Munkaközvetítő: A családtámogatás nagyon jó irány, sokkal könnyebben jutnak a fiatalok lakáshoz, mint a külföldön

2021. június 30. 17:26

Írta: Takács Zsolt
Az európai cégek a válságban a magyarországi telephelyüket pörgették, a hazait pedig visszafogták, így tett például a Mercedes is – árulja el Baja Sándor, a Randstad vezére. Mint mondja, nyugaton az is problémát jelent, hogy a szíriai bevándorlók 86 százaléka analfabéta. A Makronóm interjújából kiderül, hogy az európai autóipar kezd visszatérni a kommunizmusba, de a hazai autóipar jövője az elektromos autózásban betöltött szerepünk miatt fényesnek tűnik. Kihívás persze itthon is van: a gazdasági pestist a feketefoglalkoztatás jelenti.

Mivel foglalkozott a Randstad előtt?

Teljesen más iparágban dolgoztam, gyorsan mozgó fogyasztási cikkek marketingjével, értékesítésével foglalkoztam. Fiatalkoromban a Szobi Szörpnél kezdtem majd a Siónál, a Borsodi Sörgyárnál és az LG-nél is dolgoztam a Randstad előtt.

Hogyan jött be az életébe a munkaerőpiac és a HR?

A Randstadnál nem termékeket adunk el, hanem embereket közvetítünk cégekhez. Az üzlet maga nagyon hasonló, ez kevésbé HR, hanem inkább értékesítés. A Borsodi Sörgyárban volt 150 területi képviselőnk, itt pedig rengeteg tanácsadónk van, akik tartják a kapcsolatot a jelöltekkel valamint az ügyfelekkel és próbálják értékesíteni a szolgáltatásainkat.

Nagyon összetett portfóliója van a Randstadnak. Mivel is foglalkoznak pontosan?

A Randstad a világ legnagyobb HR-szolgáltatója

és benne van a Fortune 500-as vállalatok között. A klasszikus munkaerőkölcsönzésen- és közvetítésen túl már sokkal szofisztikáltabb HR-szolgáltatásokat is nyújtunk. Részben vagy egészben átvállaljuk a vállalatok toborzási tevékenységét, illetve koordináljuk a külső szolgáltatók működését, de van olyan megbízásunk is, ahol egész tevékenységeket veszünk át cégektől.

Ezek tipikusan milyen tevékenységek, amit kiszerveznek?

Legtöbb esetben ez IT-szolgáltatás,

van olyan cégünk, amely az Airbus és a TGV szoftvereit fejleszti,

Nagyszebenből többszáz ember dolgozik nekik. Magyarországon gyakran szerveznek ki asszisztenciát, de van olyan ország, ahol a Randstad csinálja meg az irodákba a wifi-hálózatot, Portugáliában például vevőszolgálatot is működtet a globális cég.

Mekkora cégóriás a Randstad?

Világszerte 23 milliárd eurós forgalmat generál, ami másfélszer nagyobb a Molnál.

És a magyar részleg?

A magyar Randstad elenyészően pici annak ellenére, hogy a Budapest Business Journal szerint piacvezetők vagyunk a munkaerő-közvetítésben.

Hányan dolgoznak a vállalatnál?

Magyarországon 150-en dolgoznak a Randstadnál. Sok részmunkaidős munkavállalónk van,

nagyon nyitottak vagyunk a kismamák foglalkoztatására.

A válság mennyiben változtatta meg a létszámot?

Szerencsére nem kellett elküldenünk egyetlen állandó alkalmazottat sem, de sajnos a gyakornokainkat elbocsátottuk, bár most nagyon gyorsan próbáljuk őket visszaszerezni, mivel belőlük lesznek a legjobb tanácsadók.

Mennyire nehéz visszaszerezni a gyakornokokat?

Generációk jönnek és mennek, akiket egy évvel ezelőtt elküldtünk, már lediplomázhattak és elhelyezkedtek, de szépen haladunk előre. Sajnos van egy demográfiai probléma ma Magyarországon, ami megnehezíti a munkaerőpiac helyzetét. A KSH adatai szerint 150 ezer 65 éves ember van, miközben 18 évesből csak 99 ezer. Ez ötvenezer ember mínuszt jelent, ami önmagában rémisztő, ezt orvosolni kell. Jelenleg

óriási harc megy a tehetségekért.

Korábban ezt a helyzetet demográfiai rémálomnak nevezte. Ez mitől alakulhatott ki?

A megfejtés nagyon egyszerű: nincsen családonként két gyerek, de ez nem kizárólag magyar probléma. Jelenleg Európában egy ország sem reprodukálja magát. Nagyon jó, hogy a magyar kormány erős és kemény lépéseket tesz a gyerekvállalási kedv ösztönzésére, de

a legnagyobb probléma az, hogy ebből csak 18-20 év után lesz munkaerő.

Nehéz elfogadni, hogy 2050-re csak 7-8 millióan leszünk, de ez a valóság.

A magyar termékenységi ráta nőtt az elmúlt tíz évben a legnagyobb mértékben az Európai Unióban és már meg is haladja az uniós átlagot. Ez minek az eredménye?

Olaszországban ez a ráta 1,2 körül mozog, míg a skandináv országok és a franciák, valamint az írek 2 közelében vannak, nagy a szórás. A helyzetnek biztosan van köze a gazdasági környezethez, bár az olaszok jó ellenpéldák erre. Ha megvizsgáljuk azt, hogy mennyibe kerül egy lakás a nyugaton és Magyarországon, akkor elmondható, hogy

a kormány segítségével sokkal könnyebb itthon minőségi lakáshoz jutni, mint Nyugat-Európában.

Ez egy nagyon jó irány és remélem egyre többen ráébrednek arra, hogy forintban kifejezve sokkal többet keresnek nyugaton, de a pénzük értéke jelentősen alacsonyabb és még a családi környezetből sem kell kiszakadni.

A válság előtt egyre nagyobb munkaerőhiány bontakozott ki. Erre a jövőben mi lehet a legjobb megoldás?

A munkaerőhiány lehet csillapodott, de igazából nem tűnt el. A válság egy-két hónapjában a cégek elbizonytalanodtak, vagy csak túlreagálták a helyzetet, mert nem tudták, hogy milyen mélyre süllyedünk. Szerencsére hamar kiderült, hogy erős a visszapattanás a legtöbb iparágban, de természetesen a vendéglátásban és a turizmusban továbbra sincs minden rendben, bár így is nagyon alacsony szinten van a munkanélküliség. Egy kutatás során 7500 embert kérdeztünk meg, akik közül minden nyolcadik elvesztette a munkáját Magyarországon, viszont

a munkaerőpiac nagyon gyorsan felszívta őket.

A vendéglátósok jelentős része a logisztikában, üzleti szolgáltató központokban és a kiskereskedelemben helyezkedett el.

Fontos megjegyezni, hogy az autóipar válsága nem a coviddal kezdődött, hanem a kereslet visszaesett és a gyártók igazából nem találják meg magukat a környezetkímélő szabályok és a folyamatosan fejlődő technológia mellett. Már ott tartunk, hogy

a népszerű modellekre akár egy évet is várnunk kell, kezdünk visszatérni a kommunizmusba, amikor édesapámék két évet vártak a Skodára.

Látszik, hogy nagy baj van abban az iparágban, amiben ma Magyarországon 170 ezren dolgoznak.

Szerencsére Magyarországon nagyon sok, az elektromos autókban is felhasznált eszközt gyártanak, aminek a kereslete folyamatosan növekszik, a hagyományos alkatrészekkel ellentétben. A kormány ezt felismerve bevonzotta az akkumulátorgyárakat, amiben úgy látszik nyerők vagyunk.

A magyar autóipar jövője fényesnek tűnik,

mert a gyártók idehozzák a termelést, a HIPA tanácsadóiként nagyon sok külföldi befektetővel tárgyalunk.

Honnan van a magyar gazdaságban munkaerőtartalék?

A munkaerőhiány velejárója, hogy az automatizálás és a robotizálás be fog gyorsulni. A nagy logisztikai cégek félautomata vagy teljesen automata raktárakat építenek, ami megoldja a munkaerőhiányt, de nem gondolnám, hogy ettől növekedne a munkanélküliség. Bizonyos munkahelyeket ki lehet váltani a digitalizációval, de

nem igazán látom lehetőségnek, hogy a szoba falát egy robot fesse ki.

Arra ösztönözném a hivatalos szerveket, hogy a szerbek és az ukránok esetében használt gyorsított munkavállalási engedély kiadását terjesszék ki Moldovára, Grúziára és Belorussziára.

Nagyon tetszik az a tendencia, ami a szolgáltató szektorban zajlik. Vannak olyan központok, ahol 50-60 különböző nemzetiségű magasan képzett ember dolgozik és itthon adózik, amivel óriási hasznot hoznak az országnak. Nagyon nehéz megszűrni azokat, akik hasznosak a gazdaság számára, de hosszú távon a kormánynak folytatnia kell a családtámogatásokat.

Mennyire van a társadalomban a hiba? Képesek és hajlandóak az emberek átképezni magukat?

A holland Randstad 16 ezer embernek ajánlotta fel, hogy ingyenesen átképzik őket, de kevesebb, mint ezer ember jelentkezett a programra.

A társadalmi mobilitás, és az élethosszig tartó tanulás jó kifejezések, de tudomásul kell venni, hogy az emberek nem így működnek.

Az automata benzinkutat se használják sokan, pedig sokkal egyszerűbb lenne.

Akkor összességében nincs veszélyben a munkaerőpiac, hanem inkább egyfajta átrendeződés zajlik?

A munkaerőhiány folyamatosan a fejünk felett lebeg, de a cégeknek is fejlődniük kell. Nagyon nehéz bevonzani, megtartani és motiválni a munkaerőt.

Hamarosan el kell jönnie annak az időnek, amikor a kormánynak zéró toleranciát kell mutatnia a fekete foglalkoztatással szemben, mert a kormány statisztikái szerint az emberek 15 százaléka álca szinten vagy egyáltalán nincs bejelentve, ami veszélyezteti az állam adóbevételeit és az egész nyugdíjrendszert, valamint óriási versenyhátrányba sodorja a fehéren működő vállalkozásokat.

A gazdaság újraindításával együtt meg kell oldani a fekete foglalkoztatás problémáját, mert ez maga a pestis.

Erre jó megoldás lehet az évek óta tartó adócsökkenés?

Ez egy nagyon pozitív tendencia, ami bevonzza a külföldi befektetőket is, de mi látjuk az érem másik oldalát is a 27 százalékos áfával. Az online számlázással látszott, hogy fehéredett a gazdaság és nőtt az áfabevétel.

Ha a vállalatok tudnák, hogy óriási büntetést kapnának az adóelkerülés miatt, akkor nem játszanának ezzel.

Évekkel ezelőtt még óriási problémát jelentett a kivándorlás, de ez mostanra változni látszik. Egyre többen térnek haza külföldről?

A Randstaddal a Külügyminisztérium és a helyi követségek támogatásával szerveztünk Londonban, Amszterdamban, Münchenben állásbörzét a kint élő magyaroknak és rengetegen voltak.

A nyugat-európai válság mélyebb, mint a magyar.

A GDP nem olyan gyorsan talál magára ott és nagyon sok magyar munkavállalót küldtek el a vírus berobbanásakor, akik haza is jöttek. A nagy kérdés, hogy itthon tudjuk-e tartani őket. Konkrét számain nincsenek, de a Brexit és a nyugati válság miatt egyre több jelöltet helyezünk el, akik hazatértek Magyarországra.

A hazatérésben szerepet játszanak a növekvő bérek is?

A tavalyi évben a bérek euróban mérve csökkentek a forint leértékelődése miatt, de

a felzárkózásnak meg kell történnie, mert különben senki sem fog itthon maradni.

A gazdaság újraindításával a bérolló záródott a nyugathoz képest?

Az év eleji felmérésünkben a cégek nagyon megfontoltak voltak. A megkérdezett vállalatok fele azt nyilatkozta, hogy az inflációval fogják kiigazítani a béreket, húsz százalékuk mondta, hogy egyáltalán nem emel és csak negyede tervezett kicsivel infláció felett emelni a béreken. Ezt a cégek mostanra átértékelték, mert olyan munkaerőhiány alakult ki, hogy új munkaerőt bevonzani már csak nagyobb bérekkel lehet.

Biztos vagyok benne, hogy középtávon is infláció felett fognak nőni a bérek.

Magyarország milyen eszközökkel ösztönzi az itthon maradást?

Az egyik legerősebb eszköz a családtámogatási rendszer, ami jelentősen megemeli az építőipari árakat. Nem véletlen az se, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy minél több külföldi befektetőt vonzzon be az országba. Ezeknek célja, hogy mindenki munkát találjon, de természetesen magas hozzáadott értéket teremtő munkahelyek is létrejönnek, amik magas fizetéssel járnak. Ez tartja itthon az embereket.

A migráció nem egy elrugaszkodott dolog, hiszen Franciaországban és Hollandiában is magas az aránya azoknak a fiataloknak, akik külföldön szeretnének dolgozni, viszont haza is tudnak menni, mert ott is vannak magasan fizetett, érdekes munkák. Nekünk is erre kellene törekednünk.

Három évig dolgoztam Franciaországban, de kaptam egy jó ajánlatot itthon és eszembe sem jutott, hogy kint maradjak.

Megfordítva a gondolatmenetet, a nyugat munkaerőproblémáit megoldotta a bevándorlás? Az adatok szerint az Európai Unión kívülről érkezők foglalkoztatási rátája messze elmarad az unión belül élők arányától. 

Az unión belül téves dolog, hogy szűrés nélkül mindenkit beengednek. Kanada például csak olyat enged be, akire szüksége van. 2015-ben volt egy német Randstad felmérés, miszerint

a szíriai bevándorlók 86 százaléka analfabéta.

A németeknek van pénzük arra, hogy megtanítsák őket írni, olvasni ráadásul a német munkás már nem szívesen csinál kemény fizikai munkát. Hollandiában a koronavírus csúcsán egymillió munkanélküli volt, de senki sem szedte össze a spárgát, de hasonló a helyzet Spanyolországban és az Egyesült Államokban is.

A legnehezebb feladat ezeknek az embereknek a társadalmi integrációja. Az első generációnak nagyon nehéz lesz, de azt látjuk,

ahol ezek az emberek gettósodnak és a saját törvényeik szerint kezdenek élni ott nagyon nagy baj lesz,

de ahol ez a folyamat nem indul el, ott könnyebben megy végbe az integráció. Valahogy meg kell oldani a demográfiai problémát, különben vesztes kontinens leszünk olyanokkal szemben, mint India vagy Kína.

Az Egyesült Államokban továbbra is magas összegű munkanélküli segélyeket nyújtanak és ennek következtében az újrainduló gazdaságban egyre nagyobb a munkaerőhiány, mert az emberek inkább otthon maradnak, mert több pénzt kapnak, mint munkával. Egyetért ezzel kvázi alapjövedelem kísérlettel?

Egy magyar mondás szerint: aki nem dolgozik, ne is egyék. Ez a mi génjeinkbe nagyon beleivódott. Nem hiszem el, hogy a modern társadalomban nem tudunk hasznos munkát találni az embereknek. Átképzés alatt adni kell valamilyen jövedelmet, de magával

a feltétlen alapjövedelemmel nem értek egyet,

szerintem nagyon kontraproduktív és káros az egész társadalomra nézve.

Milyen évet zárt 2020-ban a Randstad?

2020 nagyon nehéz volt főleg annak fényében, hogy az első negyedév az eddigi legsikeresebb időszakunk volt. Áprilisban az összes cég megijedt és visszamondta a megbízásokat, amivel nagyot buktunk, de ősszel szépen visszatért a megrendelésállományunk, ráadásul 2021 júniusában már el is értük a 2019-es szintet.

Jól működtek a kormány által bevezetett gazdasági károk enyhítésére bevezetett intézkedések?

A magyar kurzarbeit lehetett volna kicsit jobb, de jó hatással volt a gazdaságra, hogy a kormány folyamatosan támogatta a beruházásokat és a munkahelyteremtést. Egyéni szinten nagyon fájdalmas hatások voltak, de

összgazdaságot tekintve nem rázkódtunk meg annyira,

mivel egyes iparágak dübörögtek. Azt láttam, hogy

az európai cégek a magyarországi telephelyüket pörgették, a hazait pedig visszafogták, így tett például a Mercedes is.

Európai szinten is kiemelkedő Magyarország?

Európai szinten is jók vagyunk, gyorsabban és erősebben pattan vissza a gazdaságunk, mint mondjuk a német.


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés