Ellenzéki politikus nevezte plagizáló szélhámosnak a magyar gazdaságot ekéző Bokros Lajost

2022. január 28. 12:58
A Panamai Egyetem nem is tud arról, hogy lett volna Bokros Lajos nevű hallgatója, nyilatkozta Bajkó-Sokoray István korábban, aki ma az ellenzék jelöltje Budafok-Tétény 2. választókerületében.

A sors fintora, hogy a magyar kormány gazdaságpolitikáját súlyos vádakkal illető Bokros Lajos baloldali politikus a kormány leváltásának szándékában egy térfélre került régi kritikusával, Bajkó-Sokoray Istvánnal, aki 2013-ban Bokrost szélhámosnak nevezte. Mint írta Bokrosnak írt nyílt levelében: „rutinos szélhámosként több százmilliós adósságba vertél bennünket, és 3 éve bujdokolsz előlünk.”

Bokros szerint nem jó, hogy hűtik a gazdaságot, inkább hűteni kellene a gazdaságot

Bokros a Klubrádiónak adott interjúban így nyilatkozott: „a környezetemben azt tapasztalom, hogy a kormány teljesítményének megítélésének semmi köze a realitáshoz, az hit kérdés.” 

Nehezen érthető, hogy miközben Bokros a gazdaság hűtését szorgalmazta, kritikát fogalmazott meg azért, mert a kormányzat hűti a gazdaságot, ugyanis egy bizonyos 750 milliárd forintos megszorítást rótt fel a kormánynak a magyar megszorítások történelmének bajnoka. Úgy tűnik, az ellenzéki politikus már egy interjún belül is önellentmondásba keveredik.

A politikus alapvetően azt kritizálta, hogy a magát konzervatívnak beállító Bokros az MDF képviselőjeként jutott az EP-be, de az utódpárt, a JESZ tagjai (a volt jelölő szervezete) elől bujkál, pedig

ötvenen mentek utána Brüsszelbe, de így sem sikerült érdemi kapcsolatba kerülni vele.

Bajkó-Sokoray a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) U21 alelnökeként még 2014-ben fogalmazta meg csalódottságát amiatt, hogy 

Bokros plágiumgyanús doktoriját 2 éve nem vizsgálják.”

Mint akkor írták: „Az U21 éppen két évvel ezelőtt fordult a Corvinus Egyetemhez, hogy vizsgálják meg a Bokros plágiumgyanús doktoriját. Azóta néma csend. 

 A Corvinus Egyetem 2 éves hallgatása azért is különös Bokros doktorija ügyében, mert eddig minden felsőoktatási intézmény azonnal vizsgálatot rendelt el, ha bármely volt hallgatója ügyében plágium gyanú merült fel.

Elég csak Schmitt Pál, Gyurcsány Ferenc, Semjén Zsolt és Lasztovicza Jenő fiának ügyére emlékezni.

Bokros Lajos még parlamenti képviselőként tett olyan hivatalos nyilatkozatot, mely szerint a Panamai Állami Egyetemre járt egy évet és az ott tanultak alapján írta meg doktoriját.

A Panamai Állami Egyetem hivatalos írásos dokumentuma szerint azonban soha nem volt Bokros Lajos nevű hallgatójuk.

Mint kiderült a volt pénzügyminiszter spanyol nyelvtudását fejleszteni ment ki Panamába. Ehhez képest igencsak különös, hogy Bokros doktorijában több tucat vaskos spanyol nyelvű szakirodalom került feltüntetésre, amelynek elolvasása egyetlen év alatt még a spanyol anyanyelvűeknek is szinte lehetetlen, nem pedig egy olyan embernek, aki épp csak ismerkedik a nyelvvel.”

Bajkó-Sokoray az ATV-ben korábban úgy nyilatkozott, hogy Bokrosnak nagyon sok takargatnivalója van.

 „Ő azt állítja, hogy a panamai egyetemre járt mint hallgató, és ezt cáfolni tudjuk több forrásból is. Többek között a Panamai Egyetem rektora küldött igazoló levelet, amiben igazolja, hogy Bokros sosem volt a Panamai Egyetem hallgatója. Illetve egy útitársa is jelentezett, Somfai Gábor, aki elmondta, hogy ők Panamában nem az egyetemre jártak, hanem nyelvet tanultak egy éven keresztül.” A politikus sérelmezte, hogy Bokros a magyar országgyűlés falai között olyat mer mondani, hogy ott a doktorijához tanulmányokat folytatott, pedig ez nem igaz. 

Ráadásul Bajkó-Sokoray – aki ma az ellenzék jelöltje Budafok-Tétény 2. választókerületében – szerint

Bokros tagja volt az MSZP-nek, de ezt letagadta.

Nem tudunk róla, hogy a Corvinus Egyetem Bokros esetében is elvégezte volna a szükséges vizsgálatokat.


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Bokros szerint nem jó, hogy hűtik a gazdaságot, inkább hűteni kellene a gazdaságot"

Legalább elolvasná valaki, mielőtt kimegy egy ilyen cikk.

Bokros szerint nem jó, hogy _fűtik_ a gazdaságot, inkább hűteni kellene a gazdaságot:

https://mandiner.hu/cikk/20220..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés