Már megint istent játszik az ember: elveszhetnek a fajok közötti határok?

2021. május 4. 17:42
A Cell folyóiratban publikálta kínai és amerikai kutatók egy csoportja, hogy sikeresen ültettek emberi őssejteket makákó emberiókba, ezzel ember-majom kimérákat létrehozva. 20 napig tartott a megfigyelés, mely számos értékes információt szolgáltatott a korai emberi fejlődéssel és a kimérák sikeres előállításával kapcsolatban. Bár a más fajok segítségével létrehozott emberi szervek, vagy emberi génekkel rendelkező egyedek hatalmas segítséget jelentenének a szervátültetésre várók és a gyógyszerkutatások számára, ez az ingoványos terület számos etikai aggályt is felvet.

„Játék” a génekkel

A 2013-ban felfedezett, és azóta tökéletesített, módszer a baktériumoktól származik, amelyek egyszerűen kikapcsolják az őket támadó kórokozók génjeit. A most alkalmazott technológia lehetővé teszi, hogy kikapcsolás helyett kicseréljenek egy-egy gént. Így például, ha egy makákó emberióból eltávolítanak egy adott szerv összeállításáért felelős gént, és annak a helyére a szintén ezért a szervért felelős emberi gént ültetik, máris létrejön egy kiméra. Ezt a kifejezést olyan egyedekre használják, melyek kettőnél több ivarsejtből jöttek létre, ellentétben a hibridekkel, melyek csak két ivarsejtből. De mindkét esetben lehetséges, hogy az ivarsejtek azonos vagy akár különböző fajoktól származnak. 

20 tudományosan hasznos nap

A vizsgálat során hat nappal a majom emberiók létrehozása után mindegyikbe 25 emberi sejtet ültettek be, melyek visszafiatalított őssejtek voltak. Egy nap elteltével az emberi sejteket 132 emberióban tudták kimutatni, és 10 nap elteltével még mindig 103 kiméra embrió fejlődött sikeresen. Néhány napon belül azonban nagy többségük elpusztult és a kísérlet végét jelentő 20. napig már csupán három kiméra embrió maradt életben. A folyamat során számos megfigyelést végeztek a kutatók, aminek köszönhetően például sikerült számos kiméra sejtközi kommunikációs utat azonosítani. Ez segíthet majd abban, hogy növelni tudják az ilyen típusú genetikai beavatkozások hatékonyságát olyan gazdafajok esetében is, melyek evolúciós szinten távolabb állnak az embertől. 

Komoly problémákra lehetne megoldás

Talán sokan idegenkedve fogadják ezt az áttörést, de a kimérák szerepe hatalmas jelentőséggel bírhat az átültethető szervek, szövetek és sejtek előállításában. Emellett megoldást jelenthetnek a gyógyszerkísérletekben is, hiszen általuk humán tesztalanyok nélkül modellezhetővé válna az új készítmények hatása az emberi szervezetre. Egyelőre azonban meg kell elégednünk azzal, hogy minden ilyen kísérleti eredmény egy lépéssel közelebb viszi az emberiséget ezekhez a célokhoz.

Etikai kérdések: hol van a határ?

Bár az ilyen jellegű kísérletek az emberi faj számára hasznos és kívánatos, mégis vitás kérdéseket vet fel etikai szempontból. Az emberi kimérák megkérdőjelezik, hol vannak az egyes fajok közötti határok, illetve arra kényszerítenek minket, hogy újra értelmezzük ezeket a határokat. 

Vajon lehetnek-e egy kimérának bizonyos jogai, és ha igen, milyenek? Mitől függnek ezek a jogok? Számít-e, hogy egy kiméra génállománya hány százalékban származik embertől? Érzékeny kérdések. 

Az sem kizárható egyes tudósok szerint, hogy emberi agy- és idegsejtek fejlődjenek ki ezekben az egyedekben, ami által olyan állatok jöhetnek létre, melyek talán emberi tudattal rendelkeznek. 

Bernard Tuch endokrinológus szerint ráadásul a főemlősök ma már olyan kevés egyedszámmal rendelkeznek, hogy nem jelentenének nagy számban megoldást az emberiség orvosi problémáira. A tudományos siker egyértelmű, de ez a kutatási terület számtalan kérdés megválaszolására vár a jövőben.

A cikk szerzője Papp Helga.
 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés