Bitcoin bányászat miatt került börtönbe, de az ügyészek nem tudtak hozzáférni a 60 millió dolláros digitális pénztárcához

2021. február 15. 16:16
A Bitcoin sikerességének egyik kulcsa, hogy a kormányokkal és a központi bankokkal ellentétben decentralizált rendszerben működik, ami így globálisan, bárki számára elérhető. Azonban a rendszernek vannak hiányosságai, melyre nemrégiben egy remek példa is érkezett egyenesen Németországból.

A német ügyészek több mint 60 millió dollár értékben foglaltak le bitcoint egy „csalótól”, aki most töltötte le emiatt a börtönbüntetését – írja a Reuters. Csak közben adódott egy kis probléma: az ügyészek jelszó híján nem tudtak hozzáférni a bitcoinhoz, és a férfi mostanra kiszabadult a börtönből. A kempteni ügyész elmondta, hogy a rendőrség számos erőfeszítést tett a bitcoinok elérése érdekében, de mivel a férfinek jogában áll hallgatni a jelszót illetően, nem jártak sikerrel. 

Sebastian Murer ügyész így nyilatkozott:

„A vallatás során hiába kérdeztük a jelszót a férfitől, nem kaptunk választ. Talán ő maga sem emlékszik.”

A csalást elkövető férfit több mint két évre ítélték el bitcoin bányászat és hacker tevékenység miatt. Mint a legtöbb bitcoin tulajdonos már tudja, a pénznemet digitális pénztárcákban tárolják, amelyeket titkosítással biztosítanak. A jelszó egy dekódolt kulcsként használható fel, mellyel megnyitják a rendszert, azonban, ha azt a jelszót elfelejtik, akkor sehogy sem lehet hozzáférni a bitcoinokhoz.

Ironikus módon, amikor a férfit rács mögé helyezték, akkor a kibányászott bitcoinjának értéke lényegesen kevesebbet ért, ugyanis 2018 óta a bitcoin értéke több mint háromszorosára emelkedett.

A cikk szerzője: Blősz Dalma


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában