György László: Az első kanyarban már megelőztük a régiót

2021. május 11. 11:56
Az első kanyarban már megelőztük a régiót, a német cégek úgy látják, hogy a magyar gazdaság helyzete, kilátásai kedvezőbbek, mint a régiós átlag – írta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn közösségi oldalán.

Felidézte, hogy a régió 16 országában működő német külkereskedelmi kamarák, képviseletek felmérést végeztek a gazdaság helyzetéről és kilátásairól.

Kiemelte, a munkahelyek bővítéséről, és új beruházásokról a német cégek Magyarországon optimistábbak, és nagyobb tervekkel tekintenek a jövőbe. Ez megerősíteni látszik azt a várakozást, hogy

idén a magyar lehet a legmagasabb beruházási ráta az Európai Unióban.

György László hangsúlyozta, Magyarország a válságkezelésre beruházásösztönzési feladatként tekintett, így a válságévben is 28 százalékos szinten őrizte meg a magyar beruházási rátát, ami a harmadik legmagasabbnak számított az Európai Unióban.

Ez azt jelenti, hogy a régióban a magyar gazdaság tud a leggyorsabban védekezésből támadásba váltani a térségben működő német cégek szerint. Ezért a magyar gazdaság újraindítása az itt működő külföldi és hazai cégekkel közösen gyorsabban, erőteljesebben mehet végbe, mint a térség többi országában – írta az ITM államtitkára.

Megemlítette, nemcsak a német cégek látják így, a Capital Economics londoni elemzői is azt várják, hogy a magyar gazdaság kilábalása várhatóan előbb indul, mint a többi közép-európai EU-gazdaságé. Ők 2022-re nem mellesleg 6 százalékos magyar növekedést várnak. Olyan nagy szám ez, amire nem volt példa a rendszerváltoztatás óta.

György László úgy fogalmazott, „Azon dolgozunk, hogy azok a cégek, amelyek a magyar gazdaság helyzetét jobbnak vélik a régiós átlagnál, képesek legyenek ténylegesen megvalósítani a régiós átlagnál ambiciózusabb beruházási és foglalkoztatási terveiket, mert ez szolgálja a hazai munkavállalók érdekeit, és a magyar családok megélhetésének biztonságát.”

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés