New York kormányzója szerint várni kellene a vakcinával januárig, hogy Trump helyett Biden sikere legyen

2020. november 11. 13:38

Takács Zsolt
Andrew Cuomo, New York demokrata kormányzója szerint ha van is vakcina, el kellene halasztani a tömeges oltásokat januárig, megvárva Joe Biden elnök beiktatását.

Ezt azután mondta a kormányzó az ABC tévécsatorna Good Morning America című műsorában hétfőn, hogy a Pfizer és a BioNTech bejelentette, új fejlesztésű vakcinájuk 90 százalékban hatékony lehet a koronavírus ellen.

A Pfizer már azt is hangsúlyozta, hogy a hónap végén elkezdik a szükséges engedélyeztetési eljárásokat.

Cuomo erre elmondta, hogy az új vakcina persze nagyon jó, de rossz hír az, hogy Trump ideje alatt jön ki, amit a jelenlegi kormány fog szétosztani az országban, a kormányzó szerint rosszul.

Cuomo ezért azt javasolja, hogy halasszák el a vakcina beadását az új elnök beiktatásáig. A kormányzó úgy gondolja, hogy

a republikánusok magánvállalatokon keresztül osztanák szét az ellenszert,

ami hátrányos helyzetbe hozna egyes társadalmi csoportokat.

„Két hónapunk van és nem engedhetjük, hogy az oltási terv ebben a formában haladjon tovább” – folytatta Cuomo. „Ha most elkezdik a beoltást, akkor Biden nem tudja visszavonni azt, mert a kellős közepén leszünk” – tette hozzá a kormányzó.

Cuomo egyébként több durva kritikát is kapott az államában történt víruskezelés miatt.

Még márciusban arra szólították fel az idősotthonokat, hogy fogadják be a kórházi betegeket attól függetlenül, hogy tesztelték-e őket koronavírusra. Ezt májusban visszavonták, miután sokan azzal kritizálták a kormányzó döntését, hogy csak elősegítette a vírus terjedését a leginkább veszélyeztetett korosztály körében.

Úgy tűnik, mintha Cuomo ezúttal sem teljesen az egészségügyi érdeket, sokkal inkább a politikai hasznot nézné.

Az interjúval kapcsolatban a republikánus Ben Sasse szenátor felháborodását fejezte ki, és undorítónak nevezte, hogy a kormányzó politikai célokat helyez az életmentő vakcina reményének elé. 

(Borítókép: MTI)

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 16 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Durván embertelen .

kellenek meg hullak azok jo demokrata szavazok

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés