Már megint egy fejlesztőközpont települ Magyarországra, ezúttal Svájcból

2021. szeptember 21. 16:08

Írta: Oláh Dániel
Átadták kedden Debrecenben a svájci Sensirion Holding AG szenzorgyártó üzemét, a beruházás a Szinorg és a Xanga cégcsoport mintegy tízmillió eurós közös fejlesztésében valósult meg a Határ úti innovációs és technológiai parkban.

Az első külföldi gyártóüzemet hazánkban építették

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere azt mondta, a város az elmúlt húsz évben egyre jelentősebb szereplőjévé vált a gazdaságnak, és ez tovább fog erősödni. „Ma már nincs olyan kontinens a földön, ahol ne találnánk Debrecenben készült termékeket”, mondta a polgármester, aki elkötelezettnek nevezte a várost a Sensirion sikere iránt.

Köszönetet mondott a városvezető azért, hogy a Sensirion Debrecenben építette fel első anyaországon kívüli európai gyártóüzemét, és 2025-ig 200 új munkahelyet hoz létre.

Jean-Francois Paroz, Svájc budapesti nagykövete nagyszerűnek nevezte a két ország gazdasági kapcsolatát, jelezve, hogy több mint 800 svájci vállalat van jelen Magyarországon, amelyek 32 ezer embernek adnak munkát.

Johannes Bleuel, a Sensirion Holding AG alelnöke azt mondta, komoly terveik vannak Debrecenben:

a napokban úgy döntöttek, hogy a termelőüzem mellett kutató-fejlesztő (K+F) központot hoznak létre, és fejlesztik a termékskálát is.

Jelenleg orvosi felhasználásra lélegeztető gépekbe gyártanak szenzorokat Debrecenben, az első szenzorokat – amelyek életeket mentenek – már kiszállították. További, a városban készülő termékeik az autóiparban az energiahatékonyságot szolgálják, de néhány hónap múlva megkezdik a környezet monitorozására, a metán-kibocsátás mérésére alkalmas szenzorok gyártását is – sorolta az alelnök.

Herdon István, a Xanga cégcsoport vezérigazgatója jelezte: üzletpolitikájuk szerint kulcsrakészen adták át a gyárépületet a Sensirionnak, amely bérlőként telepítette a technológiát. Hozzátette: az MFB Invest Zrt.-vel közösen hoztak létre több tematikus pénzügyi alapot, köztük a mintegy 30 milliárd forint tőkéjű Debreceni Iparfejlesztési Alapot (DIA), amely hosszú távon biztosítja a befektetésekhez szükséges pénzügyi forrásokat.

Huszadik helyen állunk technológiában, méghozzá 132 ország rangsorában

Egyre több külföldi vállalat fontolgatja, hogy nem csak gyártást, hanem fejlesztést is telepít Magyarországra, ami érezhetően javítja hazánk helyezéseit az innovációs mutatókban.

A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) minden évben elkészíti a gazdaságok innovációs teljesítményét több dimenzióban értékelő Globális Innovációs Indexét (GII). Az épp a minap megjelent 2021-es rangsor élén Svájc, Svédország, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Dél-Korea áll.

Közölték, hogy Magyarország a tavaly elért 35. helyről egyet lépett előre az összesítésben. Az innovációt befolyásoló és annak eredményeit leíró tényezőkben is jobban teljesít, mint a korábbi esztendőkben. Magyarország az elemzésben vizsgált 39 európai ország között a 22. helyen áll. A rangsorban mások mellett a régiós versenytársak közül megelőzzük például Litvániát, Lettországot, Lengyelországot, Oroszországot és Szlovákiát. A tavalyi eredményein mindössze 10 európai ország tudott javítani, ezek közé tartozik Magyarország is.

Az idei Globális Innovációs Index leglátványosabb mutatója, hogy a tudásteremtés és technológiai eredmények tekintetében Magyarország a vizsgált országok közül a huszadik legjobb teljesítményt nyújtotta. Ez azt jelenti, mint arra a Makronóm szerzői rámutattak, hogy hazánk már kimondottan magas hozzáadott értéket előállító, innovatív gazdaságnak számít – ezért írhatta azt a Financial Times hasábjain az egyik vezető nemzetközi befektetési közgazdász, hogy

a világ következő gazdasági növekedési csodája Közép-Európából érkezik majd.

(MTI, fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés