Kormányzás a Big Data korában: Nemzeti Adatvagyon Ügynökséget hoz létre az ITM

2021. február 10. 11:42
Széleskörűen és biztonságosan hasznosulhat a nemzeti adatvagyon; Magyarország Mesterséges intelligencia stratégiájának egyik kiemelkedő eleme, hogy el kell indítani az ország adatgazdaságát – írta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdai MTI-nek küldött tájékoztatójában.

A tárca közlése szerint ennek feltétele az állam működése során előállított adatok hatékonyabb felhasználása. Ehhez olyan intézményrendszer kialakítására van szükség, amely képes elősegíteni a nemzeti adatvagyon széleskörű hasznosítását, és olyan adatszolgáltatást biztosít, amely az állami adatok elemzésén alapul.

Az ITM kedden benyújtott törvényjavaslata ezért meghatározza a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség (NAVÜ) és a Nemzeti Adatvagyon Tanács főbb feladatait és összefoglalja a nemzeti adatvagyon gazdálkodásával és védelmével kapcsolatos szabályokat.

Közölték:

a javaslat értelmében az állami adatokra nemcsak mint védendő információra, hanem mint forgalomképes vagyonelemre is kell tekinteni.

A javaslat az állami adatok hasznosításában, „mozgásba hozásában” fontos szerepet szán a NAVÜ-nek. A szervezet feladatai közé tartozik majd a nemzeti közadatportál üzemeltetése, nemzeti közadatkataszter létrehozása és gondozása, anonimizált adatbázisok feldolgozása, elemzése, valamint adatelemzési szolgáltatások nyújtása a kormányzat, a piac és az állampolgárok felé – írták.

A tervezet szerint a NAVÜ állami adatbázisok felhasználásával adatelemzéseket is készít, és olyan adatkészleteket hoz létre, amelyek korábban nem álltak rendelkezésre. Az ügynökség ennek érdekében megkeresheti az érintett adatokat kezelő szerveket, hogy az adatszolgáltatáshoz szükséges adatokat bocsássák a rendelkezésére. Annak érdekében, hogy teljes mértékben érvényesüljön a személyes adatok védelme, az adatokat kezelő együttműködő szerv köteles lesz a nyilvántartások megfelelő anonimizálását (felismerhetetlenné tételét) elvégezni. Emellett a NAVÜ szervezett keretek között megnyithatja a közadatbázisokat, ami segítheti a vállalkozásokat abban, hogy magas hozzáadott értékű termékeket – például alkalmazásokat – fejlesszenek ki, és könnyebbé, egyszerűbbé tegyék az állampolgárok mindennapi életét.

Kiemelik, hogy

a törvényjavaslat a nagy adatbázisok szakmai jellegű feldolgozására, feldolgozhatóságára fókuszál, a közérdekű adatok megismerésére vonatkozó szabályozást nem érinti,

így az továbbra is a jelenlegi eljárás szerint történik majd.

A javaslat létrehozza továbbá a kormánybizottságként működő Nemzeti Adatvagyon Tanácsot, amelynek tagjai a kormány adatgazdálkodásban érintett miniszterei. A tanács iránymutatásokat és alapelveket határoz meg a NAVÜ tevékenységével, és általában a kormány adathasznosítási politikájával kapcsolatban – közölte az ITM.

(MTI, címlap: MTI/Kovács Tamás)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés