Continental: Az idén 5 százalékkal esett vissza a belföldi gumiabroncspiac

2020. november 30. 17:57
Több éves bővülés után visszaesett a belföldi gumiabroncspiac, a csökkenés az első 9 hónapban 5 százalékos volt, közölte a Continental.

Az összesítés szerint az idén alig 2,2 millió abroncsot értékesítettek a gyártók szeptember végéig, miközben tavaly ugyanennyi idő alatt még több mint 2,32 milliót. A nyári abroncsok forgalma 5,1 százalékkal, míg a téli abroncsoké 7,1 százalékkal csökkent. A személyautó-gumik értékesítése mindkét kategórián belül jelentős mértékben, 7-8 százalék körüli arányban esett vissza – írták. A csökkenést ugyanakkor némileg ellensúlyozza, hogy négyévszakos abroncsból majdnem 20 százalékkal több fogyott.

A Continental Hungaria Kft. értékesítési vezetője a közlemény szerint a járvánnyal hozza összefüggésbe a gyengébb keresletet. Tokaji Vilmos hozzátette, hogy a kereskedők annál is nagyobb visszaesést tapasztalnak, mint ami az eladási adatokból látszik. Sok vásárló ugyanis kisebb kiadást tud csak vállalni, így a korábbinál olcsóbb terméket keres.

A forgalmazók nem feltétlen örülnek a négyévszakos abroncsok térnyerésének sem, mivel a téli gumikhoz képest kevésbé megbízhatók – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés