Kezd a tököm tele lenni az egésszel – étteremkritikus a Makronómnak

2021. február 10. 9:19

Írta: Takács Zsolt
Rauf Sven Tamás Gasztrokibic szerint egyre nagyobb a baj a vendéglátóiparban, amit már csak a fokozatos újranyitás menthet meg. A Makronóm előrehozott nemzeti konzultációja a Rauf cukrászda tulajdonosával.

Mi a legnagyobb különbség az első és a második hullám között?

Az első hullámban is bezártak szinte mindent, de a második már sokkal rosszabbul érintette az embereket. Tavasszal sokkal könnyedebben kezelte mindenki a helyzetet, nem féltek annyira.

A vendéglátóipar szempontjából?

Óriási pofon volt az egész szektornak és így január végére már a béka segge alatt van szinte mindenki. A kiszállítással egy-egy cég életben marad, de a java már nem és most már nem a vendéglátósokon múlik. Az emberek inkább elmennek vásárolni, mivel elveszett a vendéglátás teljes miliője és a pénzük is. 

Szörnyű, hogy a korlátozások nincsenek szelektálva a fertőzöttek számának alakulásával összefüggésben. Szerintem nincs szakmaiság abban, hogy mindenhol ugyanazokat a szabályokat alkalmazzuk. 

Vezettek be valamilyen újítást a kávézó működésében?

Semmit. Bejön a vendég, kikéri és már megy is vagy telefonon megrendelik a tortákat. A vendég és a vendéglős közötti kapcsolat teljesen eltűnt. 

Pedig egy kávézónak pont ez adja a varázsát.

Ez pontosan így van. Ezért is tartom szigorúnak a jelenleg érvényben lévő intézkedéseket. Érdekes, hogy egy egyénnek meddig mondhatja meg az állam, hogy mit tehet, persze az észszerűség keretein belül. Azt sem tudom, hogy mi kell ahhoz, hogy az állam bízzon az egyén döntésében. Én személy szerint kikérem magamnak, hogy valaki megmondja, hogy mit csináljak.

Megmondhatják, hogy vegyek maszkot, tartsam a másfél méteres távolságot és 4-5 embernél ne legyen több egy asztaltársaságnál, de azt, hogy én ne mehessek étterembe vagy kávézóba vagy ne sétálhassak át egy barátomhoz este nyolc után, ezeket nem szabadna megmondania az államnak. Fontos megjegyezni, hogy itt most

nem a magyar állam vagy az Orbán-kormány ellen vagyok,

hanem egy magánszemély, akinek ez a véleménye, ami fél év múlva se fog változni, legfeljebb dühösebb leszek.

Nem látok felelős magatartást a baloldalon – nyilatkozta a Zenit Hotel tulajdonosa a Makronómnak a járványhelyzettel kapcsolatban, aki szerint orosz vagy kínai vakcinával is beoltanák magukat a kollégái, ha ez a feltétele a nyitásnak, mert tudják, hogy a vendéglátás az egyik gócpontja a vírus terjedésének. Szerinte öt, hat hónapot bevétel nélkül átvészelni szinte lehetetlen, de a szezonális helyek a nagy nyertesek, ők télen egyébként is zárva tartanak, de a támogatásokat igénybe tudják venni, miközben a nyár tavaly és az idén is kiemelkedő lehet. Hozzátette, hogy az 50 százalékos bértámogatás és a járulékmentesség sokat segít a munkahelyek megőrzésében.

A vakcina megoldás lehet a helyzet kezelésére?

Rühellem azokat az embereket, akik mindenféle álhírek olvasása után azt hajtogatják, hogy mikrochipet ültetnek beléjük a vakcinával. Igenis kell az oltás, de azzal, hogy semmilyen előnnyel nem jár a hétköznapi életben, nem fog megjönni az oltási kedv az országban. Ezzel kéne hathatósabban foglalkozni, nem üzletek és éttermek bezárásával.

Engedni kéne fokozatosan az újranyitást és oda kéne csapni az oltáselleneseknek.

Egyre nagyobb a feszültség egész Európában a vendéglátóiparban. Egyetért a lengyel vagy holland tüntetésekkel?

A törés-zúzássál és általában az agresszióval nem értek egyet, de kell egy kis pofon, mert én úgy érzem, hogy most már az egész világon kezd egy kicsit elszemtelenedni a politika. A politikusainkat mi szavaztuk meg, a mi érdekeinket kellene képviselniük. A polgári engedetlenség is a világban tapasztalható politika mellékterméke.

Helyes kezdeményezésnek tartja az „Én kinyitok” nevű mozgalmat?

Határozottan igen, nincs más opciónk. A globális politika adott egy „A” opciót és semmi mást.

Hogyan lehet túlélni a jelenlegi helyzetet?

Ezt most már szinte sehogy.

A hűtők pörögnek, a fagyasztók tele és a számlák folyamatosan jönnek.

Ezt nem szabadott volna eddig engedni. Semmi bajom azzal, hogy munkához kötünk egy adott támogatást, de az, hogy egy évre bezáratnak és az éhhalál szintjére raknak sokakat, ez elviselhetetlen. Párttól, kormánytól, politikai nézettől függetlenül kezd a tököm tele lenni az egésszel.  Az emberek már sokszor csak legyintenek az új hírekre és itt kezdődik a baj.

Interjúnkat követően jött a hír, hogy előre, egy összegben kapják meg a bértámogatást a járvány miatt nehéz helyzetbe került vendéglátóipari vállalkozók, mivel januárban egyértelművé vált, hogy a legtöbb cég nem bírja tovább, elfogytak a tartalékaik. A Mandinernek nyilatkozó szakmai vezetők is korábban épp ezt, a gyorsított, előzetes kifizetést tartották kritikus fontosságúnak. Az is kiderült, hogy a legkisebb és legsérülékenyebb cégekre célozva a kormányzat tízmillió forintos ingyenhitel nyújtása mellett döntött.

Milyen volt a 2020-as év a cukrászda életében?

A nyár elmaradt az eddigiektől, de jó volt, viszont kiesett az egész tavasz és a tél. Nálunk mindig voltak kisebb céges bulik, borbemutatók, sörkóstolók. Számokban kifejezve 20-30 százalékkal esett vissza a forgalmunk tavaly.

Még a nyáron készített interjúban azt mondta, hogy a koronavírus egy egészséges tisztítást hajtott végre a szektorban. Mint mondta, „nagyon sok vendéglátós zárt be, ami nem feltétlenül baj, mert a legtöbbjük kókler volt.” Hozzátette, hogy számos bezárt helynek semmi keresnivalója nem volt a vendéglátóiparban, mert csak züllesztik azt és gyakorlatilag moslékot adnak, miközben volt olyan jobb étterem is, ahol nem képeztek tartalékot a túlélésre, de ez is inkább a tulajdonos hibája. A piactisztulás már nem csak azokra a helyekre sújt le, amelyek megérdemlik?

Sajnos nem. Ezen a héten tizenhat korábban jól működő helyről tudok, amik végleg bezártak.

Akkor csak úgy lehet megmenteni a szektort, hogy bizonyos korlátozások mellett engedjék az újranyitást?

Igen, de ez nagyon sok kérdést felvet. Ha újranyitunk, jön-e annyi vendég, megijedtek-e az emberek. Megnyugtató számomra, hogy rengeteg olyan emberrel beszéltem, akik alig várják a nyitást, mennének sörözni, enni, beszélgetni. Ez majd akkor derül ki, amikor valóban kinyithatunk.

Mit vár a 2021-es évtől?

Ez még mindig rohadt egy év lesz. Az emberek türelme az utolsó utáni másodpercben van, de az újraindítás sikere nagyban függ a fogyasztók hozzáállásától és pénztárcájától. Ha egyet javasolhatok a magyar embereknek, akkor az az lenne, hogy ne az olasz tengerpartra menjenek, ha lehetőségük lesz rá, hanem

maradjanak itthon és fedezzék fel Magyarországot, ezzel támogatva a hazai gazdaságot.

Mivel tölti a felszabadult idejét?

A cukrászdával próbálunk foglalkozni, felfuttatni az elviteles forgalmat. Emellett rengeteg helyre írok, gasztro-elemzéseket csinálok, több étterem Facebook-oldalát kezelem. A gasztrobloggerség nem állt le. Ezen keresztül próbálom támogatni a vendéglátós barátaimat. Most egy új sorozatba kezdtem, ahol minden este bemutatok egy séfet és a három kedvenc ételét.

Fontos megemlíteni, hogy nekem nagy csalódás, hogy a gasztroarcok közül rajtam kívül egy olyan embert látok, aki tisztességesen segíteni próbál a vendéglátósokon, akikből egyébként egész évben élünk. Sok kritikus otthon idióta videókat oszt meg az oldalán és semmit nem beszélnek a jelenlegi helyzetről. Nekem kicsit úgy tűnik, hogy ezeknek az embereknek csak az a jó, amikor lehet menni fotózkodni az éttermekbe és mutogathatják másoknak, hogy milyen király életük van, de amikor beüt a baj, akkor eltűnnek. Nem látom a felháborodásukat, a tenni akarásukat és ez felháborító. A társadalmi felelősségvállalásuk a nullával egyenlő.

Mit üzenne a szakmának?

Közhelyesen hangzik, de kitartást, bár azzal már tele van a padlás. Próbáljunk kommunikálni egymással és találjunk ki valamit, amivel túlélhetjük ezt a helyzetet. Próbáljunk színesek maradni, mivel pont ettől szép az egész.

Szakmán belül a motiváció még nem veszett el? Mindenki készen áll a nyitásra?

Teljes a depresszió, de mindenki azonnal nyitna, ha lehetne. A vendéglátósok azt várják igazán, hogy újra találkozzanak a vendégekkel és élhessenek.

A vendéglátósok között is számos eltérő véleményt látunk: a Pizza King palesztin tulajdonosa, Melhem Saad a Makronómnak elmondta, semmiképp nem menne el tüntetni, mert szerinte a vírus nagyon komoly fenyegetés, a korlátozásokat nem szórakozásból javasolták a szakemberek, ráadásul az ellenzéki politikusok és az oltásellenesek igyekeznek rátelepedni az elégedetlenség hullámaira.

Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 54 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés