A kínai BeiDou már sokkal többet tud, mint az amerikai GPS

2021. október 27. 7:27
A Global Times kínai lap szerint Kína globális együttműködések iránti nyitottságát bizonyítja a BeiDou navigációs műholdrendszer széleskörű terjedése a világban. Tavaly júliusban jelentették be a BDS-3 globális navigációs rendszer üzembehelyezését, melyet azóta már a világ országainak és régióinak több mint felében alkalmaznak. Kína pedig folyamatosan együttműködik minden lehetséges partnerrel és országgal annak érdekében, hogy elősegítse a navigációs műholdrendszerek (BDS) építését és a BDS ipar fejlesztését.

Az első fontos kínai BDS eseményen mutatták be a hazai navigációs alkalmazást

Szeptember közepén a BDS-alkalmazások első nemzetközi csúcstalálkozóján mutatták be kínai vállalatok a BeiDou nevű hazai fejlesztésű navigációs műholdrendszert. Az innováció alapötletét az amerikai fejlesztésű GPS rendszer adta, melyhez a BeiDou gyorsan felzárkózott, ma már jóval pontosabb annál. 

Ahogy azt Csen Gucang, a Kínai Műholdas Navigációs Hivatal igazgatóhelyettese a China Daily újságírójának elmondta,

a BeiDou a szabványos navigációs, helymeghatározási és időmérési szolgáltatás mellett segíti a globális és regionális szöveges üzenetekkel (SMS) történő kommunikációt, a nemzetközi keresési és mentési szolgáltatásokat, a pontos helymeghatározást, valamint műholdas alapú és földi kiterjesztett valósággal kapcsolatos virtuális szolgáltatásokat is kínál.

A nagy pontosságnak köszönhető, hogy már 10 Boeing 737-800 típusú repülőben is megtalálható a rendszer, amely elveszett turisták megtalálásában és vészhelyzetek kezelésében is nagy segítséget jelent a kelet-kínai Jiangxi tartományban. 

A BeiDou tudása már meghaladja a GPS képességeit

A BeiDou tervezése még 1980-ban kezdődött meg, alig hét évvel az amerikai GPS elindítása után, és 2000-ben indult el a projekt megvalósítása. A több mint két évtizedes BDS-3 konstellációs hálózat mára 55 műholdból áll, amelyeket három különböző pályamagasságra telepítettek. Xiang Ligang független távközlési elemző kiemelte a Global Times cikkében, hogy a BeiDou rendszer kétirányú kommunikációt biztosít, azaz nem csak a földi eszközök tudnak adatokat fogadni, mint a GPS esetében, hanem a műholdak is fogják azokat a jeleket, amiket az eszközök feléjük sugároznak. 

Ligang szerint

ez a funkció, valamint az a tény, hogy a BeiDou lényegesen nagyobb felbontásra képes, mint a többi hasonló navigációs rendszer, garancia a sikerre és így a kínai innováció népszerűsége és piaci részesedése hamar elérheti a GPS szintjét.

Az elemző ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy ennek a sikernek a geopolitikai feszültségek állhatják útját, mivel számítani lehet arra, hogy egyes tengerentúli országok megpróbálják kizárni a BeiDout a piacról, éppen úgy, ahogyan azt a kínai Huawei céggel tették. 

(Borítókép: flickr/Yu Chuan Shan)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 45 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A vuhani kínaivírus kifejlesztői a III. világháború biológiai fegyverét alkották meg.
Akik velük együttműködnek, mind hazaárulók.

Azért a kétirányú kommunikációtól annyira nem vagyok oda... Jó, valójában a mobilhasználat mellett is mindent tud a gugli arról, merre járok éppen.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés