A Genesis világrekordot döntött: egyszerre 3281 drón volt a levegőben

2021. április 19. 16:32
Látványos világrekorddal tört be a Genesis Motors a kínai piacra. Egyszerre 3.281 drón fényei rajzolták ki a cég logóját és egyéb látványos képeket Shanghai-ban. A bemutató a luxus márka eleganciáját és újító szellemiségét tükrözte.

Drónok tánca

Bámulatos show-t varázsolt a Genesis a kínai nagyváros égboltjára, melyben bemutatták a cég teljes történetét és a G80-as illetve a GV80-as modelljüket is. Az esemény nem csak reklámfogásnak volt kiváló, hanem egyben hatalmas műszaki teljesítmény is. Rendkívüli precizitásra és összhangra van szükség ugyanis, hogy a több ezer drón, a koreográfiai szoftverekre támaszkodva, végig tökéletesen megvalósítsa az adott grafikai elemeket, mozgásokat és közben biztonságosan elkerüljék egymást és az ütközéseket. 

Gyors fejlődés a drón flották terén

2018-ban még 2066 darabból álló flottával állított be rekordot az Intel Kaliforniában. Tavaly aztán előbb Oroszországban 2200 darab, majd néhány nappal később egy nagy mennyiségi ugrással a Shanzhen Damoda Inteligence már 3051 darab drónt reptetett egy bemutatón. Ebből is látszik, hogy sem rekorderekből, sem elképesztő teljesítményekből nincs hiány a drón bemutatók világában. Így tehát ne csodálkozzunk, ha a Genesis legtöbb pilóta nélküli légijármű Guinness rekordját is hamarosan megdönti valamelyik tech óriás. 

Nem csak látványosak, hasznosak is

Egyébként drónokat, drón flottákat egyre több helyen és területen használnak eredményesen. Például 2019 óta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata is használ ilyen eszközöket a Balatonon, hogy még hatékonyabban őrizhessék a pihenők biztonságát. A drónok segítenek a felderítésben és kutatásban, eldönteni, hogy egy vészhelyzet milyen intézkedést és eszközöket igényel. Ráadásul így hozzáférnek olyan területekhez, melyek nehezen megközelíthetőek (pl. nádasok), de van a flottában olyan eszköz is, amely mentési eszközöket szállíthat a bajbajutottnak még azelőtt, hogy a mentők megérkeznének. 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés