Hogyan válik valaki bajnokká? – az élsportolók titkának nyomában

2021. augusztus 17. 18:33
Véget ért a COVID-19 miatt, 2021-re halasztott 2020-as tokiói olimpiai játékok. Egy emberként lehetünk büszkék a magyar sportolókra és azok edzőire. A résztvevő 86 országból 15. helyen végeztünk az éremtáblán, a magunk 20 érmével. A dicsőség és a büszkeség közös, de a teljesítmény elvitathatatlanul a sportolók érdeme. De vajon, hogyan lesz valakiből olimpiai versenyző? Megfelelő edzésterv vagy adottság? Kemény, kitartó munkával bárki lehet dobogós?

Ezekre a kérdésekre kereste a választ Dr. Arne Güllich a Kaiserslautern Műszaki Egyetem professzora kollégáival. Az általuk készített tanulmány eredménye a Perspectives on Psychological Science folyóiratban került publikálásra.

A kutatás során 6096 sportolót vizsgáltak, akik közül 772 a világ legjobban teljesítő emberei közé tartoznak.

Fókuszba helyezve a különféle tevékenységeket, amiket a felkészüléseik során végeztek, feltárták, hogy mely gyakorlatok segítik leginkább elő a sportbéli kiválóságot. Tehát a speciális intenzív gyakorlat vagy a változatosabb, multidiszciplináris gyakorlati háttér az, amitől valaki eredményes sportoló lesz. 

Az első lényegi konklúzió, hogy még akkor is, ha a fiatal versenyző óriási ígéretnek tűnik egy-egy sportágban, mint az úszás, a gördeszka, a karate vagy bármely más speciális sportágban, valószínűleg jobb felnőtt sportoló lesz, ha multidiszciplinárisabb megközelítést alkalmaz és különféle sportágakat űz, továbbá, ha barátságos, könnyedebb játékokban is részt vesz. 

Azt tapasztalták, hogy ritkábbak azok a felnőtt pályafutások, mint amilyen Nadia Comăneci román tornászé, aki 7 éves korától kezdve napi több órát edzett és 14 évesen már három olimpiai aranyérem büszke tulajdonosa volt. De hasonlóan egyedülálló Venus és Serena Williams, amerikai teniszsztárok életútja. Mindketten 3 évesen fogtak először teniszütőt a kezükbe, aminek eredményeképpen szintén mindkét csillag 17 évesen már Grand Slam verseny győztes volt. Gyakoribbak azok a pályák, mint amilyen Roger Federer vagy Wayne Gretzky példája mutat, akik gyermek- és serdülőkorukban sokféle sportot űztek, nem pedig teniszre vagy hokira specializálódtak fiatalon.  

Hasonló párhuzamot lehet felfedezni a tudományos világ kiválóságainál – állapították meg a kutatók. 

A Nobel-díjasok multidiszciplináris tanulmányi és munkatapasztalattal rendelkeztek, és lassabban haladtak előre, mint a nemzeti szintű díjazottak

– írták. 

A kutatási eredmények azt sugallják, hogy a változó, multidiszciplináris gyakorlati tapasztalatok segítik elő a kezdeti fegyelemspecifikus haladást, de a kiválóság hosszú távú fejlődésének nagyobb fenntarthatóságához kapcsolódnak.

A kutatás részletei

Güllich és kollégái meta-elemzések során 51 tanulmányt vizsgáltak meg 1998 és 2018 között. A sportolók (68 százaléka férfi, 32 százaléka nő) 15 országot képviseltek, és együttesen részt vettek az egyéni és csapatsportok széles skáláján, beleértve az olimpia összes sportágát. Több mint a fele, 59 százalék „utánpótlás” sportoló volt, és ifjúsági versenyeken vettek részt, 41 százalékuk pedig „idősebb” sportoló, jellemzően 20-30 éves életkorban.  

A kutatók elemzése két kérdésre összpontosított: „Először is, a gyors kezdeti haladás előre jelzi-e a felnőttek sikerét? Másodszor pedig, hogy milyen típusú és mennyi sporttevékenységet végeztek az élsportolók a kivételes teljesítmény megszerzése során?”  

Korai kezdés vagy specializálódás később?

Összességében elmondható, hogy azok a sportolók, akik egyre magasabb teljesítményszintet értek el, jellemzően hasonló életkorban kezdték el a fő sportágukat. Azonban két ellentétes minta figyelhető meg: a junior sportolók esetében a magasabb teljesítmény a korai kezdéssel járt együtt; az idősebb sportolók körében a magasabb szintű teljesítmény a későbbi induláshoz kapcsolódott. Ezenkívül a világszínvonalú idősebb sportolók a legjobbak közül nem csak lényegesen később kezdték el fő sportágukat, mint nemzetközi szintű társaik, hanem lényegesen kevesebb gyakorlatot halmoztak fel az adott sportágban karrierjük során. 

A kutatók hasonló ellentétes mintákat véltek felfedezni szintén a korosztályos adottságokban, például abban a korban, amikor a sportolók elértek bizonyos teljesítmény-mérföldköveket, mint az országos bajnokságokon való részvételt. A legjobban teljesítő utánpótlás sportolók ismét elérték ezeket a mérföldköveket, míg a legjobban teljesítő idősebb sportolók később. Sőt, bár azok a sportolók, akik összességében viszonylag magasabb teljesítményt értek el, jelentős fősport gyakorlatokat halmoztak fel, a gyakorlatok mennyisége jobban megjósolta a teljesítményt a junioroknál, mint az idősebb sportolóknál. 

Részvétel más sportágakban

Az eredmények itt is rámutattak a diverzifikáció fenntartható előnyeire.  

A világszínvonalú, rangsort vezető sportolók gyermekkorukban és serdülőkorukban a fő sportáguktól eltérő sportokban inkább edzők által irányított gyakorlatokat folytattak

– fejtette ki Güllich és csapata. Ezzel kapcsolatban a kutatók arra következtetésre jutottak, hogy azok a világszinten eredményes, akik korán a szakterületen kezdték a sportot, kivételeknek számítanak, nem pedig szabályosságnak. 

Úgy vélik, hogy eredményeiknek messzemenő gyakorlati következményei vannak a sportszervezetekre nézve, a helyi sportkluboktól és iskoláktól, az elit ifjúsági sportakadémiákig. Ezek a szervezetek választanak, a gyors junior sikerek megerősítésére, vagy a hosszú távú senior sikerek rovására, esetleg elősegítik a senior teljesítmény hosszú távú fejlődését a korai junior teljesítménnyel szembe helyezve. 

Elismerték azonban, hogy további kérdések merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy a korai életszakaszban a többféle sportág gyakorlása, hogyan és miért javítja a teljesítményt felnőtt korban egy adott sportágban. Három egymással összefüggő hipotézis került megfogalmazásra. A fenntarthatósági hipotézis szerint a gyermek- és serdülőkorban több sportágban való részvétel csökkenti a későbbi kiégés vagy a test túlzott igénybevételéből fakadó sérülések kockázatát. 

Azok a sportolók, akik fiatalkorukban elkerülik ezeket a kockázatokat, nagyobb valószínűséggel érik el a világszínvonalú státuszt felnőttként. A többszörös mintavételezés és a funkcionális illeszkedés hipotézise szerint a több sportágban szerzett tapasztalat növeli a sportoló esélyét arra, hogy olyan sportágat válasszon, amelyben különösen tehetséges. Végül pedig a transzfer, mint felkészülés a jövő tanulására hipotézis szerint, a változatosabb korai tanulási tapasztalatok megkönnyítik a későbbi tartományspecifikus készségtanulást és finomítást.

(fotó: MTI/Kovács Tamás)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés