Iskolapadból a főnöki székbe: a magyar cégvezetők új generációját neveli ki a kormány

2021. szeptember 14. 13:03

Írta: Rádi Balázs
Idén először hirdetik meg az IdeaFest versenyt, amelyre a 14 évesnél idősebb, vállalkozó kedvű középiskolások jelentkezhetnek október 31-ig, azonban fontos, hogy a tanulók iskolája nem lehet a közép-magyarországi régióban – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Vállalkozók az iskolapadból

Solymár Károly Balázs hozzátette, a verseny az INPUT programban valósul meg európai uniós forrásból, összértéke nagyságrendileg 250 millió forint.

Közölte, olyan fiatalok jelentkezését várják, akik bármely területen innovatív eredeti ötlettel rendelkeznek. Példaként a mezőgazdaságot, a környezetvédelmet és az ipart említette.

A verseny célja, hogy segítsenek a jelentkezőknek ötletüket pontosabban megfogalmazni, vállalkozóként gondolkodni,

meghatározni a célcsoportot, megtudni, hogyan lehet befektetőkkel ismerkedni – fogalmazott a helyettes államtitkár.

Novemberben lesz a területi döntő, ahol 14 vidéki városban 5-5 csapat méri össze a tudását, a csapatokat három ember alkotja. Végül 14 csapat jut tovább az országos döntőbe, amelyet jövő márciusban rendeznek – ismertette.

Solymár Károly Balázs szólt arról is, hogy a jelentkezés segítése érdekében októberben roadshowt is indítanak, ennek az állomásai és minden lényeges információ a versenyről az ideafest.hu oldalon olvasható.

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kiemelte, fontos, hogy a verseny nyertesei megismerhessenek más ökoszisztémákat, más innovatív, inspiráló környezetet, ahol az ötleteiket tovább fejleszthetik, ezért

az országos döntőben első helyezést elérő csapat az Amerikai Egyesült Államokba kap tanulmányutat,

míg a második helyezést elérők Finnországba, a harmadik helyezett csapat pedig Németországba utazhat tanulmányútra. Ezekre az utakra a felkészítő tanár is elkísérheti a csapatot.

A jövő magyar, high-tech és zöld

„(...) A patrióta gazdaságpolitika pedig olyan, ami a magyarok érdekeit helyezi előtérbe, a magyar munkavállalókét és azokét, akik nekik munkát adnak, legyenek helyi magyar kisvállalkozók vagy high-tech külföldi globális értéklánc tulajdonosai. A cél az, hogy a magyarok munkahelyeit a mesterséges intelligencia és a digitalizáció korában is megőrizzük; hogy felkészítsük a magyarokat, hogy az új gazdasági korban, vagyis a jég hátán is megéljenek. Ezért fejlesztjük az egyetemeinket és a szakiskoláinkat, ezért indítunk a vállalkozóknak olyan programokat és támogatási formákat, amelyeken keresztül high-tech-é és zöldebbé válhatnak. Hisszük, hogy a jövő magyar, high-tech és zöld, és az Innovációs és Technológiai Minisztériumban azon dolgozunk, hogy ez így legyen” – írta egy korábbi Facebook-bejegyzésében György László.

Az IdeaFest arról szól, hogy a középiskolásoknak felkeltsék az érdeklődését és inspirálják őket, hogy bátran vállalkozzanak, merjék az ötleteiket megméretni, továbbá segítsenek nekik abban, hogyan építhetnek vállalkozást az ötleteikből – fogalmazott György László.

(Makronóm, MTI)

Borítókép: MTI/Rosta Tibor 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés