Tényleg vége a válságnak, ha már a legnagyobb hotelcégek is profittal zárták a tavalyi évet

2022. február 22. 13:21
A világ legnagyobb szállodaláncát üzemeltető Marriott International adózott eredménye tavaly 1,1 milliárd dollár volt, szemben az egy évvel korábbi 267 millió dolláros veszteséggel, az éves bevétel 31 százalékkal, 13,86 milliárd dollárra nőtt.

Már 2021 is ütősre sikeredett pénzügyileg

A cég kedden ismertetett közleménye szerint a tavalyi utolsó negyedévben a vállalat 468 millió dolláros, részvényenként 1,42 dolláros adózott eredményt ért el az egy évvel korábbi 164 millió dolláros, részvényenkénti 50 centes veszteség után.

A december végével záródott három hónapban az egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény 1,3 dollár volt, felülmúlta az elemzői várakozások átlagában szerepelt 1 dollárt.

A Marriott bevétele a tavalyi  utolsó negyedévben több mint kétszeresére, 4,45 milliárd dollárra nőtt az előző év azonos időszakához képest. A szakértők átlagosan 3,99 milliárd dollárra számítottak.

A társaság egy kiadható szobára jutó nettó szobaár-bevétel mutatója (revenue per available room, RevPAR) a negyedévben éves viszonylatban 124,5 százalékkal emelkedett világszerte, míg az Egyesült Államokban és Kanadában 143,6 százalékkal nőtt.

A Marriott International mintegy 8000 szállodát kezel 139 országban 30 márkanév alatt. A cég legismertebb szállodaláncai közé tartozik a Ritz-Carlton, a Courtyard, a Residence Inn, a Marriott, a St. Regis, Le Meridien, Sheraton, Four Points.

Hazai szemmel: Mazen Al Ramahi a Makronómnak (részlet a Makronóm interjújából)
 

A koronavírus-járvány után nem bánja, hogy a turizmusra tett?
Nem. Vannak dolgok, amikre nem lehet számítani. A vállalkozás sikeres, és nem lehet tudni, mi lett volna, ha máshol próbálkozom. Voltak más befektetéseim is, tőzsdén, kis cégekben, ingatlanokban, lehetett volna azt erősíteni és tényleg több lábon állni. Nem sajnálom, hogy így alakult, egy üzlet sem lesz folyamatosan sikeres. Minden más területen is át kell gondolni, hogyan élünk meg, ha rossz idők jönnek.

Az alkalmazottaitól nem kellett megválnia?
2020 februárjában, amikor értesültem arról, hogy jön a járvány, összesen 310 alkalmazottam volt. Hónapokig voltunk bezárva, de nem bocsátottam el senkit, próbáltam összetartani a csapatot. Nem járt nekik teljes fizetés, mert nem dolgoztak, de a mindennapi megélhetéshez elegendő bért kaptak. És amikor jobb lett a helyzet, éppen emiatt tudtam gyorsan megnyitni, a csapatom velem maradt. A lezárások közben inkább befektettem, és akkor valósítottunk meg felújításokat. Sikerült túlélnünk.

Hogy látja, megtisztult a piac?
Szerintem igen, akinek nagy összegű hiteltartozása vagy több kintlevősége volt, nehéz helyzetbe kerülhetett.

Mazen Al Ramahi 1971-ben született Kuvaitban. 1989-ben diákként érkezett Budapestre, nyaranta ifjúsági szállás­helyekre szerzett vendégeket, majd 1996-ban két barátjával megalapította a Mellow Mood Kft.-t. 2005-ben kiszállt a cégből, a következő évben megnyitotta első szállodáját, a Boutique Hotel Budapestet. Ezt követte 2010-ben a ma Continental Hotel Budapest néven működő szálló, majd 2015 tavaszán a Prestige Hotel Budapest. Fotó: Földházi Árpád

(Címlap: MTI/Koszticsák Szilárd) 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés