok szerint a cégek részvényesei kényszerítik az óriáscégeket, hiszen a befektetőik számára az a kedvező, ha a cégek nem rohannak az energiahiányos időszak megoldására. Ezúttal Stiglitz ismerte tehát el, hogy az olajcégek az utolsó nagy pénzfürdőjüket vehetik éppen.

A magas üzemanyagárak a szakértő megítélése szerint nagy politikai problémát okozhatnak, mivel ez minden ingázót folyamatosan érint. Azt azonban biztosan állíthatjuk, hogy amint az üzemanyagárak visszatérnek a koronavírus-járvány előtti szintre, nem lesznek felhajtó hatással az inflációra. A piac történéseit követő szakemberek pedig felismerték ezt Stiglitz szerint. 

„A másik nagy problémát a használt autók ára okozza, rávilágítva arra a technikai problémára, hogy miként áll össze a fogyasztói árindex. A magasabb árakkal az eladók jobban járnak a vásárlóknál. A fogyasztói árindex azonban az Egyesült Államokban (szemben más országokkal) csak a vásárló oldalát fedi le. Ez rámutat egy újabb okra azzal kapcsolatban, hogy az inflációs várakozások miért maradtak viszonylag stabilak: az emberek tudják, hogy a magasabb használtautó-árak egy rövid távú torzítást mutatnak, ami az új autók kínálatát korlátozó, a félvezetők terén tapasztalható hiányt tükrözi. Ma ugyanolyan jól tudjuk, hogy miként kell autót és csipeket gyártani, mint két éve, így minden okunk megvan arra, hogy azt gondoljuk: ezek az árak csökkenni fognak, ami mérsékelt deflációhoz vezet majd” – húzza alá a közgazdász.

Továbbá miután a jelenlegi infláció nagy része globális problémákból adódik – mint a csiphiány és az olajkartellek lépései –, nagy túlzás az inflációt okolni a túlzott mértékű amerikai fiskális támogatásért. Önmagában az USA-nak csak korlátozott hatása lehet a globális árakra.  Valóban, az USA-ban valamivel magasabb az infláció, mint Európában, azonban Amerikában erősebb a növekedés is. Az amerikai intézkedések elhárították a szegénység számottevő mértékű terjedését, ami amúgy bekövetkezett volna. Felismerve, hogy a nem elégséges beavatkozás hatalmas károkat okozott volna, az amerikai döntéshozók helyesen döntöttek. Továbbá a bér- és áremelkedés egy része a kereslet és a kínálat egészséges egyensúlyát tükrözi. A magasabb árak hiányra utalnak – ami átirányítja a forrásokat a hiány kezelésére –, és nem a gazdaság teljes termelőkapacitásának változását jelzik”, folytatja Stiglitz.

Nem tudjuk mi lesz, de nem kell aggódni a magasabb infláció miatt

A szakértő szerint a járvány rávilágított a gazdaság ellenálló képességének hiányára. „A just-in-time raktározási rendszerek jól működnek, amíg nem lép fel rendszerszintű probléma. Ha azonban A-ra szükség van B előállításához, B-re C legyártásához és így tovább, akkor könnyen belátható, hogy egy kis ellátási probléma milyen nagy következményekkel járhat.”

Hasonlóképpen a piacgazdaság jellemzően nem olyan jól alkalmazkodik az olyan nagy változásokhoz, mint a szinte teljes leállást követő újraindulás, véli a professzor, aki szerint ez a nehéz átmenet pedig olyan évtizedek után következett be, amikor a munkavállalók rosszul jártak, különösen a jövedelmi skála alsó részén lévők.

Nem csoda tehát, hogy az USA a „Nagy Felmondások” időszakát éli, amikor sokan kilépnek a munkahelyükről, hogy jobb lehetőségeket keressenek.

Ha a munkaerő-kínálat így létrejövő csökkenése béremelkedésben jelenik meg, akkor az elkezdi helyreállítani a több évtizede gyenge vagy nem is létező reálbér-növekedést”,

vetíti előre Stiglitz.

„Ezzel szemben a kereslet csökkenését célzó erőfeszítések minden olyan alkalommal, amikor a bérek elkezdenek emelkedni, a biztos módjai annak, hogy a munkavállalók fizetése idővel csökkenjen. Miután az amerikai Federal Reserve most egy új politikát fontolgat, érdemes megjegyezni, hogy a gyors strukturális változások időszakai gyakran magasabb optimális inflációs rátát idéznek elő a bérek és az árak csökkenéssel szembeni ellenállása miatt (ami azt jelenti, hogy ami jellemzően növekszik, az ritkán vált csökkenésbe). Most egy ilyen időszakban vagyunk, és nem kellene kétségbeesnünk, ha az infláció meghaladja a 2 százalékos jegybanki célt – amely amúgy is egy olyan küszöbérték, aminek nincsen gazdasági igazoltsága”, vélekedik Stiglitz.

A jelenlegi infláció bármilyen őszinte értékelésénél hangsúlyozni kell, hogy miután korábban még nem szembesültünk ilyen időszakkal, nem lehetünk biztosak abban, hogy a dolgok miként alakulnak. Szerinte nem tudhatjuk biztosan azt sem, hogy mit okoz a „Nagy Felmondás”, bár nem kétséges, hogy a jövedelmi rangsor alján lévők számos okból lehetnek elégedetlenek. Sokan arra kényszerülhetnek, hogy ismét munkába álljanak, ha a tartalékaik elfogynak. Ha azonban továbbra sem elégedettek a helyzetükkel, akkor az meglátszik majd a termelékenységi adatokban, veti fel a szakértő.

Ami biztos: az agresszív kamatemelés most rombolna, nem építene

„Azt tudjuk, hogy a kamatok nagymértékű emelése egy olyan gyógymód, ami rosszabb, mint az a probléma, amelyet orvosolni próbál.

Egy kínálatoldali problémát nem a kereslet csökkentésével és a munkanélküliség növelésével kellene kezelnünk. Ez csökkentheti az inflációt, ha elég kitartóan csinálják, azonban egyúttal az emberek életét is tönkreteszi” – írja a szerző.

„Ehelyett egy célzott strukturális és fiskális politikára van szükség a kínálati problémák orvoslására és annak elősegítésére, hogy az emberek kezelni tudják napjaink realitását. Például az élelmiszerjegyeket az élelmiszerek árához kellene igazítani, míg az energiatámogatásokat az energiaárakhoz.

Ezen túlmenően az alacsony és közepes jövedelmű háztartások számára bevezetett egyszeri, inflációt kiegyenlítő adócsökkentés segítené a családokat a járvány utáni átállás időszakában. Ezt az olajipari, technológiai, gyógyszeripari és más olyan óriáscégek monopol járadékának megadóztatásával lehetne finanszírozni, amelyek a válság során hatalmas nyereségre tettek szert” – zárja cikkét Stiglitz a Világgazdaság fordításában a Project Syndicate portálon.

Stiglitz elvenné az inflációs spekulánsok extraprofitját és a középosztálynak adná 

Stiglitz ezzel tehát felveti, hogy az inflációt bár enyhíteni érdemes, de óvatosan kell kezelni, nehogy azzal válságot idézzünk elő. Ehelyett, épp úgy, ahogyan azt a magyar gazdaságpolitika teszi, az infláció hatásait enyhítené a közgazdász. Szerinte ilyenkor az a fontos, hogy az emberek meg tudjanak birkózni a helyzettel és épp ezt segíti a magyar kormányzat átmeneti négy stop politikája is, illetve a leginkább sérülékeny csoportoknak nyújtott jövedelmi támogatások.

A közgazdász ráadásul kifejti, hogy a középosztálynak csökkentené az adóját is egy egyszeri összeggel, segítve az inflációval való küzdelmüket.

Ennek forrásaként ráadásul olyan,

az extraprofitra kivetendő adót hoz, amit Magyarország 2010 után az elsők között alkalmazott,

amikor a különadók rendszerét bevezette, hogy abból kezelje a válságot, ne pedig a dolgozó családok ellehetetlenítéséből, ahogyan azt korábban a hazai balliberális oldal tette nemzetközi javaslatra.

Korábban a magyar különadók, most pedig az SZJA-visszatérítés csak két példa, amely teljesen illeszkedik a Nobel-díjas közgazdász elképzeléseibe, aki valószínűleg nem is tudja, hogy ötleteit a magyar gazdaságpolitikai laboratóriumban sikerrel tették próbára.

Makronóm vélemény

Érdekesség, hogy Stiglitz annak a nemzetközi progresszív elitcsoportnak a példája, amely sok esetben épp a magyar modell elemeit javasolja szerte a nagyvilágban, de erről nem is tud, mert az országgal szemben egy ideológiai hidegháború zajlik. Szemléletes, hogy a Soros-féle Project Syndicate véleményoldalon például Orbán Viktor miniszterelnök nem közölhetett cikket, így a liberális főáram eleve kizárta a magyar felet a vitából.

Ennek az érdekcsoportnak igyekezett megfelelni a Magyarország uniós tagságát megszüntetni kívánó Daron Acemoglu is, akit egyébként György László államtitkár igazított el. Acemoguhoz hasonló politikai tudatlanságról tett bizonyságot a korábban az Indexen hazánkkal kapcsolatban fasisztázó Stiglitz is.

Nyugaton, Nagy-Britanniában és az USA-ban nem publikálhatnék olyan véleményt, hogy Orbán gazdaságpolitikája jó – árulta el Lord Robert Skidelsky neves brit gazdaságtörténész, aki kiváló nemzeti gazdaságpolitikát lát Magyarországon, hiszen a magyar kormány helyesen utasította el a megszorító politikát, státuszt ad a romáknak és képes a józan észre hallgatni a gazdasági ideológusok helyett.

(Címlap: MTI Fotó: Kovács Attila) 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés