A világbanki világbotrányról

A neoliberális globalizmus mindent piaccá változtatott, a piac pedig felfalta gyermekeit: a világbanki világbotrányról

2021. szeptember 30. 13:33

Írta: Oláh Dániel
A neoliberális globalizmus egyik utolsó bástyája omlott le, amikor szeptemberben kiderült, a neves nemzetközi szervezet politikai alapon manipulált eredményeket közöl az egyes országok versenyképességének alakulásáról.
A jól ismert Doing Business rangsor elvileg azt mutatja meg, hogy mennyire támogatja egy ország üzleti környezete a boldogulni igyekvő vállalatokat. Az elemzők többek között megvizsgálják, hogy mennyire nehéz vállalkozást indítani, pénzügyi forrásokhoz jutni, mennyire egyszerű az adófizetés vagy éppen a szerződések kikényszerítése és általában a jogbiztonság egy adott gazdaságban. E szempontok alapján aztán évről évre elkészítik rangsorukat, amelynek az a célja, hogy segítse a világ kormányait az üzleti környezet javításában.

Doing Business: széthamisították a legfontosabb nemzetközi versenyképességi rangsort

Kiderült, hogy nemcsak régóta hangoztatott megbízhatósági és tudományos problémák vannak a Doing Business rangsorral, hanem konkrétan csalás is van a háttérben: a The Wall Street Journal szerint Kína, Azerbajdzsán, az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia adatait látszólag szándékosan módosították. A tizenhat oldalas világbanki vizsgálat szerint – amelyet a bank etikai bizottságának kérésére a WilmerHale ügyvédi iroda végzett el – Krisztalina Georgieva, a Világbank korábbi vezetője (ma a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója) közvetlenül járt közben azért, hogy Kína előrébb kerüljön a rangsorban. Mindezt épp akkor, amikor a bank az egyik legnagyobb részvényesétől, Kínától tőkét kívánt bevonni, s közben magas rangú kínai tisztviselők jelezték is az aggályaikat Jim Yong Kim Világbank-elnöknek, hogy a rangsor nem tükrözi pontosan az ország gazdasági reformjait. A Világbanknál dolgozó közgazdász-élcsapat emellett Szaúd-Arábiának is „gyűjtött” néhány pontot, hogy az ország a legnagyobbat javító gazdaságok listájának élére kerüljön.

A bukás nagyságát jelzi, hogy egyelőre úgy tűnik, a Világbank végleg felhagy a felmérés publikálásával.

A király meztelen: a neoliberális globalizmus vége

Megítélésünk szerint a Doing Business elsősorban a jól ismert neoliberális gazdaságpolitikát kényszerítette ki azzal, hogy versenyeztetni kezdte a világ országait. A gazdaságról alkotott egyoldalú képe csak a nemzetközi befektetők szempontjait vette figyelembe: nem véletlenül nem ért pluszpontot, ha egy országban nőnek a bérek, csökken a szegénység, gyarapodik a népesség, javul a környezeti fenntarthatóság, vagy erősödik a pénzügyi és ipari szuverenitás, azaz a válságállóság. Márpedig a koronavírus-válságból való kilábalás és a következő évtizedek világgazdasága épp ezeket a szempontokat értékeli fel, amelyeket egyébként az utóbbi időben a világbanki vezetők is hangoztatnak. 

A Világbank a rangsorral ugyanis neoliberális puha kényszerítőeszközt működtetett,

miközben előszeretettel ismételgeti az ezzel konfliktusban álló bevonó, fenntartható növekedés fontosságát.

A rangsor ráadásul még az üzleti környezetet sem képes árnyaltan vizsgálni: csak a kormányzati szabályozásra fókuszál, a makrogazdaságról, a politikai stabilitásról, a munkaerőpiacról, a bűnözésről egy szó sem esik. Üzenete annyi, hogy mérsékelni kell a vállalati szabályozást és adókat kell csökkenteni, mert az mind csupán költséget jelent. Az már nem merül fel, hogy szabályozási és adópolitikai eszközökkel akár képzett munkaerőt vagy kiváló infrastruktúrát lehet felépíteni a vállalatoknak.

A tudományba vetett bizalmat is rombolja, hogy komoly tudományos kutatások is felhasználták elemzéseikben a rangsor meghamisított adatait. Ez ráadásul nemcsak rossz gazdaságpolitikai döntésekre, de a rangsor kijátszására is ösztönözte az országokat, így a Doing Business felmérés nem volt több egy politikai terméknél, amely a legtöbb érdekelt felet félrevezeti. Szakértők szerint itt az ideje, hogy a jobb kormányzás és átláthatóság mellett érvelő szervezet saját magával kezdje a megújulást.

A világbanki bukás feldolgozása a beismeréssel kezdődhet

Ehhez hozzátartozik az is, hogy a Világbank elismerje, a régi neoliberális növekedési recept nem működik.

Ez segítene a világ országainak abban, hogy újra felfedezzék saját társadalmi-gazdasági modelljük egyediségét és lényegi elemeit, illetve arra megpróbáljanak egyedi gazdaságpolitikai mixet építeni, eldobva a hamis gazdasági próféták kiáltványait.

Magyarország annyiban szerencsés helyzetben van, hogy gazdaságpolitikája saját, patrióta és pragmatikus utat követ, így nem okoz stratégiai zavart a Doing Business bukása. A következő években a nemzetgazdaságok – ha paradoxonnak is hangzik – befelé nyitnak és kiderül majd, hogy nincs hegemón növekedési, felzárkózási recept, csak a helyi adottságokra építő kulturális közgazdaságtan, legfeljebb egy-egy általános növekedési ökölszabállyal kiegészítve.

Talán most alakul ki ebben a tekintetben is a tényleges verseny, amit az önellátást felértékelő, a környezeti, társadalmi, pénzügyi és reálgazdasági válságállóságot erősítő, hazai termelési, ipari kapacitásokat gyors ütemben fejlesztő, innovációs rendszereket felépítő országok nyerhetnek meg. Ezek azok a szempontok, amelyekről a Doing Business felmérések mélyen hallgatnak.

Nem a kapott kottából játszottunk

Kritikusok szerint a neoliberális globalizmus mindenhol piacokat lát és ezalól nem lehet kivétel a versenyképességi rangsor sem, az is megvásárolható kilóra. A rendszer tehát korrupt – ezért érdemes óvatosnak lenni, amikor képviselői erkölcsi csomagolásba burkolják gazdaságpolitikai javaslataikat, mert nem a moralitás, nem is a tudomány, hanem az érdek szól belőlük, az pedig a magyar gazdaság érdekeivel nem minden esetben egyezik.

Magyarországot elítélte már a nemzetközi közösség illetve annak helyi képviselői:

– a megszorítások elvetéséért és a nemzetközi spekulánsokra kivetett különadók bevezetéséért,

– a deregulációs-szabadpiaci korszellemmel és a külföldi multicégekkel szembemenő, ám mára bizonyított rezsicsökkentésért,

– a tömeges migráció elutasításáért,

– vagy épp az ország újraiparosításáért.

Az elmúlt évtizedben bebizonyosodott, hogy mindegyik területen érdemes volt a patrióta és pragmatikus megoldásokat követni, ezért veszi rendkívül jól az ország a koronaválság után most éppen az európai energiaválság jelentette akadályt is.

Mert ma a nemzetközi szervezetektől már azt halljuk, hogy a megszorításokkal Európa még mélyebbre lökte magát a válságban, a rezsicsökkentés bevezetését egyre több ország fontolgatja az európai energiaválságban, az európai országok közül sokan gyors ütemben építik fel határkerítéseiket, miközben már a Nemzetközi Valutaalap szerzőinek tanulmánya is az állami, határozott iparpolitika mellett érvel.

A Makronóm részletesen elemzi a világbanki világbotrányt a Mandiner hetilap csütörtöki számában, amelyből kiderül, miért távozott a banktól és hogyan vélekedik a mostani botrányról az egykori világbanki vezető közgazdász, a Nobel-díjas Paul Romer.


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés