Jelentős mennyiségű készpénz maradt a lakosságnál a jegybanki szakértők szerint

2021. augusztus 18. 9:08
Tavaly óta jelentős mennyiségű készpénz maradt a lakosságnál – mondták a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi online könyvbemutatójának résztvevői.

A szakértők a 75 éves a forint – 75 év 75 történet című ismeretterjesztő kötet bemutatásakor beszéltek a forint történetéről. Az MNB készpénzlogisztikai igazgatóságának főosztályvezetője a magyar fizetőeszköz történetének egyik érdekes fejezeteként említette, hogy

már a járvány első napjaiban nagy összegű készpénzt vettek föl az emberek.

Ennek túlnyomó része most is a lakosságnál van, hiszen az elmúlt egy évben a készpénzmentes megoldások törtek előre – mondta Bódi-Schubert Anikó. Véleménye szerint a rohamszerű pénzfelvétel nem egyedi jelenség, hiszen a pénzügyi összeomlás veszélye egész Európában erre ösztönözte az embereket.

A jegybank főosztályvezetője a korábbi évek fejleményei közül az azonnali fizetési rendszer bevezetését emelte ki, de nem kevésbé jelentős eredménynek nevezte a forint bevezetését. Az erőforráshiánnyal küzdő, háború sújtotta országban – mint fogalmazott – „szakmai bravúr” volt az új pénzérmék és bankjegyek előállítása.

A Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárának szakmuzeológusa hangsúlyozta, hogy a forint nem a 20. század terméke, hiszen Magyarországon ilyen néven 1325-ben verték az első pénzérméket. Tóth Csaba kiemelte, hogy

se a pengőt, se a koronát nem használták annyi ideig, mint a mai forintot, így annak csaknem 3 nemzedéknyi múltja már történelmi mércével mérve is jelentős időnek számít.

A 75 éves a forint – 75 év 75 történet című kiadvány kereskedelmi forgalomban nem kapható, de online a jegybank honlapján, az MNB szakkönyvsorozat oldalon ingyenesen hozzáférhető.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés