A világ a vakcinára vár, de az oroszok már oltják a katonákat

2020. november 30. 17:29
Megkezdődött az orosz fegyveres erők személyi állományának beoltása, amelynek keretében több mint 400 ezren kapják majd meg az új típusú koronavírus elleni vakcinát, jelentette be Szergej Sojgu védelmi miniszter pénteken a tárca vezetői kollégiumának ülésén.

Elmondta, hogy eddig a fegyveres erőknél 2500 embert oltottak be, és ez a szám az év végéig eléri a 80 ezret. Közölte, hogy 500 ember bevonásával kísérletek folynak a fertőzés ellen beoltott katonák antitesttartalmú vérplazmájával való gyógyítással.

Beszámolója szerint a fegyveres erőknél az elmúlt két hét során folyamatosan csökkent a fertőzöttek aránya a gyógyultakhoz képest. A katonai kórházakban nyolcezer új koronavírusos beteg ápolására alkalmas férőhelyet hoztak létre, amelyeknek felét civil betegek ellátására használják. 59 tomográf segítségével napi kétezer vizsgálatot végeznek el.

Mint mondta, a hadsereg a járvány kezdete óta az ország 19 régiójában egy-egy többfunkciós egészségügyi központot épített fel, és további öt létrehozásán dolgozik. Orosz katonai orvosszakértők jelenleg az ország kilenc régiójában és hat külföldi országban vesznek részt a polgári lakosság gyógyításában.

Kirill Adzinov, az orosz belügyminisztérium migrációügyi hivatalvezető-helyettese az orosz parlament felsőházában pénteken kijelentette, hogy várhatóan 2021 nyaráig meg fogják hosszabbítani azoknak a külföldieknek és hontalanoknak a tartózkodási engedélyét, akiknek ez a járványhelyzet miatt 2020. március 15. után lejárt. Az engedélyt Vlagyimir Putyin elnök szeptemberben kiadott rendeletével december 15-ig hosszabbította meg.

Dmitrij Csernisenko miniszterelnök-helyettes a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva bejelentette, hogy Oroszországban a hatékonyabb védekezés érdekében az új koronavírusos esetek számára bevezették az egységes 112-es segélyhívó számot. Ezen a jövőben nemcsak orvosi segítséget lehet majd kérni, de szaktanácsot és gyógyszerkiszállítást is.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés